2009. június 16., kedd

A FAGYLALT, vagyis Maxnál jártunk......


A GBT után útba is esett, no meg ki nem hagytuk volna semmiképp: Gyenesdiás felé vettük az irányt, mert ha már arra járunk, nem mulaszthatjuk el Max fagyiját....
Annyit hallottam róla, annyi ember beszélt a fagyijáról szuperlativuszokban, de eddig nem volt hozzá szerencsém, mivel az utolsó összejövetelünk idején még nem volt itt a fagyiszezon. Voltak elképzeléseim, hiszen a nagylányom is regélt róla, de utólag bevallom itt és most: ezt nem hittem volna!!
Itt említem meg: azért volt ebben némi kis varázslat vagy bűbájosság is: nem beszéltük meg előre, de Max érezte, mitöbb, tudta hogy jövünk: ott ült a fagyizó előtt és várt minket!!!!!!
Szóval, meglepetést nem tudtunk okozni:)))

Annak ellenére, hogy bőven benne voltunk az estében, a Bringatanyán még pezsgett az élet-aki fagyizni akart, annak nem volt akadálya, volt miből választani. (Sütizni is lehetett, de ez egy másik történet....)
Kedvcsinálónak néhány fotó, hozzátéve, csak azokat a tégelyeket fotóztam, amelyek majdnem teli voltak.
(aki azt kívánta, annak ezeken túl jutott még a straciatellából, a dolce latte-ból, a kókuszból, a cookies-ból( csokis keksz), a citromból, a csokis banánból és az opera fesztivál fagyiból is.....)

Szóval, a meggy, a csoki, és az eper a klasszikusok közül, a limoncello, a császármorzsa és az áfonya a különlegesebbekből:


Itt pedig a híres bourbon vanília, a színpompás kivi, a gyümölcsjoghurt és a fantasztikus túrós rétes fagyi:


Duende, aki citromrajongó, a limoncellót kóstolta a kötelező citromon kívül.
Férjem áhitattal beszélt még ma is a túrós rétes fagyiról és a császármorzsáról-igazából nem is tudta eldönteni, melyiket szereti jobban, mindkettő feledhetetlen, de a limoncello is felidézte benne a szicíliai likőr utánozhatatlan aromáját.
Én alig tudtam választani...Szívem szerint végigkóstoltam volna az összeset-ha belém fért volna:) Igy maradtam a kedvenc áfonya- limoncello és dolce latte triónál.
Mondjuk itt rosszul dönteni képtelenség: isteni volt mindegyik!!!

Ha valaki azt hiszi-ezzel vége, akkor téved....
Max nem lenne Max, ha nem jött volna elő a meglepetésével!
Néhány nappal ezelőtt értekeztünk egy fagyiról, amit J. O. után Max is megvalósított. Amiről szó van, az a vaníliafagyi némi olívaolajjal körülcsorgatva, tengeri sóval megbolondítva.
Anno közöltem, hogy köszi, de nekem ez sok...Én ehhez nem vagyok elég bevállalós.....

Erre mosolyogva elénk tette a ragyogó sárga, valódi bourbon vaníliából készült fagyigombócot, körülöntve némi prémium minőségű olívaolajjal, meghintve kevés görög tengeri sóval. Nem sokkal, épp csak annyival, ami kiemeli a vanília aromáját.
Nos, innét már bátor voltam és milyen jól tettem: hihetetlen ízorgia, egyszerűen nem kihagyható élmény!!!
Duende és a férjem vélemény detto ugyanez: fantasztikus!!!!!
Sajnos, ekkor már annyira belemerültem az ízekbe, hogy elfelejtettem fotózni...Aki látni szeretné ezt a csodát, legyen szives kattintson ide, mert Duende megtette helyettem!
Max leírása a fagyiról pedig itt található.

És még mindig nincs vége....
Nincs, mert beszélgetésünk során szóba került, hogy a Bringatanyán szó sincs többnyire a sima , egyen porfagyikról, ami mindenütt ugyanolyan...
Ennek kapcsán kóstoltuk meg a csokifagyit. Nem túl édes-épp csak amennyire kell, ellenben nagyon csokis, hihetetlenül harmonikus, az állaga pedig maga a tökély! Erről csak annyi jut még eszembe: ilyet utoljára Szicíliában ettem-az pedig nem tegnap volt és közben, néhány év eltelte alatt azért fagyiztam ám:)))

Itt tényleg ALKOTÁS folyik. Itt a fagyi nem mű, itt a fagyi olyan, amilyennek lennie kell.....Ennek a kreatív munkának köszönhetően körülbelül (nem tévedés!!! ) 170 féle jobbnál-jobb fagyos desszert váltogatja egymást. Erre szoktuk mondani, ugye, hogy ez nem semmi......

Akinek felkeltette az érdeklődését: Max fagyibirodalmáról, a Bringatanyáról fotó és a megközelítési lehetőség itt található, Max honlapjának baloldalán, a sáv alján.
Mindemellett végül még abban a szerencsében is részesültünk, hogy körülnézhettünk a "boszorkánykonyhában", ahol ezek a "költemények" a legmodernebb gépekkel, a legújabb technológiákkal készülnek.

Max, köszönjük szépen-még nagyon sokszor jövünk!!!!!

17 megjegyzés:

Ági, aki főz írta...

De jó lehetett! Nekünk is el kell majd mennünk ide!

max írta...

Ohhh köszönöm!

Hidd el, csak egy sima vasárnap volt, és örülök hogy bevállaltad!

duende írta...

:)))

Trinity hűen írta le a látogatást és nem túlzott! :)

szepyke írta...

Én is citromfagyi függő vagyok. Tulajdonképpen szinte csak a fehéres fagyikat szeretem. Kókusz, citrom, dió, marzipán, gesztenye. Valahogy csak ezek a fehéresek jönnek be. Úgy látom, találtam volna magamnak fagyit. :D

Scofield írta...

akkor a gps koordinátákat tessék beírni.

italiana írta...

Sajnos én csak november körül jutok haza igy lemaradok a fagyiról.Habár amilyen elvetememült gelato rajongok vagyunk a párommal képesek vagyunk -25 fokban is nyalakodni és ez nem vicc.Néztek már ránk furcsán ez miatt.

Limara írta...

Eddig is tervben volt a balatoni nyaralásunk alatt meglátogatni Max-et, de most már alig várom! Ez az olívás-sós vaníliafagyi!!! Máris rohannék legszívesebben! :)))

trinity írta...

Ági,
legközelebb útbaejtitek hazafele...A nagyobbacska is élvezni fogja:)

Max,
nincs mit-ilyen klassz volt...

Duende,
ha Te is így látod, akkor annak már súlya van!

Szepyke,
van fehér is, bőven..De Maxnál érdemes a színek irányába is tenni egy próbát!

Scofield,
rákeresek, és beírom!

Italiana,
ó,én is így vagyok...Télen is ugyanolyan jó egy fagyi számomra!

Limara,
Max örülni fog Neked!!!

anyamanya írta...

Hű, itt sárgulok az irigységtől!
Olyan jó lett volna ott lenni Ágiéknál, ezek után pedig végképp sárga, sárga, sárga...
:)

trinity írta...

Anyamanya,
én pedig olyan szívesen találkoztam volna Veled is!!!
Szóval a hiányérzet kölcsönös:)

Edit írta...

Szabad irigykedni?
Nem vagyok nagy fagyirajongo, de annyi jot hallottam mar Max fagyijairol, hogy...
Remelem majd augusztusban megkostolom.

Chef Viki írta...

Már csak két hónap ;-) Sőt, két hónap mínusz egy nap :-DD

trinity írta...

Edit,
aug.-tól fagyirajongó leszel:))))

Viki,
visszaszámlálás:)))

Jucy írta...

Irigylésre méltó a fagyizás, erre felé ritka a jó.
Áfonya...áhhh...

trinity írta...

Jucy,
épp ez a vicc benne-én is egy viszonylag nagy városban lakom és egyszerűen mindenhol ramaty a fagylalt...Egyen-porízű:(((
Az áfonyát imádom:)))

napmátka írta...

Szóval még császármorzsa fagyi is van...! Hmmm. Mesés!:)

trinity írta...

Napmátka,
egyszer meg kell kóstolni!!