2009. július 17., péntek

Mi is ez a számolgatás???? Gyors és könnyű ételek....

Szóval elmagyarázom, hogy is történt....
Az úgy kezdődött, hogy egy bizonyos fórumon belebonyolódtunk Vikivel, Garffykával egy hosszasabb beszélgetésbe, amihez aztán Max is kapcsolódott.
Ennek tárgya az volt, hogy néhány fiatal lány-(koruk ismeretlen, de néhányan annyira meg mégsem gyerekek, mert már dolgoznak... ), teljes egyetértésben éljenezték, dicsőítették korunk zseniális vívmányait: a gyorsételeket.

Pontosan miről is van szó?
Márkákat nem fogok megnevezni, de különbözö üveges, zacskós ill. dobozos félkész termékekről volt szó.
Ezekről a gyártók rendkívül hatásos médiakampányának köszönhetően hihetően hangzik a kevésbé kukacoskodó vásárlók számára, hogy ezekből, de csakis ezekből játszi könnyedséggel, a konyhában ide-oda libbenve, rózsaszín ködfátyolban libegve készíthető el a mustáros husi, omjósz lesz a csirke, sosem volt ilyen finom a rém bonyolult fokhagymás hús,a paprikás csirke, csakis alapporból készíthető a tepsis rakott burgonya valamint a bolognai spagetti, a hawai csirke, még a leves is teljesen más, mintha tényleg zöldséget tennénk bele, a zacskós krumplipüré pedig maga a tökély...
De továbbmegyek: az igazi, trendi háziasszony csakis így készíti, porból a tejberizst, ami köztudottan csakis a Michelin csillagos szakácsok hétpecsétes titka...
Persze porból készül, mi másból a palacsinta, a muffin, a kókuszgolyó, a csokimousse, a creme brulee és még a végtelenségig sorolhatnám...

De ennyi épp elég...

S hogy konkrétan milyen érvek is hangzottak el ezek mellet a műkaják mellet: hát az idő és az olcsóság...
Ehhez legegyszerűbb, ha idézek néhány hathatós kifogást, miért voksolnak egyesek a porokra. Ti meg majd levonjátok a konklúziót, hol is az igazság....

....nekem sajnos nincs annyi időm, hogy még extrákat is főzzek.. se időm, se energiám erre a meló, a párom, a takarítás, barátok és némi fitnesz mellett. ..

.....ezek a porok meg olyanok, hogy felkevered tejszínnel, meg egy kis vízzel, és ráöntöd a csirkére, amit előtte rádobsz az olajra 5-6 percre kb.. utána meg talán fél óra kell neki, szóval állati gyors... hogy olcsóbban jössz-e ki, az attól függ, hogy mid van otthon, mert ha pl. a fűszerállományod egy só meg egy bors, akkor olcsóbb ha veszel egy alapot .

...Az idősebbeknek meg a kisgyerekes anyáknak van idejük erre. A bevásárlás már teljesen rutin, lekapkodom a polcról ami kellhet és rohanok is tovább. nincs időm a fűszerek közt válogatni, pláne spekulálni h miből akkor mennyit. ezért jók az ilyen alapok, valljuk be, sokat segítenek a modern kor nőjén, akinek nincs bizony ideje a munka és a család mellett még órákig a tűzhelynél állni.

......ha most ennyire nincs időnk kaját főzni rendesen, később ez csak rosszabb lesz !

......mikor elmegy vásárolni ő is csak gyorsan végigrohan a sorokon és csak a legfontosabbakat dobja be a kosárba, de így mikor hazaér akkor jut eszébe, hogy egy csomó mindent elfelejtett megvenni! Ő sem áll le gondolkodni, hogy miből mennyit vegyen stb stb igyekszik ezt az egészet gyorsan elvégezni és minél hamarabb túl lenni rajta! Ő nem túl gyakran főz, mert dolgozik és mikor hazaér a melóból fáradt vagy épp rohan valahova és nincs semmi ideje főzni és olyankor elővesszük a tesóimmal a tasakos tápot amit csak kifőzünk vízben vagy valami alapot amihez még hozzáöntünk ezt és azt és már ehetünk is.

.....én nagyon szeretem azt a sült krumplit ami porból készül, a szüleim csináltak egy krumplisütő gépet és az porból készült krumplit gyártott, de szerintem finom! A jövő kajái már csak porból fognak készülni!

...a paprikás és zöldfűszeres csirkesült alapot, mézes mustárosat és a tepsis húsos burgonya alapot vesszük a leggyakrabban, na meg a kész kaját is amit csak vízben ki kell főzni és már lehet is enni! de még annyi féle alap van amit ki szeretnék próbálni!
sok ilyen alap van otthon,azt is úgy találjuk ki, hogy mit főzzünk, hogy megnézzük milyen alap van itthon és akkor eszerint főzünk!


....amíg nekem ízletesek ezek a kaják, addig az isten se tud meggyőzni arról, hogy ne spóroljak velük időt és energiát!

..manapság már nagyon kevés az az étel és élelmiszer ami nem egészségtelen, nekem a lényeg az íze mindennek!

....egyszer élek és ha valami ízlik akkor azt megeszem, addig eszem a finomságokat míg tehetem!

...szerintem sem annyira egészségtelen mint ahogy egyesek gondolják, és nagyon finomak!

...manapság minden tele van színezékekkel, nem félek hogy a porokban több lenne..

Tehát innen indultuk... Én nem török pálcát felettük, elvégre valóban mindenki úgy él és azt eszik, ami neki tetszik... És jól láthatóan nagyon hiányzott itt valami: az otthonról hozott példa....

Hogy mégis mi az, ami miatt szeretnénk, ha ez a mentalitás nem terjedne el mégjobban, esetleg néhányan elkezdenének a reklámokban kételkedni???

Rövid válasz: az egészség...
Nem tudom, hányan emlékeztek közülünk arra a reklámra, aminek az a refrénje, hogy" Mert ez műanyag"...
Szerintem a fenti étel-pótlékokat is simán lehetne "package-ben" ezzel az egy reklámmal népszerűsíteni. Hogy is nem jutott ez még senkinek az eszébe:)))

Nem akarhatjuk, hogy a gyerekeink, a következő generációk az adalákanyagok, állományjavítók, ízfokozók, mesterséges szinezékek és még kitudja miféle E-k tömkelegén nőjenek fel...
Nem akarhatjuk, hogy ez legyen a normális....
Nem akarhatjuk, mert kísérletek ide-vagy oda (amiknek én egyébiránt a felét sem hiszem), ezeknek az anyagoknak még rettentő rövid múltja van...
A jövő ilyen szempontból nem más, mint egy rajtunk, a gyerekeinken folyó kísérlet csupán...Nem tudni előre, mennyi idő telik még el, amire valóban igazolható lesz, hogy ezek az anyagok okoznak-e elváltozásokat, ha igen, akkor miket....
Nem biztos, hogy meg akarom tapasztalni.....

Tudom, nem vagyunk képesek minden környezeti hatást kivédeni. De felelőtlenségnek vélem a legyintést, hogy "úgyis minden mérgező, amíg élünk, addig élvezzük gondolkodás nélkül..."
Igenis, van azért, ami ellen tehetünk. A táplálkozás az egyik része ennek....
Igen, mert a helyes táplálkozás a betegség-megelőzés nagyon fontos része...
Az emberek zöme sajnos még nem ismerte fel, hogy ezek a műételek bizonyos szempontból időzített bombaként működnek a szervezetben.
Innentől ez már nem idő és pénz kérdése lenne-ha ez a része az érvelésnek igaz is lenne..Persze ez is sántít, ugye...

Konkrétan: Chef Vikivel, Max-szal és Garffykával együtt elhatároztuk, hogy blogjainkon külön címkével látjuk el a "könnyen-gyorsan" elkészíthető ételeket, amihez természetesen megpróbálunk az egészséges alapanyagok közül válogatni. Ezzel próbáljuk meg bizonyítani, hogy alapok és porok nélkül is lehet gyorsan, könnyen finomat főzni.

Szlogenünk rendkívül egyszerű:" Főzz az egészségedért!" Mégpedig azért, mert mikor először leírtam, nem gondoltam, hogy ebből komoly összefogás lesz, akkor ennél frappánsabban próbáltam volna keretbe foglalni az" Ügyet"...

Ehhez a kis akciónkhoz szeretettel várjuk a csatlakozó bloggereket! Amit kérnénk a jelentkezőktől:
-ételeik közt címkével lássák el azokat,melyek ebbe a kategóriába sorolhatóak!
-lehetőleg ajánljuk valahol oldalt, egy link-listán a résztvevő blogokat!
-mutassuk meg az olvasóknak, mit hogyan csináljanak, és kérjük, hogy terjesszék!
-adjuk meg a bekerülési költségeket és a ráfordított időt, tudjon mindenki kalkulálni!
-próbáljuk meg visszahozni a házias ételek becsületét!

Maxnak igaza van: ha már 1-2 embert blogonként megnyertünk az ügyünknek, az is jelent valamit, akkor már tettünk valamit!!!

Köszönöm előre is azoknak, aki támogatják kezdeményezésünket!!!

37 megjegyzés:

Ottis írta...

Na én teljes mértékben támogatom,egyébként nekem van is ilyen kategóriám, hogy gyors és finom, de egyiknél sem használtam por meg társai..én az ételízesítőt sem használom,,pld. az éetelekhez.na hossyú téma, sajnos nincs időm kifejteni bővebb véleményt,de csatlakozom a mozgalomhoz!

napmátka írta...

Hát...kis kételkedéssel nézek ki a fejemből.
Nekem, amíg nem itthon dolgoztam, inkább az volt a gond, hogy a városban (napi teendőim és utazásaim közepette) beszerezzek valami ehetőt. Persze most sokkal könnyebb dolgom van itthon, és válogathatok is. Mert ugyan lehet otthonról is vinni könnyű, gyors kaját, csak ugye a kánikula vagy a hideg, a nem tudom hidegen (melegen) tartani, nincs mikro útközben, cipelem magammal egész nap, nem akarok mindig szendvicset enni...
Szóval ezek a dolgok inkább nehezítették akkoriban a dolgot, mint az idő hiánya a munkás hétköznap végén. (Bevallom, hogy én is vettem időnként fornettit meg hasonlókat, amik persze rendesen hizlalnak is, amellett, hogy nem túl egészségesek, de mégiscsak könnyebb megenni útközben, mint az otthon előre elkészített, s már fél napja velünk szotyakosodó salátával leülni egy kispadra műanyagvillával, stb.) Jó, tudom, vannak egyszerű, magunkkal vihető ételek, de néha már mindent untam, ráadásul a reggeli készülődésben nem mindig csomagoltam magamnak. Szóval nem könnyű kérdés. Ha itthon eszem, akkor tényleg nem gyorsabb a műkaja, percek alatt és egyszerűen össze lehet dobni klassz és egészséges kajákat, amiknek ráadásul nincs egyforma ízük. De azért ehhez kell egy életforma, nem az, hogy este 10-kor ess be az ajtón...
Természetesen jónak tartom a kezdeményezést, csak attól tartok, akik eddig is nyitottak voltak rá, leginkább azokat éri el...

trinity írta...

Ottis,
köszi szépen, akkor majd megcsinálom oldalt azt a bizonyos bloglistát!!

Napmátka,
igen, tudom, hogy nem könnyű..
Nem is egyszeri alkalmakra gondolok,1-1 hamburgerre néha, hanem az életformára.
Az otthoni étkezésre-nem másra-már ez is valami...
Tudom, nehéz megtalálni a célcsoportot is...
De ha meg sem próbáljuk? Ennyit nekem megér...
Semmi más, mint a címkézés és egy kis utánaszámolás.
Innentől fogva, akihez eljut-az dönt.

napmátka írta...

Rendben. A címkézésen nem múlik, nálam van bőven ilyen étel (úgy hiszem), a 'könnyen-gyorsan' címkével fogom ezután ellátni. S majd igyekszem számolni is...:)

Sofia írta...

Azért eddig is nagyon sokat tettetek, és tesztek folyamatosan. Az öröm, ahogy főztök, fertőz:)

duende írta...

Jó ötlet, már nekem is eszembe jutott a télen. Akartam csinálni én is egy ilyen címkét, csak eddig még nem jutottam el odáig, hogy kivitelezzem. Majd ha lesz több időm, kedvem. :)

trinity írta...

Napmátka,
nagyon aranyos vagy!! Köszönöm!
Egyébként még konkrétan is eszembe jutottál, mert Te aztán tényleg nagyon példamutatóan , tudatosan táplálkozol-mi is példát vehetünk Rólad!!!
A számolásnál nekem pl. Viki adatai segítettek, én sem nagyon tudom fejből-puskázok:)))

Sofia,
kedves Tőled, jólesik....Köszi!

Duende,
nem lóverseny:)))
Én épp néztem, bizony,az átcimkézés is időbe telik és az nincs mindig...Ráérsz, de előre is köszi!!

Andi írta...

Csatlakozom én is, a régebbieket is átcimkézem majd,mert én ajándékba mézeskalács alaptésztát és linzertészta-alapot gyártottam már többször,hogy ne kelljen vacak porokat és műalapokat megvenni,csak egyből kiszúrni és sütni lehessen, gyúrni nemszeretőknek!

Wise Lady írta...

Nagyon jó kezdeményezés, Maxnál már részletesen leírtam a véleményem.
Jó a cikk nagyon.
Én is csatlakozom, de csak 2 hét múlva tudok hozzálátni.
A költségszámolást másképp oldanám meg, majd kigondolom, mert forintban csak az épp aktuális időpontra lenne igaz.
Alapból azt gondolom, hogy inkább egy késztermékhez képest kellene megadni, viszonyítva, pl. fele annyiba kerül vagy ilyesmi.

lúdanyó írta...

Tényleg jó az írás, jó a kezdeményezés. Próbálom én is átcimkézni, félig már megvagyok. Azt, hogy mennyibe kerül, az nagyon sok körülménytől függ. Lehet, hogy inkább meg kéne állapítani kategóriákat: olcsó, kózepes, drága - de lehet finomabb skálát is, és minden kategóriához hozzárendelni egy tól ig határt. Persze az is relatív, hogy kinek mi az olcsó, de azért valahogy be lehetne lőni. Tudva azt, hogy pl. iskolákban, kórházakban fejenként hány forintból kell megoldani az étkezést.

Chef Viki írta...

Asszem Trin, felvehetjük a fityulát - hittérítő nővérekként :-))))

Hajrá! Terjedni fog, mint a vírus! Tudom!

trinity írta...

Andi,
nagyon szuper!! Köszi!!!

Wise Lady,
igen Maxnál is olvastalak, köszi, hogy ide is írtál!:)
Természetesen nem múlik a dolog napokon..Nyugodtan ráérsz, senki nem sürget.
Most még éppen nekem sincs időm átcímkézni-pepecselős munka..

Jó az ötleted a költségszámolással kapcsolatban!!! Igazad van-több szempontból is lehet ezt még jobban, másként....!
Minden ötletet szívesen fogadunk! Előre is köszönjük!!!

trinity írta...

Lúdanyó,
köszi szépen!!
Azért Te se kapkodj a cimkézéssel, lényeg, hogy elhatároztuk és majd ha időnk engedi elkezdjük, de azért hétvégén pihenj!!!

Igen, a költségeket lehetne másképp, egyszerűbbé, összehasonlíthatóbbá tenni...Kitaláljuk, - mint ahogy Wise Ladynek is írtam, jöhetnek az ötletek...Persze mi is gondolkodunk ezen még...

trinity írta...

Viki,
elképzeltelek fityulával:))))

Yasmine írta...

Nekem a címkézés nem lesz probléma, most kezdtem a blogot. Viszont teljesen elszomorít, amit olvastam, ezek a fórumon megjelent idézett hozzászólások, huhh ... Vajon ezek az emberek akkor is így fognak gondolkodni, ha gyerekük születik? Ha szoptatnak? Ha pici gyereket kell táplálni, vagy fejlődésben lévő kiskamaszt? Mert a saját egészségével azt csinál, amit akar, de a gyerekéért felelősséggel tartozik ... Eddig is egyetértettem a felhívással és csatlakoztam, de most még inkább. A házikonyha teljesen leértékelődött. Igen, változtassunk ezen !!

Benzsi írta...

Elkeserítő ez a tendencia és tartok tőle, hogy akik így gondolkodnak, azok nem a gasztroblogokat olvasgatják. Bár az alatt az idő alatt, amíg a neten lógnak és fórumokon csevegnek (amire ezek szerint van is idejük)főzöcskézhetnének inkább. De hát ez most nem divat, mint ez a tv főzős csodaműsoraiból is kiderült. Már Maxnál is jeleztem, hogy szívesen csatlakozom, mert a szivemen viselem az egészséges táplálkozás ügyét, és nagyon jó dolognak tartom ezt a kezdeményezést. Hozzuk újra divatba a főzést!! A cimkét már megcsináltam, de a számolgatásra nem szívesen vállalkozom, mivel sokszor az aranytartalékokból készül az étel, és nem nagyon emlékszem már, hogy éppen mennyiért vettem.Egyébként is úgy gondolom, hogy azok akik műkajákat főznek műalapanyagokból, pontosan tudják, hogy maguk olcsóbban előállíthatnák azt otthon, csak kell némi önigazolás, hiszen azt nem mondhatják, hogy lustaság van a dolog hátterében. Inkább időhiányra és spórolásra hivatkoznak. Biztos vagyok benne, hogy akiknek korlátozottak az anyagi lehetőségeik, azok nem költenek ilyen "luxusra". Szóval vágjunk bele! Hátha eljut azokba a fülekbe is ahová szánjuk!:))

miss Muffin írta...

szia!
nálad is de régen jártam... helyesbítek, nagyon nem mutatkoztam az elmúlt pár napban... hétben?? :(
nálad járva is megint csak csorog a nyálam... aza barackos krémleves.. és a süti... van egy pár szem nektarin a hűtőben, megyek is enni kicsit, annyira kedvet kaptam! :)

trinity írta...

Yasmine,
ugye milyen szörnyű, amiket írnak???? Én is rettentően kiakadtam.....
Köszi, hogy segítesz!!!!

Benzsi,
minden szavaddal egyetértek....
Nagyon köszönöm, hogy vállalod és csatlakozol....

trinity írta...

Benzsi, elfelejtettem: a számolgatás nem feltétel, enélkül is tökéletes lesz!!!


miss Muffin:
már vártalak:))
Igen az a barackos leves, az ízlett meg a süti is...
Érdemes kipróbálni...

Hanga írta...

Nagyon jó a kezdeményezés, én is csatlakozom! Optimista vagyok, hiszem, hogy nevelhető a fiatalabb generáció. Gyerekeim, ha bulizni mennek egészséges, házi készítésű finomságokat visznek, mindig nagyobb a sikere, mint a chipseknek, colának.
Barátaik szívesen jönnek hozzánk, mert nálunk lehet salátákat kotyvasztani, teljes kiőrlésű lisztből pizzát sütni, aztán boldogan viszik haza a recepteket otthoni kipróbálásra. Még egyszer gratulálok a kezdeményezéshez!

Daisy írta...

Hát, Lányok kemény fába vágjátok a fejszéteket! Nekem is az a véleményem, hogy aki kész- és félkész ételeket eszik, annak nem gond az ára.Azzal is egyet értek, hogy itt szemlélet váltásról lenne szó és kellene az otthonról hozott minta. Én 30 éve dolgozom az eü.-ben, dolgoztam három műszakban, 12-24-ben és 20 évig ügy.rendszerben.Mindég főztem, a gyerekeim reggeliztek, otthonról vitték a szendvicset, nem isznak üdítőket, nem esznek csipszet,mindég volt itthon befőtt,ha volt időm süteményt is én csináltam, de Iszonyatosan Nehéz volt!! Én az Anyukámtól láttam a példát, de hát akkoriban nem volt divat a gyorsétterem.Ma már a Fiaim felnőttek, de itthon vannak, esznek gyorskaját, ha úgy adódik, de hihetetlenül lelkesednek a saját készítésű májkrémért vagy túrókrémért, és rettentően élvezik, amikor a munkatársaikat " megbotránkoztathatják " egy nem hétköznepi módon elkészült étellel. Itt azt értem, hogy íztelen, összedobált és nem jól kinéző étellel szemben az enyém mindég sikert arat. Ezt ma már nekem természetes így elkészíteni és " sajnos" a gyerekeimnek is az. Ha lányom lenne, átadtam volna neki ezt az igényességet, de a fiaimnak nehéz lesz találni ilyen gondolkodású lányt. Ez az életforma nagyon sok lemondással járt és jár még ma is. Valóban egy csomó mindenre nincs ideje annak, aki így akarja ellátni a családját.Én is morogtam néha, de én ezt láttam, így kezdtem, tehát csinálom ma is.A saját kolléganőim hivatkoztak mindég arra, hogy nincs idejük. Igaz, nekem nem volt időm arra, hogy zene órára vigyem a fiaimat, nem tudtam elvinni őket kajakozni, nem tudtam elvinni úszni és nem tudtam elvinni szombatonként kézműves foglalkozásra / az apjuk sem ért rá /, mert főztem és lehetetlen munka beosztásban dolgoztam. Idő előtt abba hagyták mindet. Sok minden kimaradt az életünkből.Ennek ellenére maximálisan egyet értek azzal, hogy újra divatba kellene hozni a főzést, hogy ismerjék meg a gyerekek az ízeket és ne legyen finomabb a zacskós brokkoli leves, mint a friss zöldségből készült. Az iskolai tízórai ne a pékségből megvett cukros ,krémes süti legyen.Igen, ez lemondással jár, de jó szervezéssel sok mindent meg lehet oldani.Áldozat hozatal nélkül nem megy. Áldozatot hozni a családért megéri, de ezt is meg kell tanulni Valakitől!
Bízom benne, hogy sikeresen teljesítitek, amit elgondoltatok és remélem látjátok majd azt is, hogy eredményes volt. Sok sikert kívánok és örülök, hogy lelkesedésben nincs hiány!

Vica írta...

Szia! Kukk be hozzám: http://gumimacik.blogspot.com/2009/07/mosolygok.html

trinity írta...

Hanga és Daisy!!
Nagyon köszönöm a csatlakozást-örülök, hogy Ti is így gondolkodtok!!!

Este elkészítem a bloglistát oldalra, ahogy ígértem!!!

Vica,
megyek azonnal!!

Száva írta...

Miután elkezdtem írni,pont valami ilyesmin agyaltam: olyan gasztroblogot vezetni,amit a korosztályom is meg tud valósítani, egyszerű,mindennapi és nem utolsó sorban olcsó recepteket prezentálni.
Saját magunkon is érzem: mióta belendültem egy csomó új ételt kipróbálunk, színesedik a tésztavalamivel,rizsvalamivel,főzelék,húsleves,gulyás spaletta:)
Ha lehet én is csatlakoznék, igyekeznék!:)

Scofield írta...

még jó hogy csatlakozom én is:)

Flat Cat írta...

Szia! Az utóbbi napokban kicsit lemaradtam mindenről, csak most olvastam a bejegyzést. Nagyon jó írás, gratulálok hozzá! És még jobb ez a kezdeményezés! Én elég nagy ellensége vagyok a poroknak, fixeknek, miegymásnak, soha nem is használok ilyesmit. Ami még furcsább tőlem, az az, hogy a legtöbb étel, amit készítek, hamar megvan, és a többségük nem is drága, elvégre egy féléves porontyot nevelgetek :) ( bár kétségtelen, hogy néha khmm... nem túl konvencionális dolgokat is főzök :) )Szóval szeretnék csatlakozni ehhez a kezdeményezéshez én is, ha lehet!
És még egyszer, ez egy nagyon szép kezdeményezés! Nagyon ügyesek vagytok!!! :)

trinity írta...

Száva,
kösz a csatlakozást: máris fenn vagy a bloglistán!!!

Scofield,
neked is kösz, épp most tettelek fel!

Flat Cat:
nagyon aranyos vagy, köszi!
Szintén beszerkesztettem a blogod!!
Hát, az írás még jobb is lehetett volna, ha szokás szerint nem éjjel irogatok :)))


De a lényeg, hogy elindítottunk valamit! Köszi mégegyszer mindenkinek!!!

gondaanyu írta...

Én maximálisan támogatom a kezdeményezést. (Azt nem tudom hogyan kell kirakni a linkeket, de a többi menni fog. )
Nekem 3 lányom van. Felnőttek , saját családdal. És főznek és sütnek. Régit, újat, könyvből, újságból, blogból. Kenyeret sütnek. Kertet művelnek.
Mert ezt látták itthon is. Hogy öröm egy jól sikerült ebéd, egy sütemény, jó együtt leülni és beszélgetni evés közben, nem a tévé előtt megunkba tömni.
Három éves az unokánk, kislány, és együtt süt-főz a szülőkkel. Esznek pizzát, de otthon sütik, és apával pizzát sütni, na ez valami gyönyörűség !

kökörcsin írta...

Sziasztok!

Én is szeretnék csatlakozni, ha lehet.

Üdv

Gabi

trinity írta...

Gondaanyu,
igen, akkor tényleg ugyanúgy gondolkodunk erről! Köszi a csatlakozást!!

Limara írta...

Csak most olvasom és az eszem áll meg! Nem minősítem inkább őket... Csodálkozunk és nem értjük, miért van ennyi rákos, miért születik ennyi autista, hiperaktív gyerek. Az új kutatások szerint ezeket étel allergia okozhatja. Elkeserítő:((
Én is szívesen csatlakozom!

trinity írta...

Limara, aranyos vagy: köszönjük!!!

Maimoni írta...

Bocsánat, bocsánat, hogy így elkésve, de én is csatlakozom! Nem tudom, nem bírok mindent végigolvasni, de a két mozgalomnak jó lenne egy nevet adni, végülis a célok azonosak, és egyszerűbb lenne a szitu (a Max által indított könnyű és gyorsra gondolok, ami szintén nagyon szem előtt tartja az egészséget). Tulajdonképpen ezt célozta meg a slow food mozgalom is, és bizony nagyon itt az ideje, hogy mi is (mint magyarok) komolyan vegyük végre! Döbbenet, hogy olyan adalékokat, amiket az amerikai piacról már rég kitiltottak, mivel rákkeltő, náunk még mindig rá lehet sózni a vásrlókra. És az emberek jórésze most is inkább az árat nézi, nem a minőséget. Sajnos.

Kiskukta írta...

Én miután Max megírta a bejegyzését csináltam a blogomba egy új cimkét könnyű és finom néven. A te cikkedet csak most ovasom, mert írom én is az enyémet, és be akarom linkelni az elindítokat, szóval téged is, ezért természetesen előtte úgy korekt ha elolvasom, meg kell mondjam, hogy ezek az idézetek ledöbbentettek. A számolgatást nem biztos hogy beválalom, de a cimke megvan már.
A bloglista is meglesz hamarosan.

dortimcsi írta...

Hmmm....mit is mondjak erre? alapvetően egyetértek az elveitekkel de én nem tartom ördögtől valónak ha alkalmanként használok üveges szószokat, esetleg porokat is.....Lassan 29 éves vagyok, egy kétszemélyes háztartást vezetek. Szeretek és tudok is főzni,mert mind a szüleimtől, mind a nagymamámtól megtanultam az alapokat. Szeretek változatosan főzni, új recepteket elkészíteni....és igen, néha az asztalra kerül az üveges szecsuáni vagy édes-savanyú szósz, mert abban a kisvárosban ahol élek nem hiszem hogy kapható bambuszrügy, és a friss ananász maga többe kerül mint egy üveg ilyen szósz....Persze a krumplipüré-por vagy a zacskós tejberizs nálam is kiveri a biztosítékot,de az hogy leveskockát használok vagy hogy a delikát helyet kap a kamrapolcon az számomra nem elítélendő. Ismerem az érveket a leveskocka ellen, és szíves örömest fagyasztanám én a csirke, zöldség vagy marhahús alapleveket, ha lenne akkora fagyasztóm....de nincs, mert nincs hely ahol elférhetne (lehetne ha a kamrapolcaink kivenném,de akkor hova raknám a magam által elrakott lekvárokat, csatnikat, paradicsomleveket....). Így marad bizonyos esetekben a leveskocka....ahogy a túrós derelyét sem magam készítem, mert az valóban sokkal időigényesebb ha magunk készítjük....
De ezek mellett sok-sok olyan étel kerül az asztalunkra amit az anyósomék által nevelt csirkékből , nyulakból készül adalékanyagos poroktól mentesen....
Mert tényleg ezek az igazán ízletes vacsorák, de néha olyan jólesik az a szecsuáni szósz is:D

stampoasis (alias nokedli) írta...

nagyon szuper a kezdeményezés! az egészséges étkezés nekem is szívügyem - igaz rendszeresen megállapítom, hogy nehéz ezt a témát diskutálni, mert nem mindenki szereti, ha rámutatnak, hogy mennyire egészségtelenül táplálkozik. pár napig itt vaciláltam, mert nem voltam benne biztos, hogy külföldröl tudok-e ajánlani olyan kajákat, amelyek "nevezhetnek, aztán pár nap után feltünt, hogy dehogyisnem, hiszen a legtöbb receptem simán belefér a gyors-könnyü-nemdrága-kategóriába. csak a költségvetéshez szükséges adatokat nem tudom átadni forintban. nagy baj?

trinity írta...

Kiskukta, dortimcsi, nokedli!

Most jöttem vissza ehhez a bejegyzéshez, bocs, nem hittem, hogy valaki még reagált....

Kiskukta, akkor felírlak holnap, Nokedli, Te már fenn vagy és nem gond!!!

Dortimcsi, értem én az ellenérveket is.....
Fiatalabban én is használtam ilyesmit-de jött egy nagyon durva allergia-amit senkinek sem kívánok-az E-kre vagyok allargiás, nagy ödémákat okoz. Így kihagyom. Ugyanis ez még rosszabb is lehet....
Remélem, neked is lesz lehetőséged, minél inkább visszaszorítani ezeket, mielőtt problémát okoznak! Alapvetően Te jó úton jársz, Te legalább érted a lényeget:))) Nem mindenki....