2009. augusztus 29., szombat

Húspástétom


Az előbbi bejegyzésben készült csirkepörkölt végezte pályafutását pástétom formájában.
Gyakran készítek nem csupán májkrémet, hanem húspástétomot is.
Leginkább az a változat jött be, ami pörkölt alapon sül. Kevés munkával nagyon finom kenyérre kenhető húskrémet kapunk, ami összehasonlíthatatlanul finomabb, mint akármelyik felvágott vagy bolti kenegetős.
Most, az iskolaszezon kezdetekor célszerű felvenni a lehetséges tízóraik listájára- egy kis paprikával esetleg - a szendvicsek közé!


Húspástétom

-3 csirkecombból készült pörkölt lesütve
-3-4 dkg vaj (annyi, hogy kellőképpen kenhető legyen)
-mustár
-aprított újhagyma (ízlés sterint)
-fokhagyma (ízlés szerint)
-só, bors ( nem feltétlenül)

A combokat kicsontozom, a húsdarabokat egy mélyebb edénybe teszem. Belepakolom a megsült hagymát, paradicsomot, paprikát is-aki nem akarja, nem muszáj- de nagyon finom lesz vele együtt!!!
Hozzáadom a vajat és a fenti ízesítőket és merülőmixerrel pépesítem.
Nálunk a mustáros változat a nyerő, de ez nem jelenti azt, hogy más fűszerezéssel ne lenne finom. Bátran lehet vele kísérletezni.


Tipp: maradék sültek, pörköltek tökéletesen hasznosíthatóak íly módon!!!

Az ára kb. 650.- Ft, és számításaim szerint ez a menyiség kb. 10-14 szendvicsre elegendő.
A befektetett munka max. 10 perc a pörkölt készítést nem számolva.

25 megjegyzés:

sedith írta...

Klassz a recept és nagyon szép az új "ruhád"! Bár nekem a régi is tetszett!:)

Wise Lady írta...

Hű de jó ötlet!
No és bírja a mixer? A húst nem lehet egyszerű pépesíteni.

duende írta...

Hm... isteni lehet! :)
Szeretem a kencéket, de húspástétomot még sohasem készítettem. Meg fogom csinálni. :)

lúdanyó írta...

Nekem is nagyon tetszik, beveszem én is a repertoárba! Csirkéből még nem jutott eszembe csinálni, inkább főtt húsból szoktam.
Akárhányszor jövök ide, mindig más a külsőd :)

Yasmine írta...

Remek az ötlet! Így igaz, tízóraira klassz lesz szendvicsbe kenve. Köszönöm a jó kis tippet! :-))

Chef Viki írta...

Jelentem, felvettem!

Kedvenc lesz, már most látom!

trinity írta...

Sedith,
köszi!
Ki kellene írnom valahová, hogy átmeneti állapot,blog-tatarozás -változás alatt-mert emiatt nem akarok bezárni:)
Esténként próbálkozom az új külsőn....

Wise Lady,
hozzá tettem a paradicsomos-paprikás hagymát-az lazább állagú, meg a vajat-mustárt-és bírta... Néha azért megálltam közben, pihentettem a gépet:)

Duende,
szerintem érdemes kipróbálni és olyan sokféleképp variálható! Mindenkinek a saját ízlése szerint...

Lúdanyó,
még mindig nem végleges-csak kevés napközben erre az időm....Majd szólok, ha végeztem:)

Yasmine,
örülök, ha tetszik!!!

trinity írta...

Szia Viki,
együtt írtunk:DD
Örülök, ha tetszik!!!

Jucy írta...

Praktikus ötlet sulikezdéshez :)

Szépek a bugák :) ... tudom, napraforgók.

csongi írta...

Szia! Látom sikerült betenned hátteret. Ha nem ezt szeretted volna és kell segítség vegyél fel msn-re: csongi34@hotmail.com, ott könnyebben elmagyarázom hova kell beírni a kódokat.

trinity írta...

Jucy,
köszi...
Már a 25. hátteret próbálom:))

Csongi,
köszi-végül belejöttem!!!!!

csongi írta...

Rendben! Ügyes vagy te! :)

trinity írta...

Csongi, nem vagyok ügyes-de rájöttem, hol hibáztam egy " kimaradt-ez elég ahhoz, hogy ne működjön, természetesen..De nem hagyott nyugodni-ilyen izgága vagyok:DD

Ottis írta...

Szia, jó lett a háttér!Én is kedvet kaptam tőled egy kis változtatásra :-) Gratula a VKF stafétához!!!

Ottis írta...

Van egy kérdésem egyébként, a fejléchez, hogyan tetted be szélesítve a képet? Nem tudom szélesíteni...:-(

napmátka írta...

Szia!
Remek ez a pástétom! A blog új külseje izgalmas, de válassz mindig a kedved szerint! Én sem bírok meglenni sokáig egy "ruhában"...

trinity írta...

Ottis-Napmátka:
a blog külsején még dolgozom, próbálgatom rá a ruhákat:)
Sokkal hosszabb munka, mint gondoltam! Majd ha kész lesz, akkor mindenképpen szólok...

Ottis:
ha visszajössz, látod, hogy most épp nincs fejléc...Az előzővel szerencsém volt-az épp megfelelő méret volt!
De én megpróbálnám nagyítani valamelyik fotoszerkesztőben, pl. a Picasában ...A szöveg nekem sem fért bele-külön kivettem és a képszerkesztőbe tettem bele, úgy tallóztam vissza, hogy már benne volt a cím!!!

Napmátka,
még nem vagyok elégedett...Valamivel visszafogottabb kellene ennél...Mindegyikkal van valami bajom:(
A pástétom finom, ha a pörköltet szeretitek, ez is ízleni fog!!

trinity írta...

Ottis, köszi a gratulációt!!

szepyke írta...

Kérem vissza a sárga masnis hátteret!
Ez a virágos nekem nem ugyan tetszik, de a sárga nekem jobban tetszett!

De ha nem kapom vissza, azért belenyugszom ebbe is!:DDD

Flat Cat írta...

Csatlakozom Szepykéhez! Az előző háttér jobban tetszett...

trinity írta...

Folyamatosan keresgélek-most nem is tudom, melyik volt az előző, mert ez már kb. az 50. :OOO
De még nincs vége:))
Muszáj felpróbálni, mert csak akkor látszik...Bocs....

Flat Cat írta...

A sárga masnis! :)

Flat Cat írta...

Ja, igen, hogy a recept... Anyunak van egy olyan fúziós receptje, amibe csirkepörkölt, keményre főtt tojás és vajon lesütött csirkemáj kell egyenlő arányban. Elég bizarrul hangzik, de meglepően finom! Én ezt most hasonlónak képzelem. Lehet, ki is próbálom! :)

Flat Cat írta...

Egyébként én most azzal szórakozok (Ponty alszik, Férj ügyel), hogy figyelemmel kísérem a háttér tesztelésed! A zöld indás is egészen jó! :)

trinity írta...

Flat Cat,
nekem nem bizarr!!! Finom lehet...

Á, szóval figyelted a bénázásom:))
Nem tudok választani, de nálam is dobogós a zöld indás is...
Azt hiszem, holnap lesz folytatás...