2009. március 31., kedd

Brie sajtos krém mascarponeval és dióval

Itt egy bizonyíték arra, hogy a mascarpone nem csupán édességekhez való.
Ezzel a sajttal, dióval és egy kis fűszerezéssel együtt ínyenc vacsorát, vagy reggelit varázsolhatunk pillanatok alatt...






Brie sajtos krém mascarponeval és dióval 4 személyre

-20 dkg brie sajt
-10 dkg mascarpone
-5 dkg dió
-só, frissen őrölt bors

A brie sajtról ebben az esetben szedjük le a penészes héjat és törjük össze alaposan. Ha elég érett, villával is menni fog.
Keverjük hozzá a mascarponét jó krémesre, sózzuk, borsozzuk és adjuk hozzá a durva, darabosra őrölt diót.
Kis időre tegyük be a hűtőbe.
Finom rozskenyérrel, száraz fehérborral tökéletes vacsora!


Forrás megint a Tündérek konyhája, avagy hogy tegyünk csodát anélkül, hogy varázslók lennénk . (Ezt nem én mondom, ilyen bárgyú a könyv címe-mert ez a varázslattól azért kissé messze van:))) )

A sajthoz illik a dzsessz? Hmmm, szerintem igen.....

Csudafinom meggyes kalács

Az úgy kezdődött, hogy valójában Garffyka meggyes-marcipánosának álltam neki-de a két kisebb suttyomban elcsente apró darabkákban a marcipánt, mint utólag kiderült.
Nem voltak mohók, nem egyben, csak mindig egy kicsit.....
Így ezt az ötletet a fontos hozzávaló akut hiányában elvetettem.
Igenám, de eszembe jutott a Limaránál nemrég látott gyönyörűség: a mázas meggyes kalács. Ehhez mindenem volt.....
Szép nagy kalács lesz belőle, de az én édesszájú családomnak meg se kottyan: kicsit a vacsorához, kicsit a reggeli tej , kávé mellé és már nyoma sem volt...


Mázas meggyes kalács:

Hozzávalók:
-45 dkg liszt
-1 dl tej
-60 g cukor
-1 mk. só
-2 tojás
-5 dkg olvasztott vaj
-1 tk. vanília
-2 dkg élesztő

A tetejére:
-kb. 30 dkg fagyasztott meggy
-a leve lecsepegtetve, felfogva egy tálba_
-1 ek. keményítő
-cukor ízlés szerint

A mázhoz:
-10 dkg porcukor
-kevés citromlé

Szokásomhoz híven egyszerűen a kenyérsütőbe tettem a tésztához valókat, ahogy kell. Alulra a folyadék a sóval, rá a liszt, a tetejére a cukor és az élesztő.
1 órán át hagytam dagasztani és kelni.
Eközben kiolvasztottam a meggyet, a levét szűrőben hagytam lecsepegni és besűrítettem egy kevés keményítővel és cukorral, 1 percet hagytam csak forrni.
Utána kihűtöttem és belekevertem a meggyet.
Mikor a tészta szépen megkelt, kivettem, lisztezett deszkán átgyúrtam és egy kivajazott, kerek, kb. 28 cm átmérőjű sütőformába helyeztem, belesimítottam.
Lisztezett fakanállal két koncentrikus kört alakítottam ki benne-ebbe raktam a gyümölcsöt szép sorban.
Én ekkor hagytam még kelni kb. 40 percet , előmelegítettem a sütőt 175 fokra és 30-35 perc alatt megsütöttem benne a kalácsot. Félidőben le kell takarni!!!!
A kisűlt forró süteményt rácsra tettem, a maradék meggy még elfért rajt, ezzel kipótoltam és hagytam kihűlni.
Eközben kikevertem a cukormázat annyira sűrűre, hogy még csorgatni azért lehessen, de ne legyen túl folyós sem, és ezzel díszítettem a kalácsot.


Óriási sikere volt a családban, kisfiam lassan megismeri az egész gasztroblogger társadalmat a sütiken keresztül:))))
(Persze az egész család kívülről fújja Anya új hobbijához kapcsolódó neveket, csak valahogy a legkisebbnél ez most központi téma lett...)
Viki "nénit" a túrós bagettjével zárta szívébe, Garffyka "néni" kalácsát ő is kóstolta az MP4 után, meg is jegyezte magának jól, ráadásul a blogon a fotókat is nézegeti mellettem, Max bácsi fagyijáról is hallott már a nővérétől csudajókat, ráadásul a fokhagymás bucija mellett sem tudott szó nélkül elmenni......, most pedig megtanulta Limara néni nevét is :)))
A félreértések elkerülése végett: ő már nem olyan kicsi ám, mint Garffyka Manócskája, nemsokára 13 éves lesz a kiskamaszom, de enni nagyon szeret, és mivel eszméletlen tempóban nő-ezért aztán van is étvágya!

Köszi Limara!!!!Az eredeti recept itt található.

2009. március 30., hétfő

Kókusztejes avokádóleves és segítsüti akció

Ha a kókusztejre egyszer valaki rákattan, akkor így jár, mint én...
Nem tud szabadulni tőle-de nem is kell, olyan finom!
Ez egy hideg leves, amit felfoghatunk ténylegesen levesként, de édeskés íze miatt akár gyümölcssalátaként is.
Mindenki maga dönti el.
Ezidáig az avokádóhoz is másképp viszonyultam: csakis fűszeres kenceként készítettem, nem is kóstoltam önmagában.
Pedig van íze, nem is akármilyen!!


Hideg kókusztejes avokádóleves 2 személyre

-4 dl kókusztej
-1 avokádó felkockázva
-1 grapefruit( szintén kockákra vágva)
-1 mandarin (szintén)
-ízlés szerint kardamon, vagy gyömbér.....

Az elkészítés adja magát:a felaprított gyümölcsökre ráöntjük a kókusztejet, behűtjük, hogy össszeérjenek az ízek.
Tálaláskor ízlés szerint fűszerezhetjük.
Az eredeti recept banánt is tartalmaz, én ezt most mandarinra cseréltem le.


Meglepően selymes ízek kerekedtek ki belőle!

A forrás egy picuri szakácskönyv: Kóstold meg és vegyél el...:)))

Kicsit kapcsolódnék a segítsüti akcióhoz...
Bár a sütésbe nem fértem bele, licitálni fogok mindenképp!!
Zeneileg pedig ezzel járulnék hozzá az ügyhöz...Ez ugyan egy régi, nagyszabású akció volt, de a cél azonos: a gyerekek!!!!
A segítséget pedig mindig helyben kell elkezdeni, ahogy most a segítsüti akció folyik..... Sok sikert hozzá és sok licitálót!

Kürtöskalács

A héten annyian sütöttetek kürtöskalácsot-hogy egyszerűen muszáj volt tennem egy próbát! Lázasan elkezdtem gyűjtögetni a hengereket, mert erre a célra hivatott konyhai eszközöm sajna nem volt.
De! Ez nem lehet akadály, már tudom.....Simán megoldható különböző átmérőjű papírhengerekkel, melyeket bevonunk szorosan alufóliával- és kezdődhet a móka!
Vasárnap estére megszületett életem első kürtöskalácsa.


Kürtöskalács :

A tésztához:
-2 dl langyos tej
-2 tojás+ 2 sárgája
-5 dkg olvasztott vaj
-csipet só
-50 dkg liszt
-1 citrom reszelt héja
-3 dkg élesztő,
-2 evőkanál cukor

Az ízesítéshez:
-5-10 dkg vaj a lekenéshez
-kb. 10 dkg kristálycukor a hempergetéshez
-összesen 10 dkg darált dió, kókusz, darált mák a hempergetéshez (esetleg simán cukor, vagy fahéjas cukor is lehet)

Én a hozzávalókat rábíztam a kenyérsütő dagasztóprogramjára: bepakoltam a tészta hozzávalóit a szokásos sorrendben és elindítottam a dagsztás-kelesztés programot.

Időközben előkészítettem a kalácsok "hempergetéséhez" szükséges hozzávalókat.
Többfélét kívánt a csapat, ezért diót daráltam, előkészítettem a kókuszt, a darált mákot is, és elosztottam köztük igazságosan a cukrot.
Még készült volna fahéjas is, de a fahéjam elfogyott, ami nem szokott előfordulni, de mikor, ha nem vasárnap este:))

Mikor megkelt a tészta, lisztezett deszkán ujjnyi vastagra nyújtottam és derelyevágóval 2-3 centis csíkokat vágtam.
A fóliával bevont hengereket olvasztott vajjal alaposan átkentem és erre tekertem csigavonalban a tészta csíkokat, úgy, hogy fedjék az alattuk lévőt félig. A végét aláhajtottam a tésztát, hogy ne emelkedjen fel sütés közben.
Ezután a tésztát is lekentem olvasztott vajjal és jött a hempergtés. Tepsibe sorakoztattam őket. Addig keltek még, míg a sütőt előmelegítettem légkeverésen 165 fokra. 20-25 perc alatt megsülnek, de félidőben meg kell fordítani.


Egy jó tanács: nem célszerű felállítani a hengereket akkor sem, ha elférne a sütőben, mert a vaj miatt szabályosan lecsúszik a tészta szép lassan a hengerről...
Ha kicsit kihűlt, kiügyeskedjük belőlük a hengereket és lehet befalni a kalácsokat!

További kürtöskalácsok az utóbbi napokból:

Müzsi kürtőskalácsa
Dulmina tündérkonyhája - Kürtős kalács házilag, reformosan (vegán)
Napmátka tűzhely - Mákos kürtők

Házias konyha - Kürtős kalács
Manókonyha - Kürtőskalács sütőben sütve
Ancsika konyhai csínytevései - Kürtös kalács

Gesztenyénél már nagyon régóta egy jó recept

2009. március 29., vasárnap

Citromtorta Lemon Curd-del

Étteremalakítás.... Még mindig? Szóljon valaki, légyszi, ha vége!

Tegnap többen kérdezték, mi is készült az angol citromkrémből....
Be kell vallanom, első nap semmi-akkor csak kóstolgattuk, ízlelgettük úgy magában:) Így is simán elfogyott volna, de azért ha már egyszer elkészült, legyen látható eredmény magán a krémen túl.
Az első nekifutás egy egyszerű, gyorsan elkészíthető citromtorta lett, csupa kedvenc összetevővel......( Jó, csak akkor gyors, ha a Lemon Curd már a hűtőben várakozik...)
Az alábbi hozzávalók egy kicsi, 20 cm átmérőjű tortaformára vonatkoznak, mivel csak 3-an voltunk itthon, nagy tortát nem akartam most készíteni.

Citromtorta Lemon Curd-del

A tésztaalaphoz:

-20 dkg Zabfalat keksz összetörve
-10 dkg vaj megpuhítva

A krémhez:
-25 dkg mascarpone
-porcukor ízlés szerint
-1/2 citrom leve és héja
-1 vaníliás cukor

A tetejére:
-kb. 5 evőkanál Lemon Curd

A kis kapcsos tortaformát kibéleltem sütőpapírral, hogy a krémes rész ne tapadjon az oldalára.
A tortaformába simítottam az előzetesen összedolgozott keksz és vaj keverékét, alulra főleg, de képeztem belőle egy kis peremet is.
Az előmelegített sütőben 160 fokon kb. 12-15 perc alatt megsül.

Megvártam, amíg kihűl és belesimítottam a mascarponés keveréket, majd rákentem a citromkrémet a tetejére.
Volt egy próbálkozásom, ami esztétikailag hagy maga után kívánnivalókat, ugyanis igyekeztem a 2 krémet kicsit szivárványossá-márványossá keverni villával- no, ez nem sikerült, a mascarpone ehhez kemény volt....
( Ha lett volna benne tejszín, akkor hagyta volna magát- egyébként ezzel is elkészíthető, de akkor egy kevés habfixáló vagy zselatin nem árt bele...)
Mentalevéllel díszítettem és 1-2 órára hűtőbe tettem.
Ekkor a tortaformát lekapcsoltam róla és tálra csúsztattam.


Többféleképpen kóstoltuk, ahogy a képeken is látszik: gourme-ként először is csepegtettünk rá némi narancsos balzsamecetkrémet ( barna pöttyök a tányéron...)- nem hagyott kívánnivalót maga után....
Aztán a kisfiam simán eperrel és citromszelettel falta-így is tökéletes.
Az élvezetek netovábbjaként kipróbáltuk rákanalazott plusz citromkrémmel is-ezt is megörökítettük...
Egyszóval: szuper finom kis torta lett a zabpelyhes kekszalappal, a lágy mascarponekrémmel és a naggggyon citromos, ámde édes Lemon Curddel...
(A fotók mondjuk annyira nem szépek, de ez a türelmetlenségre vezethető vissza:)) )

2009. március 28., szombat

Az angol citromkrém- Lemon Curd

Nagy étteremalakítás....
Ha ez az egyetlen édesség lenne az angol konyha pozítív produktuma: már akkor visszaszívnék minden rosszat, amit eddig gondoltam az angol konyháról. (Jó, azért a steak-ek jöhetnek...)

Nem akarom magasztalni ezt a krémet, de muszáj....
Több helyen olvastam a Lemon Curd-ről, de azon túlmenően, hogy citromos, lehet állítólag itt-ott boltban is vásárolni borsos áron, de házilag is elkészíthető: fogalmam sem volt, mi fán terem..(nem a citrom, a lemon curd:) )
Szóval komolyabban utánanéztem, és olyan jókat olvastam, hogy mitagadás, megkívántam nagyon. Ekkor kaptam anyósomtól azt a bizonyos jó adag biocitromot-egyből láttam lelki szemeimmel a sorsát....

Hogy mire is való a Lemon Curd???
Nagyon sokrétűen felhasználható...
Először is, az angolok reggelire nemes egyszerűséggel vajas péksüteményre kenik. Ez sem elvetendő ötlet...Sőt-isteni!!!
De továbbmegyek: rengeteg tortába beleálmodható, kekszek mártogatósaként elnyalogatható, kis gyümölcskosarakba tölthető, szeretik egymást a mascarponével......tulajdonképpen csupán a fantázia szab határokat!!
A napokban jövök majd egy egészen meglepő-de a családom szerint jól sikerült módozattal is.

Recepteket keresgéltem, olvasgattam, mindegyikben volt ami tetszett, volt, ami nem: végül összeállítottam a saját arányaim szerint.
Azt hiszem, egész jól sikerült: a család függő lett....



Lemon Curd- Angol citromkrém

-3 citrom leve és héja
-30 dkg cukor
-7,5 dkg vaj
-5 kicsi tojás ( én most szalmonella ellen kezeltben ilyet kaptam)
-2 ek. étkezési keményítő

A megmosott biocitromok héját lereszeltem, a levét kicsavartam.
A tojásokat szép levegős habbá vertem a cukorral és a mikróban meglágyított vajat hozzáadtam. Belekevertem a citromok héját és levét.
Ezek után gőz felett dolgoztam tovább, nehogy kicsapódjon a tojás, de feltétlenül be kell sűrűsödnie: én kézi habverővel kevergettem türelmesen a gőz felett ( nem árt a kezünkre egy fogókesztyű, mert a gőz azt is megtalálja...), egészen addig, míg pudingszerűen el nem kezd sűrűsödni.
Ekkor adtam hozzá a pici vízzel elkevert keményítőt óvatosan, de azzal már csak 1 percet kevergettem.
Nem is olyan bonyolult, mint előtte gondoltam...
Megvártam, míg kihűl és üvegekbe töltöttem.
Mivel tojásos, mindenképpen hűtőben tárolandó és azért nem célszerű túl sokáig megfeledkezni róla...
Bár szerintem ez kizárt, el fog fogyni:))
( 4 napot szerintem biztosan kibír....nálunk ennyi volt a sorsa)





Hogy milyen az íze??
Aki az édesen-citromosat szereti, annak szerintem egyszerűen ellenállhatatlan.
Vigyázat, épp olyan addiktív, mint a Dulce de Leche vagy a házi nutella....
Visszafogottabban fogalmazva abbahagyhatatlanul finom.....

2009. március 27., péntek

Áfonyás-zabpelyhes cookies

Étteremalakítás.... Félek, úgy hozzászokom e szóhoz, hogy enélkül bejegyzést nem is tudok majd írni:)))

A zabpelyhes keksz a kekszek külön kategóriája...
Valóban nem az a puha, angolos vajas keksz, viszont nagyon egészséges a rostok miatt, ha meg van benne egy kis aszalt gyümölcs, attól még sokkal puhább, édesebb, ízletesebb falat.....
Tízóraira is nyugodtan csomagolható, biztosan nem hozza haza a gyerkőc.
Mi az áfonyás változatát különösen kedveljük....


Áfonyás zabpelyhes keksz

-15 dkg vaj
-15 dkg barnacukor
-1 tojássárga
-3 ek. tejföl
-1,5 tk sütőpor
-18 dkg zabpehely
-12 dkg liszt
-12 dkg őrölt mogyoró
-10 aszalt áfonya
-csipet só

Előmelegítjük a sütőt 180-légkeverésen 160 fokra.
Először a tojássárgáját keverjük össze a cukorral és a puha vajjal, a tejföllel, majd hozzáadjuk a száraz alkotórészeket. Egynemű masszává dolgozzuk.
Kis időre betesszük a hűtőbe, hogy könnyen gombócolható legyen. Diónyi vagy annál kicsit nagyobb halmokat rakunk sütőpapírra kellő távolságra és vizes kanállal ellapítjuk kb. 4-5 mm vastagságúra.
Elég gyorsan megsül, 12-13 perc elég neki.
Érdemes figyelni rá közben, mert a barnacukor miatt a színváltozás nem feltűnő, de ha megég az alja, az keserű ízt ad....


Zabpehely-barnacukor-aszaltgyümölcs és olajos mag: csupa-csupa egészséges összetevő alkotja ezt a kekszet .
Fantáziánk-ízlésünk szerint megvalósítható más gyümölccsel és más magokkal is!
Gyümölcsteával különösen finom!

Olasz raguval töltött palacsinta batyuk

Nagy étteremalakítás...... még mindig:)

A palacsintát én alapból cukor nélkül sütöm-így aztán akár édes, akár sós töltelék kerülhet bele...Most épp a sós került sorra.
Elkészíthető előre megfontolt szándékkal is, de amennyiben kicsit több bolognai ragut készítettünk, vagy esetleg a mélyhűtőben lapul egy adag paradicsomos-húsos szósz, nincs más teendő, mint gyorsan sütni néhány palacsintát...
Nálunk a spagettihez lett túl sok a hús és már untuk is őszintén szólva: így született ez a palacsinta batyu...
Adva volt kb. 20 dekányi húsból bolognai ragu-ezt már nem kellett elkészítenem, de az egyszerűség kedvéért azért ide beírom. Így túl egyszerű lett volna, ezért gyorsan készítettem még hozzá egy kis sajtmártást is..... ( Tulajdonképpen a bolognai lasagne alapreceptjéből indultam ki...)


Olaszos raguval töltött palacsinta batyuk:

Első lépésként sütünk az itt található recept szerint 12 palacsintát, majd elkészítetjük hozzá a következő ragut és mártást:

A bolognai mártáshoz:
-20 dkg száraz darált marhahús
-2 ek. olívaolaj
-2 gerezd zúzott fokhagyma
-1 kis sárgarépa finomra reszelve
-pici darabka zellergumó szintén reszelve
-kb. 1,5 dl paradicsomlé (vagy kevesebb sűrített paradicsom)
-só, bors, oregánó,bazsalikom, kakukkfű, babérlevél

Az olajat megforrósítom és megpirítom rajta a fokhagymát. Sokáig semiképp, mert keserű lesz! Hozzáadom a darálthúst, és pár percig kevergetem. (Nem tévedés: én ebbe az ételbe nem teszek sosem vöröshagymát: szerintem elnyomná a mediterrán fűszerek meghatározó zamatát...)
A finomra reszelt répát és zellert is beleteszem, fűszerezem. Szívesebben használok friss fűszereket, egészen más az íze...
Beleöntöm a paradicsomlevet, esetleg némi vizet is, hogy oda ne kapjon, majd ebben párolom puhára.

A sajtmártáshoz:
-2-3 dkg vaj
-1 púpozott ek. liszt
-1,5-2 dl tej, vagy főzőtejszín
-10 dkg reszelt sajt
-só, bors, szerecsendió

A batyu összekötéséhez:
-12 szál snidling vagy póréhagymából vágott vékony, hosszú csík

A vajat megolvasztom és rózsaszínűre pirítom rajta a lisztet.
Kevés vízzel felengedem, a továbbiakban már a tejet vagy a tejszínt adagolom hozzá.
A lisztnek meg kell főni, pár percig lassú tűzön kevergetem.
Hozzáadom a reszeltsajtot, ahogy felolvad, krémszerűen sima mártást kapunk. Ha túl sűrű lenne, nyugodtan higítsuk, mert forrón mindig sűrűbb....
Sózom, borsozom, aki szereti, reszeljen bele kevés szerecsendiót is.
Ezután megtöltöm a melegen tartott palacsintákat: mindegyik palacsinta közepébe teszek a húsos raguból és rá a sajtmártásból is.

A sajtmártásnak lehetőleg csak a fele fogyjon el, mert még szükség lesz a másik felére!
Ügyesen összefogva a palacsinták széleit- batyut kötünk belőle a snidling vagy a pórécsík segítségével.
A maradék sajtmártással körbeöntjük és melegen tálaljuk.

Mennyiségtől függően lehet belőle előétel, de főételként is megállja a helyét!

2009. március 26., csütörtök

Mazsolás halmok

Nagy étteremalakítás, hogy el ne feledjem....
Anyósomtól kaptuk először magát a sütit, aztán elkértem a receptet is azonnal.
Meg is sütöttem, mert isteni finom és roppant kiadós aprósüti. Nagyi úgy látszik abszolút fejlődőképes, mert a vajkrémes sütikről simán átállt a mi ízlésünknek megfelelő édességek gyártására.
Na, ez épp ezek közé tartozik, hiszen nagyon szeretjük a kandírozott gyümölcsös finomságokat.


Mazsolás halmok

Hozzávalók:
-25 dkg vaj
-25 dkg porcukor
-3 tojás+ 1 sárgája
-40 dkg liszt
-1 sütőpor
-citomhéj
-15 dkg dió darabosra vágva
-20 dkg mazsola (beáztatva rumba vagy gyümölcsteába)
-10-15 dkg aszalt gyümölcs vegyesen (szintén áztatom egy kicsit)

A sütőt előmelegítjük 180 fokra.
A tojásokat a cukorral, vajjal habosra keverjük, hozzáadjuk a többi alkotórészt, és kemény galuskaszerű tésztává dolgozzuk össze.
Kávéskanállal diónyi halmokat rakunk a sütőpapírral kibélelt tepsibe. (megnőnek!)
180 fokon rózsaszínre sütjük, nagyon gyorsan kész, max. 8-10 perc alatt.
Porcukorral meghintjük még melegen.

Az utóbbi idők egyik legfinomabb általam kóstolt aprósüteménye: omlós tésztában ropogós diódarabkák, puhára áztatott aszalt gyümölcsökkel kiegészítve, ráadásul másnap is ugyanolyan , ha nem jobb!!!
Tökéletes uzsonna teával, kávéval a kényelmes fotelunkban ücsörögve!

Pikáns sajtfalatok-2. felvonás

Szintén a "mielőtt elfelejteném" kategória, a nagy étteremalakítással együtt.....
Kár lenne, mert finom kis falatkák....
Még az MP4 -re készült a másik sajtgolyóval egyetemben, de ez kicsit a nőiesebb vonalat képviselte, mivel az erőteljes kéksajtos ízt nem mindenki kedveli. (a másik sajtgolyó itt található)

Egyszerű alapanyagokból, gyorsan elkészül, a hozzáadott fűszerektől, "burkolatoktól" mégis izgalmas színfoltja lesz az asztalnak. Egyszóval klassz kis előétel, vagy akár borok mellé is kínálható sós kekszek kíséretében.


Pikáns sajtgolyók

-20 dkg füstölt sajt (nálam Karaván )
-17 dkg trappista
-2 Camping tejszínes krémsajt
-só, frissen őrölt bors
-a beforgatáshoz:napraforgómag, lenmag, szezámmag, mák, aprított petrezselyem, stb.

A kemény sajtokat lereszeltem és hozzáadtam a krémsajtot. Villával krémmé dolgoztam össze, közben picit sóztam ( tényleg nem kell bele sok) és borsoztam.
Ezen a ponton lehet elengedni a fantáziát, és különböző ízesítéssel karakteressé tenni a falatkákat: mehet bele fokhagyma, mustár, bármilyen fűszer, amit szeretünk.
Én ezt most kissé natúrnak szántam, hogy kizárólag a füstölt sajt legyen a domináns.
Ezután egy negyedórára hűtőbe tettem, utána pedig vizes kézzel golyókat formáztam.
Kis tálkákba tettem a beforgatásra szánt anyagokat és jól meghempergettem benne a golyóbisokat.
Máris lehet egy tálra sorakoztatni, rövid hűtés után fogyasztható.



Az alapötlet Ottistól származik, köszönet érte, mind elfogyott:))
Az eredeti verzió itt található.

Malőr-vagyis szolgálati közlemény


Nem először fordul elő az utóbbi napokban, hogy kibabrál velem a technika ördöge....
Már hetek óta időzítéssel teszem közzé a bejegyzéseim-mert így kényelmesebb, az ember nem ül a gépnél egyfolytában.
Olyan már volt hogy időzítés ide, vagy oda- nem jelent meg a bejegyzésem, ezen túltettem magam, ilyen mostanában nem volt....

De ez most cifrább!
Már másodszor történik, hogy időzítés helyett az a felirat jelenik meg, hogy "Gratulálunk, bejegyzésedet sikerült közzétenni! "

Oppá-én nem ezt akartam......
Ekkor még egész aprócska a bosszúságom, elintézem egy kisebb morgolódással, hogy így jártam, aztán nézem a blogom, hol is az a bejegyzés.....

Nem találom....
Oké, eltűnt, jó esetben nekiugrok, megírom újra...
Mire végre vége-mit látok?
Valóban közzétette a rendszer már elsőre az ütemezés előtt-de hová, mit gondoltok???
A 4 nappal ezelőtti bejegyzések közé......

Számomra érthetetlen és bosszantó!!! Így fordul az elő, hogy a gasztro.blogon megjelenek- de a saját blogomon még nem találtok....

Szóval sorry, nem én vagyok a hunyó....
Kíváncsi lennék, mással is előfordult-e ilyesmi, vagy én vagyok a kiválasztott:DD

2009. március 25., szerda

Tonhalsaláta

Erre a salátára is most bukkantam rá.
Nem, nem a nagy étteremalakításban, hanem a nagy rendrakás hadműveletben.
Gondolkodtam, feltegyem-ne tegyem: hiszen olyan egyszerű...
De ha nem, akkor megint kerülgetem még hetekig......
Szóval itt van:)

Rég készült.....
A gyerekeknek volt főtt étel, mi meg nem kívántunk mást, csak egy kis könnyű salátát.
Konkrét recep? Inkább amolyan hűtő kitakarító akció....
Ami volt benne épp, és beleillett, annak nagyjából megfelel a mexikói elnevezés....




Tonhalsaláta mexikói módra

-1 doboz olívaolajban eltett tonhalkonzerv lecsepegtetve, feldarabolva
-1 jó adag salátamix
-kukorica konzerv (lecsepegtetve)
-vörösbab konzerv (lecsepegtetve)
-piros kaliforniai paprika apró kockákra vágva
-olajbogyó
-balzsamecet
-só, frissen őrlt bors
-pár szelet pirítós

A felsoroltakat egy salátástálban finom mozdulatokkal összekevertem.
Olívaolajat már nem adtam hozzá, az ott volt a halon, sok lett volna.
Némi balzsamecettel, sóval, borssal ízesítettem.
Forró pirítóssal ettük.
Még egy kevés paradicsom is mehetett volna bele, de épp az nem volt a hűtőszekrényben.....



Kókuszos muffin

Odáig sikerült jutnom a blogolásban, hogy teljes káoszt teremtettem a fotóim között: mappák és almappák, régi és új, elfeledett és keresett, de nem talált fotók keveredése...
Persze, mert napok szerint egy mappában több ételfotó kevereg szempont pedig nincs sehol....
Elhatároztam, ma kezdődik a nagy rendrakás a nagy étteremalakítás mellett párhuzamosan, és előszedek minden régit...
Majdcsak elfogynak, akkor aztán olyan, de olyan precíz leszek.....:)))
Ez is egy régebbi süti:

Kókuszos muffin(12 db)

-12 dkg liszt
-5 dkg kókuszreszelék
-1 ek kókusztejpor(opcionális)
-1 tk sütőpor
-1/4 mk. szódabikarbóna
-12,5 dkg cukor
-12,5 dkg vaj
-2 tojás
-1 vaníliás cukor
-2-3 ek. joghurt
-csipet só

A sütőt előmlegítem 175 fokra.( légkeverésen 160)
A szárazanyagokat összekeverem egy tálban.
A tojást, cukrokat, puha vajat összemixelem, majd a szárazakat hozzáadom. Túl soká nem kell keverni, csak épp hogy....
A sűrűség függvényében ( mert nincs 2 egyforma tojás) adok hozzá esetleg joghurtot, de alapvetően egy sűrű, de kanalazható masszát kell kapni.
A papírkapszlikat 2/3 részig töltöm, majd 20-25 perc alatt aranysárgára sütöm. (Itt muszáj utólag belejavítanom: láthatóan ez nem papírkapszlis muffin valóban, ez most szilikonformában sült...A lényegen nem változtat....)


Ha kihűlt, akkor diszítem egy kis cukormázzal ( egy kevés citromlevet simára keverek porcukorral és átkenem vele a sütiket), de én most nem mindegyiket kentem le, mert a tízórais dobozban túl ragacsos lett volna.
Ünnepélyesebbé tehető frissen felvert tejszínhabbal a közepén.

2009. március 24., kedd

Fáradt reggelekre-egzotikus turmix

Hogy mitől egzotikus?
Szerintem a kókusztejtől.....Igen, mostanában rendesen rákattantam a kókusztejes dolgokra-nagyon sokféleképpen felhasználható és nem csupán édességekhez.
Ez itt most kiváltképp azokra a napokra szánt reggeli ital, vagy akár délutáni kis turmix, mikor a naptárra nézve hétágra kellene sütni a napnak, ehhez képest pedig süvít a szél és nem lehet lerakni a csizmát.
Többféle gyümölcsből össszevariálható, én most a favorit eperhez nyúltam (igen, megint a férjem járt a boltban), na és az örökös sztár banán is belekerült. Ja , és természetesen a kókusztej-ettől lett különösen krémes.....


Epres-banános-kókusztej turmix (2 adag)

-fél banán
-10dkg eper
-2ek kókusztejpor
-méz ízlés szerint
-3 dl tej
-kevés vanília aroma

A gyümölcsöket összedarabolva a merülőmixer poharába teszem, rákanalazom a kókusztejport, mézet ízlés szerint, majd hozzáöntöm a tejet.
Habosra turmixolom és azonnal megisszuk!
Más színes gyümölccsel is készíthető, akár mirelittel is. Minél több benne a piros-annál szebb, vidámabb italt kapunk.
A banán-eper-kókusz triója biztos nem okoz csalódást, de erdei gyümölccsel is nagyon üdítő lehet.

Mindennapi kenyerünk: túrós cipócskák

A tegnapi nap folyamán megszületett konyhám eddigi legremekebb kenyérfélesége: Chef Viki túrós bagettje nyomán cipócskákat készítettem.
A túró a dagasztási-kelesztési folyamat során teljesen belesimult a többi hozzávaló elegyébe, vagyis a végeredménynél meg nem mondaná senki sem, hogy ezek a kenyérkék túrót rejtenek magukban. No nem mintha ez bármiféle hátrány lenne, csak a tészta jellegét tekintve valószínű ez az összetevő lazítja ilyen légiesen könnyedre a cipókat.
Csupán annyit változtatást eszközöltem az eredetin, hogy kiegészítettem egy kevés tejporral és burgonyapehellyel, melyek még lazítanak a tésztán.
Mivel most csak 3-an vagyunk itthon, én most az eredeti 4 nagyméretű bagett helyett kisebb cipókat formáztam. 9 szendvicsnek megfelelő méretű kenyérke sült ki belőle. Az eredeti recept itt található, köszi Viki!!!


Túrós cipócskák

Hozzávalók 9 db cipócskához:
-1 ek olaj
-1 ek ecet
-2,5 dl víz
-25 dkg túró
-1 ek. tejpor
-50 dkg liszt
-1 ek. burgonyapehely
-2,5 dkg élesztő
-1 ek cukor
-1 csapott ek. só
-a tetejére tetszés szerint szezámmag, lenmag, mák, köménymag, durva szemű só, stb.

A szokásos sorrendben a kenyérsütőbe pakoltam a hozzávalókat: alulra a folyékonyak, rá a liszt, a túró, felülre a cukor és az élesztő.
Elindítottam a dagasztás-kelesztést és 1 óra elteltével lisztezett deszkán átgyúrtam a rugalmas tésztát, a levegőt kinyomkodtam belőle.
9 egyforma részre osztottam a tésztát és hosszúkás kicsi cipó alakúra formáztam, sütőpapírral bélelt tepsire rakosgattam megfelelő távolságra.
Éles pengével bemetszettem és meleg helyen duplájára kelesztettem.
A sütőt eközben 180 fokra melegítettem (légkeverésen).
A kenyérkéket hideg vízzel lekentem és magokkal díszítettem.
Gőzös sütőben ( alul egy kislábosba forró vizet tettem) 20 perc alatt szép pirosra, ropogósra sültek.



Miután nem az én találmányom a recept, bátran dicsőíthetem:
Vikinek igaza van: hihetetlenül finom, könnyű, laza belű, kívül kellemesen ropogós héjú, másnap is finom, puha cipók születtek!
Szerintem a képeken is látszik.....
A kisfiam úgy kommentálta a vacsorára elkészült kenyérkéket, hogy Viki "néni" receptje jöhet akár mindennap.....
Kell ennél nagyobb dícséret???

Ezúton hívom fel a figyelmet, hogy Viki ezzel a recepttel nevezett a desszert. eu Nagy Kenyérsütő versenyén és a szavazás még tart!!!!
Viki receptjein kívül Garffyka és Max több finomsága is megtalálható nevezések között!
Szavazni itt lehet rájuk.

Fetás-chilis tilápiafilé

Adós vagyok megint a beígért heti halétellel.
Megint a tilápia került terítékre, de tulajdonképpen bármilyen más szálkamentes halfiléből elkészíthető.
Szintén egy nagy kedvenc,egyszerű és gyors elkészítési mód, de sajnos, nem én találtam ki, megint Starfokkernél "halásztam"a recept alapjait.
Csak kissé tértem el az eredetitől , ami itt található.


Tilápia filé fetával, chilivel

Hozzávalók 4 személyre:

-4-6 tilápia filé
-10 dkg feta sajt
-1 kis pohár tejföl
-chilipaprika
-1/2 kaliforniai paprika, piros
-só ,bors
-olaj

A sütőt előmelegítem 180 fokra, és a tepsibe egy sütőpapírt helyezek, amit olajjal vékonyan bekenek.
A halat megsózom és a sütőpapírra rakom.
A tejfölt elkeverem a kis kockákra vágott fetával, borsot őrlök rá és hozzáadom a szintén felaprított paprikát.
A halak tetejére ez a rakomány kerül.
Chilipaprikát tekerek rá és mehet is be a sütőbe úgy kb . 20 percre, míg a sajtos-tejföl kissé pirulni kezd. Ezalatt a hal is omlósra puhul, a krémes sajt pedig lágyan olvadozik.



Köretet ízlés szerint válasszunk hozzá, de a rizs az biztosan nem tévedés.
Időhiányban szenvedőknek: ez megint egy max. 30 perces, de rendkívül finom étel.....

2009. március 23., hétfő

Kandírozott gyömbér

A kandírozás egészen addig misztikus műveletnek számított, amíg ki nem próbáltam.
Sokáig csak szemeztem vele, de mivel nagyon szeretjük a gyömbért és mifelénk nem lehet kapni kandírozott formában-hát nekigyűrkőztem....
Jelentem, nem boszorkányság!
Nincs is vele különösebben sok macera, csak annyi, hogy napokon keresztül egyszer meg kell fogni azt a bizonyos láboskát és fel kell forralni a gyömbért a szirupban.
Több helyen is találtam szimpatikus megoldást, mert érdekes módon ezt is mindenki másképp készíti...
Ebből összehoztam a számomra leginkább megfelelő variációt.


Kandírozott gyömbér (kissé karamellizálva)

-70 dkg gyömbér ( tisztítva, kockázva ebből nekem 50 dkg lett)
-35dkg+ 10dkg kristálycukor + a szóráshoz
-csipetnyi só

Az első lépés, hogy valamelyik multiban megvásároljuk az eladó ámulatára a viszonylag nagyobb adag gyömbért-valószínű, meg fogják kérdezni, hogy mi a fittyfenének nekünk ennyi ebből:)) Aztán következik a legmunkásabb része a dolognak: a teljesen formátlan, hozzáférhetetlen gyökereket muszáj valahogy lehámozni, majd kb. fél-1 cm-es kockákra vágni.
Ha ezzel megvolnánk, a többi már gyerekjáték.
Én Millie és Maci módszerét gyúrtam össze.....

Először annyi vízben, ami épp ellepi a gyömbért csipet sóval felforraltam, majd 3x egymás után leöntöttem róla a vizet.
A 4. főzésnél hozzáadtam a 35 dkg cukrot, azzal is felforraltam, majd másnapig békén hagytam, hadd ázzon a szirupban.
(A szirup eközben jól besűrűsödik-nekem egyszer kissé még karamellizálni is sikerült, de határozottan jót tett a gyömbérnek, csak kissé sötétebb árnyalatot öltött...)
Na most elvileg, itt a dolognak véget kellett volna érni...
De valószínű, kissé fásabb volt a gyömbérem a kelleténél, ami kívülről nem látszott.
Ezért volt szükségem arra a bizonyos 2. felvonásra....

3 egymást követő napon eljátszottam ezt a forralásos dolgot úgy, hogy az 1. napon kapott még a gyömbér 10 dkg cukrot.(Vigyázat: itt a szirupot már véletlenül sem kell elönteni!!!!)
Ezek után már kóstolásra is megfelelőnek találtam: erőteljesebb volt benne az édes íz, és csak a háttérben, másodlagosan jelent meg a már nem zavaró, hanem határozottan finom csípőssége a gyömbérnek.


Ekkor következett a szárítás (a fenti kép ): egy sütőpapíron szétterítve, még némi cukorral összeforgatva egy napig szárítottam, majd csatos üvegbe került.
Itt várja jobb sorsát, miközben a csenő manók nálunk is rájárnak-folyamatosan apad a mennyisége.
Egy pár adag gyömbéres keksz alakjában fogja elnyerni méltó helyét......

A kandírozott gyömbér receptje itt és itt is megtalálható.

Pár szó a kandírozásról, akit érdekel....

HOGYAN KELL KANDÍROZNI?
Megfelelő előkészítés után a legkülönfélébb gyümölcsöket (sőt, egyes zöldségféléket is) lehet cukorban tartósítani, azaz kandírozni. A mosást és szárítást követően a nagyobbakat (mint az ananász, alma, barack, citrusfélék) meghámozzuk és felkockázzuk, a kisebbeket (mint a cseresznye, meggy, szőlő) megszurkáljuk, majd egy nagyobb hőálló szűrőbe tesszük. A szűrőt pedig egy tágas fémtálba állítjuk.
Közben szirupot készítünk (1 liter vízhez 1 kg cukrot számítva). Ezt addig fűzzük (kb. 105 °C-on), amíg szálat nem húz. (Belemártunk egy kanalat, s amikor kiemeljük, akkor láthatjuk a „szálhúzást“.) Amikor a szirup kész, ráöntjük a gyümölcsre, úgy, hogy azt teljesen befedje, majd letakarjuk, s 24 órát állni hagyjuk.
Másnap a szűrőt kiemeljük, lecsorgatjuk, a szirupot újra felfőzzük, míg szálat nem húz, s megint ráöntjük a gyümölcsre. S jön a 24 órás pihentetés... Ezt a folyamatot összesen ötször ismételjük meg, úgy, hogy az utolsónál a szirupot 108 °C- ra hevítjük. Az utolsó egynapos állás után a kiszedett gyümölcsöt rácson elterítve - vigyázva, hogy egymáshoz ne érjenek - megszárítjuk. (A kész kandírozott gyümölcs akár lezárt befőttesüvegekben is eltartható.) Forrás itt.

Vidám reggeli gyorsan

A szendvics, a tojás önmagában nem újdonság-így együtt, arc formában kialakítva viszont vidám napkezdet gyerekeknek.
Épp annyi idő alatt elkészül, mint egy tükörtojás és egy toast, de nem kell hozzá olajat melegíteni.
Amíg süldögél, addig ezt-ezt el lehet végezni a reggeli rohamban.



A sütőt előmelegítjük 180-200 fokra.
Semmi más teendőnk nincs, mint étvágy függvényében veszünk fejenként 2 vagy 4 toast kenyeret, ill. 1 vagy 2 tojást, sajtot, sonkát, vajat.
Minden második toastot pogácsaszaggatóval középen kilyukasztunk-ezek lesznek a felső kenyerek. Vajjal megkenjük az alsó kenyér középre eső részét, a felsőnek pedig mindkét felét.
A két kenyér közé ízlés szerint sonka, sajt szeleteket borítunk.
Felütünk a kenyerek számának megfelelő mennyiségű tojást és a kerek lyukba ültetjük. Betesszük a sütőbe és piros-ropogósra sütjük addig, míg a tojás fehérje is elveszíti az áttetsző színét, vagyis megsül. (Nem addig sütjük, mint én, mert akkor levagdoshatjuk az égett részeket-úgy meg nem olyan szép már..)
Melegen tálra helyezzük és a fantáziánkat elengedve díszítjük. A száj kialakítható pl. ketchuppal is, hajnak pedig reszelt sajtot is tehetünk a pirítósok fölé.

Itt pedig,mert Chef Viki hiányolta, az eredeti 7 seconds....Én is nagyon szeretem....


Több mint köret-kakukkfűves farfalle

Sorrendileg mindenképp az előző hús után szerettem volna bejegyezni, csak kicsit megcsúsztam vele.
Amíg nem kóstoltam, addig szimplán egy pirinyó fotó kíséretében szántam a főétel mellé. De aztán jött a meglepetés-mert sokkal többet kaptam, mint amit egy sima tészta adni szokott.....
Tulajdonképpen a jövőben felkerül a pasták listájára is, mondjuk akkor azért némi parmezán jellegű sajttal meghintve.
De a mártásos hússal így, maga volt a tökély.
Ugyanabban Tündérek konyhájában rejtőzött ez a pillangótészta (szerintem a magyar neve még szebb, tündéribb:) ), ami valóban boszorkányosan egyszerű, de a kakukkfűnek köszönhetően varázslatos köret, vagy akár egyszerű főétel.




Kakukkfűves pillangótészta 4 főre

-50 dkg pillangó tészta
- 5 dkg vaj
-kis tálka apróra vágott friss kakukkfű
-1,5 dl húsalaplé (vagy leveskockából főzött alap)
-frissen őrölt bors
-olívaolaj
-parmezán sajt (opcionális-csak, ha főétel lesz belőle)

A tésztát a szokásos módon " al denté" -re főzzük ki, majd szűrjük le és kevés olívaolajjal forgassuk át.
Eközben melegítsük fel a húsalaplét,tegyük bele a kakukkfűvet, a vajat, és kb. 3-4 percig főzzük össze. Ezalatt a lé egyrésze elpárolog. Ezt a fűszeres vajat öntsük a forró tésztára, néhány tekerésnyi bors-és máris lehet tálalni.

Egyszerűségéhez képest meglepően finom!


Ákos ritka duettjeinek egyike.....


2009. március 22., vasárnap

Göngyölthús-szemek narancsmártásban- a 100. bejegyzés

A 100. bejegyzésem-miközben még mindig nagy étteremalakítás zajlik.......
Azért hihetetlen ez nekem, mert a blogolás előtt fel sem tűnt, hogy ennyit főzök. Pedig a nagyon hétköznapinak, unalmasnak vélt ételeket nem is tettem fel....
Meg a diabetikusokat sem nagyon, amit a nagylánynak készítettem....Bár szerintem azok sem rosszak, de az egy külön blogra kívánkozna, azt hiszem - annyira spártai többnyire. (Nem is lehet mondjuk tőle hízni egy dekát sem, pedig az én legnagyobb csillagomnak bizony kellene pár kiló:( )
Ha most kiszámolnám, mennyi időt töltök a konyhában......- de nem számolom, mert szeretem. Az életem apró örömei közé tartozik, ha megelégedett hümmmögések közepette puszítják le családom kisebb-nagyobb tagjai a tányérokat. Erről ez jutott eszembe:

“A legjobb dolgok mindig a közelünkben vannak. A lélegzet az orrunkban, a fény a szemeinkben, a virágok a lábunknál, a munka a kezünkben, az Igazság ösvénye elöttünk. Ne kapaszkodjunk a csillagok felé, de becsüljük meg a hétköznapi feladatainkat abban a biztos tudatban, hogy a mindennapi kötelesség és a mindennapi kenyér a legédesebb dolog az életünkben.”
(Robert Louis Stevenson)

Szombaton a Tündérek konyhájából főztem...
Ez most nem vicc, ez egy ici-pici szakácskönyv. A címe mindenesetre magával ragadó.......(Majd részletesen beszámolok újabb szerzeményeimről, melyekre a nagy leárazásban csaptam le)


Göngyölthús-szemek narancsmártásban (4 főre)

-4 vékony szelet pulykahús
-4 főtt tojás
-4 kisebb narancs ( mandarin is lehet)
-só, őrölt kömény és bors, leveskocka vagy húsalaplé
-kevés olívaolaj
-kb. 6 ek. főzőtejszín
- cérna a kötözéshez

Legjobb, ha egyben vásároljuk meg a húst, akkor tudunk megfelelő nagyságú szeletet vágni, mivel miután vékonyra kivertük, bele kell férjen göngyölve a tojás.
Szóval, amíg a húst megfelelően elvékonyítjuk, eközben kifőzzük 10 perc alatt a tojást, hideg vízben kihűtjük, meghámozzuk.
A főtt tojásokat egy kis olajban megmártjuk, majd őrölt kömény és frissen tekert bors keverékében megforgatjuk, hogy mindenfelé jól bevonja. Ezt a tojást helyezzük a hús közepére, tekercsszerűséget alakítunk belőle, cérnával rögzítjük.
( Ezen a pontos erőteljes késztetést éreztem, hogy kék színű spárgával tekerjem körbe a husit-de leküzdöttem:))) )
A húst felforrósított olajon minden oldalán átpirítjuk pár perc alatt, majd húslével felöntjük, sózzuk, borsozzuk. Hozzáadjuk a narancsok kifacsart levét és lassú tűzön kb. 30 percig pároljuk. Ekkor a husit kivesszük a léből és a mártásba elkeverjük a főzőtejszínt.
A tálaláshoz úgy vágjuk ketté a húsokat, hogy a fenti címnek megfelelően "szemeket" kapjunk.
A forró mártással leöntve tálaljuk, mégpedig kakukkfűves pillangótésztával körítve. (Nemsokára bejegyzem ezt is..)
Jut eszembe: nem árt a cérnától megszabadítani a húst tálalás előtt:)))


Az én tálalásomban kicsit bandzsák, vagy nem is tudom milyenek ezek a szemek, de azért jópofák....
Ja, és nagyon finomak a mártással és a kakukkfűves pillangótésztával!
Szóval nem maradt el az elégedett hümmögés ma sem:)
Szerintem kifejezetten rosszevő gyerekeknek találták ki a receptet-de ettől még jóevő felnőttek is élvezettel fogják falatozni....


Ma (szombaton) este láttam a Tv-ben egy szuper Pink koncertet, szenzációs előadás volt!! Ez is elhangzott....






2009. március 21., szombat

Banános tiramisu pohárban

A múltkori MP4-re többek között túrós tiramisuval is készültem.
Miután a gyerekek itthon maradtak, a nagy tálba meg nem lehetett belekanalazni, muszáj volt megoldást találni-azt mégsem hagyhattam, hogy csak szagolják:)
Így nekik elkészítettem a poharas változatot.
Itthon bátrabban kísérleteztem-de vendégségbe olyat vinni, amit még nem próbáltam-hát, az kockázatos lett volna...Most már tudom, megléphettem volna, mert így is finom lett! A gyümölcsös verziókat is nyugodtan előnyben részesíthetjük, nem fogunk csalódni!
Most a banán került sorra.....
Az eredeti túrós tiramisu recept, és a magyarázat, hogy miért épp túrós, itt található.


Banános tiramisu pohárban

Hozzávalók:
-25 dkg mascarpone
-25 dkg túró
-porcukor ízlés szerint
-1 vaníliás cukor
-2-3 dl 30%-os tejszín
-kb. 15-20 dkg babapiskóta
-2-3 dl nem túl erős kávé (esetleg koffeinmentes)
-pár kanálka Amaretto vagy helyette keserűmandula aroma
-jó minőségű cukrozatlan kakaópor a tetejére
-2-3 banán karikákra vágva
-néhány szem amarettos puszedli

Aki túl soknak találja a tejszínt, az bátran csökkentse ennek mennyiségét-itt ízlés szerint viszonylag szabadon változtathatóak az arányok.
A tiramisu gyakorlatilag ugyanúgy készült, mint ahogy itt leírtam, azzal a különbséggel, hogy a rétegezés most pohárban történt és a piskóta rétegekre banán karikákat is helyeztem.
A pohár tetejét krémmel zártam, kakaóporral meghintettem, banánnal díszítettem, és odabiggyesztettem egy amarettos puszedlit.
Lévén, hogy gyerekeknek készült, az alkohol kimaradt belőle...
Tálalás előtt pár órára behűtöttem, mert össze kell érnie az ízeknek, kell a piskótának is ez a néhány óra.


Nagyon finom ez a változat a banánnal, szépen harmonizál a krémmel, a kávés piskótával és a kakaóval.
Alig várom, hogy tavaszi, nyári gyümölcsökkel is kipróbáljam!

Sajtos zsemle-zöldfűszerekkel

Miért van az, hogy a péksüteményekkel sokkal jobban boldogulok, több a sikerélményem, mint a kenyerekkel??? Szakértői véleményt kérek szépen!!!
Bár lassan abba is belejövök.
De azért ez nagyságrendekkel jobban megy, kétségtelen.
A héten épp valami zsemlefélére fájt a fogam és Limara kiflijénél megálltam. Nem kellett hozzá öregtészta-épp nem is volt a hűtőben, meg átdolgozhatónak tűnt, épp, ahogy elképzeltem. Így született meg az alábbi zsemle.
Metamorfózis-kifliből zsemle, meg még sajtos is...szóval átalakítottam kicsit...


Sajtos zsemle zöldfűszerekkel

-2,2 dl tej
-4 ek. olaj
-2 ek. tejföl
-2 ek. burgonyapehely
-1 ek.tejpor
-2 tk. só
-46 dkg liszt
-4 dkg reszelt sajt+ a tetejére
-1 tk. cukor
-1 cs. szárított élsztő(7 g)
-zöldfűszerek, most épp snidling apróra vágva és korianderzöld ( ez szárított volt)

A kenyérsütőgépre bíztam most is a dagasztás-kelesztést.
(alulra a folyadék, rá a száraz, felülre a cukor és az élesztő)
Mikor megkelt, lisztezett deszkán jól átgyúrtam és 8 zsemlét formáltam. 10 is kijött volna, elég nagyok lettek, megint így jártam...(Semmi baj, csak kicsit itt-ott összenőttek.)
Sütőpapírral kibélelt tepsibe raktam a bucikat és meleg helyen duplájára kelesztettem. A sütőt 180 fokra előmelegítettem, és a zsemléket gőzben megsütöttem, kb.15-20 perc kell neki.
Az utolsó 5 percben ráhintettem a sajtot.
Nagyon ízletes zsemlék születtek: jó sós, füstös ízt adott nekik, hogy a belsejükbe karaván sajt került-felülre már trappistát reszeltem.
Nem hagyományosan ropogós tetejű péksütemények lettek: annál kicsit puhább a héjuk. Olyasmi, mint a hamburger zsemle, csak fűszeresebb jóval.
A füstölt sajt-snidling -koriander szuper összhangot alkotott...Olyannyira, hogy nem is kívántunk rá a vajon kívül semmit...(Ha valaki nem szereti ezeket a zöldfűszereket, lehet mással helyettesíteni.)
Persze, most sem bírtuk kivárni, hogy teljesen kihűljenek:)
Kellemes meglepetés: másnap is finom, puha volt-kiszáradásnak semmi nyoma....

2009. március 20., péntek

Barackos csirkemell

Semmi bonyodalom-de finom.
Ez volt a hétvégén egyik nap az ebédünk. Ugye a csirkemell, az jöhet minden formában, a gyümölcsös párosításokat pedig különösen szeretjük.
Kezdő háziasszonyoknak is rém egyszerű étel.....

Barackos csirkemell

Hozzávalók:
-fejenként egy csirkemellfilé( vagyis egy fél csirkemell)
-olaj
-alaplé a pároláshoz (vagy leveskocka)
-só, bors, sült csirke fűszerkeverék
-fejenként egy fél őszibarack ( konzerv jelenleg)
-fejenként egy szép szelet sajt

A megmosott csirkemellet felforrósított olajon lepirítom, majd alaplével felengedem, sózom, borsozom, Kotányi csirkefűszerrel ízesítem.
Puhára párolom, hogy a levét elfője a végére.
Időközben előmelegítem a sütőt 180 fokra, előkészítek egy jénait vagy kisebb tepsit.Ebbe sorakoztatom a melleket, mindegyikre ráhelyezek egy fél barackot, betakarom sajttal és a sütőben csak addig sütöm, amíg a barack átforrósodik, a sajt pedig ráolvad.

Tetszés szerinti körettel tálalom. Ja, igen, az előbbiekben említett Hasselback burgonyával is finom.....
A zöldköret egyik gyerkőc kedvéért került oda-ő most mindent azzal eszik:)
Természetesen friss gyümölccsel, illetve almával, körtével is elkészíthető-ki amivel kedveli.

Hasselback burgonya

Ezt a remek köretet a "régi gasztrobloggerek" már szinte mind elkészítették Nigella után...
Én először egy "Csipkerózsika álmot alvó" blogon, Ana blogján láttam, ahol gyakran megfordulok, aztán Wise Lady is nemrégiben megsütötte:
a sült krumpli egy nagyon látványos variációja....

(Nagy kár, hogy szünetel Ana blogja, mert szenzációs receptekkel van tele!!)

Ahogy írták többen is, újkrumpliból, héjastól az igazi, de így, régi burgonyából, hámozva is nagyon ízletes és látványos kísérője a főételnek.
Egy egyszerű és nagyszerű vacsoraként is el tudom képzelni némi fűszeres túró társaságában.
A fotóra azért került egy "meztelen" burgonya, hogy a vágási felület jobban látható legyen.....



Hasselback burgonya

A sütőt melegítsük elő kb.180-200 fokra. Egy sütőlapra helyezzünk sütőpapírt.
Az első lépés, hogy a hámozott burgonya meglehetősen amorf formája miatt célszerű vágni rá egy talpacskát, hogy szilárdan álljon. Ezután éles késsel majdnem a talpáig 2-4 miliméterenként bevagdossuk a krumplit, hogy sülés közben kissé szétnyíljon.

(Hát igen.....Khmmmm-kevésbé-vagy jobban szétnyíljon....Valószínű, kicsit mélyebben kellett volna bevagdosni, mert Ana és Wise Lady burgonyája szebben szétnyílt. Vagy túl sűrűn vágtam? Na, mindegy...A legegyszerűbbnek látszó ételnél is lehet tökéleteset alkotni-nekem ez most nem lett az, de a dolog lényege azért így is látható....)

Szóval, a bevagdosásnál tartottam....
Ezután sózzuk, borsozzuk és olívaolajat spriccelünk a tetejére.
Kb. 40-50 perc alatt sül meg.
Időközben lehet újrasózni, plusz még olajjal spriccelni-hogy a belsejébe is jusson.
De ehelyett akár fűszervajat is használhatunk-ízlés kérdése, hogy milyet.
A végén meghinthetjük reszeltsajttal, csak hogy épp ráolvadjon és megpiruljon.


A recept többek közt itt és itt található, köszönet érte!


2009. március 19., csütörtök

Áfonyás-marcipános bucik

Nagy Étteremalakítás ide-vagy oda: a legkisebb gyerkőc még mindig betegeskedik-ezért aztán nálunk a nagy kényeztetés folyik.
Eszünk ám azért normálisat is, de most valahogy az édességek kerültek postolásra....
Megismételtem a nagy sikerű édes bucikat, de eszközöltem rajtuk némi átalakítsát.




Áfonyás-marcipános bucik

Hozzávalók 10 darabhoz:


-3 dl tej( én még 3 ek.-nyit adtam hozzá)
-3 dkg olvasztott vaj
-1 csipet só
-50 dkg liszt
-1 ek.tejpor
-4 dkg cukor
-1 vaníliás cukor
-1 citrom reszelt héja
-7 g szárított élesztő
-5 dkg aszalt áfonya
-5 dkg marcipán felaprítva
-5 dkg étcsoki a bevonathoz

Az eredeti recept itt található a készítés részletes leírásával.

Először is: múltkor túlságosan nagyok lettek-nyugodtan lehet belőlük 10 darabot gömbölyíteni 8 helyett-ezek lesznek nagyjából zsemleméretűek.
Most 5 dkg aszalt áfonyát és 5 dkg kis darabkákra vágott marcipándarabkákat rejtettem bele ( ezeket a kelesztés után gyúrtam hozzá) a múltkoriak helyett.
Annyit fejlesztettem magán a tésztán, hogy az újonnan beszerzett ( köszi, Garffyka!! ) tejporból tettem hozzá még 1 ek-nyit és most lemaradt a cukros bevonat, ehelyett került némi csoki a tetejére.


Érdemes megvárni, amíg a csoki megszárad-vajjal megkenve, esetleg egy kis áfonyadzsemmel csudajó reggeli kerekedik belőle!!!


A délutániból méltatlanul kimaradt Ákos, és az Ikon.....

Eyecandy:a legjobb 10-.....nálam

Hagyjuk az életkort...
Hagyjuk a színészi teljesítményt...
Hagyjuk a magánéleti őrültségeket....
Valamiben, valahol láttam őket, egyszer-sokszor, és ennyi épp elég volt.
Itt csupáncsak arról van szó, hogy abban a "VALAKI" -ben van " VALAMI" ami magával ragad, ami szerethető.
Ennél fogva totál szubjetív az egész....Persze ez nem baj....



Ők az én TOP 10-es listám:

Nem írok litániát-épp csak 1-2 szót:

1. ÁKOS -a kivétel...
Kivétel és mindenképp első, mert ő mint ember szerepel az első helyen, nemcsak mint férfi, vagy mint zenész. A többieknél már a számok nem is jelentenek sorrendet...

2. Noah Wyle: van benne egyfajta kisfiús báj, kedvesség

3. Kevin Costner: romantikusnak látom...

4. Harrison Ford: az örök fiatal -annak ellenére hogy persze öregszik....

5. Fenyő Iván: a Szabadság, szerelem miatt van itt, azt hiszem... a többi filmje jóval lazább

6. Goran Visnjic: azok a szemek.....

7. Tom Cruise: mielőtt bárkin kitör a sikítófrász itt a naív, kezdő T.C.-ként van jelen, nem a mai férfi....

8. Brad Pitt: közhelyes szinte, mert mindenkinél ott van, de be kell vallani, van benne valami:)

9. Bruce Willis: na, ő sem az a mai fiatal srác, de mondja valaki, hogy nem férfias jelenség:)

10. Keanu Reeves: még egy kivétel a végén, nagy kedvenc. Direkt nem a Matrixból tettem be fotót, túlságosan adta volna magát a lehetőség. A Ház a tónál is emlékezetes volt vele...

Most a végére eljutottam odáig, hogy menne a 20-as lista is simán...Sokan kimaradtak.

Visszafogom magam és most nem Ákos zenél....Ő még fog sokszor reményeim szerint:)
Ez itt a régi, a szeretnivaló Brian Flanaganként Tom Cruise a Coctail-ből, 1988-ból .
Azért, mert itt most esik a hó és legyen egy kis tenger, homok, buli, meg szerelem:)

2009. március 18., szerda

Bananisszimó-a karibi feeling

A nagy étteremalakítás jegyében-hogy a miner robot felismerjen.....
Ha a legkisebbet a családban ledönti az influenza-tökéletes kényeztetés...
De nekünk is, ha már nagyon hiányzik a napsütés.
Vagy csak úgy általában, ha egy kis ínyencségre vágyunk, de szinte azonnal.....
Netán beesik egy nemvárt vendég, ezzel biztosan levesszük a lábáról....


Bananisszimó-vagyis banán fahéjas kókuszszósszal, karamellel

Hozzávalók 4 főre:
-4 banán
-2 dl kókusztej ( vagy ennek megfelelő kókusztejpor)
-2 kk. fahéj
-1 ek. cukor
-kevés karamellszósz (dulce de leche)
-a díszítéshez mentalevél

Egy edényben vizet forralunk, feldaraboljuk a banánt, kb. darabonként 3-4 részre és fémszűrőben pár percig pároljuk.
Ezalatt a kókusztejet felforrósítjuk-de nem forraljuk és hozzáadjuk a cukrot és a fahéjat, alaposan elkeverjük benne.
A karamellszószt is langyosítjuk, hogy folyós legyen.
A banánt tányérokra állítjuk, leöntjük a kókuszöntettel és kevés karamellel csíkokat rajzolunk rá..
Mentalevéllel díszítjük. És gyorsan felfaljuk:)


A recept a TV Paprika márciusi számából származik, én annyit tettem hozzá, hogy gondoltam, egy kis karamell kiválóan illik a banán és kókusz párosításához.
A karamellöntet receptje itt található.
Nem tévedtem, nem ártott neki-pillanatok alatt megettük...
Ha valaki még tovább akarja fokozni az élvezeteket, elbír még esetleg a desszert egy kevés pirított mandulaszirmot is. De ez már a hedonizmus határát súrolja:)))