2009. július 5., vasárnap

Joghurtos-fahéjas meggyfagyi

A múltkori cseresznyefagyis kudarcom után muszáj volt valami hasonlót alkotni.
Ahogy már említettem, ehető, sőt, finom volt, dehát a színe-az kész katasztrófa. Mit is vártam én, mikor a sárga főzött alapba piros gyümölcsöt kevertem.
De ezt a hibát soha többé-ezentúl ha piros, akkor főzött alapot semmiképp:)))

Adta magát, hogy meggy legyen a kísérlet tárgya, mert volt a hűtőben...
Ráadásul maradt némi friss meggylevem is, azt is fel akartam használni....


Az meg egyértelmű volt, hogy főzött alap, az most nem lesz semmiképp....Így lett a joghurt a nyerő. De ha már lúd, akkor legyen kövér-vagyis ha joghurtos, akkor kerüljön bele egy kis gyümölcsjoghurt is! Természetesen az is meggyes.....


Joghurtos-fahéjas meggyfagyi


-1,5-2 dl meggylé
-1,5 dl meggyes joghurt
-1 dl natur joghurt
-2 dl sűrített tej
-15 dkg meggy kimagozva, felezve
-cukor ízlés szerint
-kevés fahéj


A hozzávalókat értelemszerűen mixerrel összekevertem, majd a hűtőben pár órán át hűtöttem még, hogy könnyebben megbirkózzon vele a fagyigép. Mármint a fagyasztással:)
A meggyszemeket menet közben, a folyékony masszát követően dobáltam bele a gépbe.

A meggyhez ( meg még persze sok-sok gyümölcshöz) számomra a fahéj, mint fűszer tökéletesen illik! Ez volt az a kis plusz, ami menet közben jutott csak eszembe, de kifejezetten jót tett a fagyinak.
Ezúttal nemcsak az ízzel, a színnel is elégedett voltam!
Fényképezés közben persze kb. 3x olyan sebességgel olvadt, mint egyébként...

Tipp: természetesen fagyigép nélkül is érdemes nekiállni, csak ebben az esetben a legalább 20 percenkénti habverős átkeverés szükséges, miután a massza bekerült a mélyhűtőbe, a jégkristályok képződése miatt.....



13 megjegyzés:

Scofield írta...

jófajta:) Nekem is a gyors olvadással van gondom. Lehet ez a normális és a fagyisok valami volumenterméket használnak?:) nem tudom:)

szepyke írta...

Annyira várom már a fagyigépemet! Én is akarok fagyitcsinálni!!! Jó, tudom, most is tudnék, de lusta vagyok kevergetni, legyen kész (szinte) rögtön!

Mian írta...

Trin, lassan azért kikisérletezzük a tökéletes változatokat. :) Szuper ez a legújabb!!!
Ne is mondd! az én legújabb fagyikreációm épp most rotyog! :)) Ha el-------em, akkor nem posztolok! De!!!! ha nem.... akkor megalkotom a legszupibb fagyikreációt! :)))

Scofield! A normál fagyisok rengeteg "E"-t használnak. Meg mindenféle ismeretlen dolgokat!!!

Belly írta...

Feljegyezve.A cseris is nagyon finom volt,akármilyen is lett a színe.És én is gondolkodom egy fagyigépbe csak még rá kell vezetnem a hitvest hogy tulajdonképpen csak Ő nem tud nélküle élni.Félig már sikerült:-D

miss Muffin írta...

na én ilyenkor verem a fejem a falba, hogy miért is nem vettem még fagyigépet??? :)
nagggyon guszta!

Mónika írta...

Gyönyörű, gusztusos! Kell nekem fagyigép....

Scofield írta...

Mian de a te gépedből milyen állag jön ki?:) és miért olyan?:)
nem értem én most ezt a fagyigépet:)

trinity írta...

Scofield,
persze,használnak....Olyan állagú nekünk nem lesz sosem. Nagy mennyiségben nem lehetne ilyen fagyit árulni.....

Szepyke,
mikor jön meg???Sokat kell még várni?

Ancsi,
kíváncsian várom!!:))

Belly,
az az igazság, ha szorgalmasan kevergeted a mélyhűtőből ki-betéve, akkor szinte ugyanezt tudod produkálni-addig is , míg rábeszéled...:))

miss Muffin,
köszi!
Neked is ugyanazt tudom csak mondani, mint fentebb Bellynek...Nem egy csodagép azért..Csak megkímél a kevergetéstől és simább lesz a kozisztenciája.

Mónika,
köszi!!

Scofield,
én is így vagyok vele: az bosszant, hogy 40 perc után még lágy, be kell tenni egy rövig időre így is a fagyasztóba....
Vagy csak a mi gépünk ilyen????

Scofield írta...

szerintem ezek a gépek ilyenek:) de legalabb kever:)

szepyke írta...

Kb szerdára...
:D

napmátka írta...

Nekem nincs gépem, azért átkeverem robotgéppel fél-háromnegyed óránként. Végül is nem probléma. Fotózás előtt pedig azt az edénykét is berakom a mélyhűtőbe, amin tálalni akarom, hogy jól lehűljön. Azután mindent előkészítek, beállítok a fényképezéshez, és csak az utolsó pillanatban kapom elő a fagyit...így néha egész normális képeim lesznek...
Nagyon tetszik ez a fahéjas ízesítés a joghurt-meggy pároshoz!:)
Megint remekművet alkottál!

Scofield írta...

a tányért betenni a hűtőbe. ez mekkora ötlet:) Napmátka egy gombóc csoki neked:)

trinity írta...

Scofield,
így van-kever:)) Meg azért hűt is, csak egy picivel jobban is tehetné....

Szepyke,
az már rögtön itt van:)))

Napmátka,
köszi, teljesen igazad van!!!!