2009. július 31., péntek

Az én kedvenc 10 ételem, italom, amit nem kéne kihagyni.....

Napok óta töröm a fejem a 10 legkedvesebb ételen -amit mindenképp ennék, ha utoljára ehetném: ez volt a feladat, amit Andi, miss Muffin , Chef Viki , és Flat Cat küldött felém.
Köszönöm Nekik, mert először nem is gondoltam, hogy ennyire elgondolkodtat-nem könnyű kívánni sem:)
Az a helyzet, ha tudnám, hogy ez az utolsó kívánságom aztán the end, na, én akkor azt hiszem semmit sem kívánnék lenyelni...
De most ettől tekintsünk el, maradjunk a 10 kedvencnél.

Olyanokat fogok írni, melyek jó része pillanatnyilag legalábbis elérhetetlen, van, ami örökre - de ha lúd, legyen kövér alapon, amennyiben már kívánni kell, akkor valami olyat kívánok, ami nem megy itt és most:))) Persze nem is csupán az ételek-italok körül kalandoztam....

Én is úgy vagyok ezzel, mint sokan mások: nem feltétlenül konkrét ételhez ragaszkodnék-inkább érzelem illetve a hely varázsa dominál a választásban.

Így a következő a 10 kedvenc:

1.Dalmát halleves, friss kenyérrel, na persze, hogy Dalmáciában, ahol közben a sziklákat csapkodják az étterem mellett a hullámok.....Ez utóbbi elengedhetetlen!

2. Legyen mondjuk egy finom cassata siciliana, hol máshol, mint Szicíliában és persze, hogy a tengerparton, nagyon közel a vízhez, este, mondjuk közben legyen naplemente:))) Üsse kő, utána elkortyolnék még egy limoncellót is.....

3. Utána jöhet ugyanott egy chilis csokifagyi, az ódon macskaköveken sétálgatva, az ottaniakat figyelgetve, nézelődve a forgatagban vagy ücsörögve csendesen egy normann templom lépcsőjén....

4. Benne lenne mindenképpen egy horvát szigeten a mangolddal körített kalamári fokhagymásan.... Hozzá egy pohár finom bor jólesne. Utána hosszú séta a tengerparton a csillagos ég alatt....

5. Ki nem hagynám a baklavát természetesen csakis Görögországban ... Este pedig jöjjön egy igazi szirtaki-buli ouzoval körítve!!!

6. Szívesen meginnék egy olasz capuccinot, de ha kívánhatok, akkor csakis a Forum Romanum környékén... Majd elfelejtettem, kérek mellé mindenképpen profiterolt, de hatalmas piramisban feltornyozva, karamellel leöntve:)))

7. Marokkóban sem kérek semmi egzotikusat, egy citromos kusz-kusszal töltött csirke, mentateával leöblítve jó lesz. Ugyanezt egyébiránt akár Egyiptomban is elfogadom, ha előtte alaposan bebarangoltam a Királyok Völgyét....

8.Menjünk kicsit messzebb....
Az Andokban, a Machu Picchu környékén megennék egy perui inka sültet-ez komoly bevállalás, mert nem tudom milyen, de nem bánom, ott jöhet. Mondjuk a grillezett marhaszívet, ami ott tipikus étel, na azt már inkább kihagynám...

9. És hogy szerénységem bizonyítsam: Ausztrália északkeleti partjainál egy hajón, közeledve a Nagy -Korallzátonyhoz, beérném mondjuk ezzel a kis daisy-vel is, itt fentebb. Más ott nem is kell:))
De ha már ilyen szerény voltam, akkor a mixer legyen minimum olyan kaliberű csáberejét és mosolyát tekintve, mint Tom Cruise volt a Coctail-ban:)))
De nem, nem is, meggondoltam: megelégszem azzal is, ha Ákos zenél, persze kifejezetten nekem:)))Talán ez még jobb is lenne, ha komolyabban belegondolok....

10.Egzotikus gyümölcsök, mondjuk füge és ananász egy lakatlan szigeten pálmafák alatt ...A tenger persze égszínkék-cápák nélkül, ha kérhetem, a parti homok meg aranysárga...Nem maradnék ott, csak néha, rövid időre ha lehetne...:)) Ja, és azért nem is tök egyedül:))) Meg egy kis kunyhó is elkelne éjszakára...

+1: Az utolsó pedig a nagymamám dödölléje, amit sajnos már sosem fogok újra megkóstolni..... Utolérhetetlenül finom volt.....

Na, most olyan voltam, mint az öreg halász felesége, csak én nem hármat kívántam:D

Akikre kíváncsi lennék: Garffyka( ha hazaér),Duende ( ha van kedve), Ancsi, Vica , Max, és Scofield......

A fotó innen származik.






2009. július 30., csütörtök

Kicsiknek és nagyoknak: mexikói pizza és hawaii minipizzák

Megint a megunhatatlan, az örök megoldás, ha nincs egy valamirevaló ötlet: a pizza.
A gyerekcsalogató.....Persze, nem az erősebbik változatra gondolok. Az a felnőtteké lesz.....
Így ezúttal kétféle ízben, kétféle méretben készült.

Gyakori vendég nálunk most, nyáron is, még ha meleg is van: a sütőt nem kell hozzá túl hosszú időre bekapcsolni-kibírható....
A kiindulópont, a tésztadagasztás a régi-csak utána adagoltam szét a megkelt tésztát, közben pedig természetesen elkészítettem a kétféle feltétet.


Mexikói pizza és hawaii minipizzák

A tésztához:

-3 dl víz
-1 kk. só
-4 ek. olívaolaj
-52 dkg kenyérliszt
-1 ek. tejpor
-1 ek. burgonya pehely
-1 zacskó élesztő (7 g)
-1 kk. cukor

A paradicsomos alaphoz:

-3 dl paradicsomszósz (kb. 2 dl)
-kevés olaj, vöröshagyma és fokhagyma
-só, bors, cukor

A mexikói pizzához feltét:

-fél kukoricakonzerv leszűrve
-fél vörösbabkonzerv leszűrve
-néhány karika csípős paprika
-csípős kolbász
-10-15 dkg reszelt sajt

A hawaii pizzához feltét:

-15-20 dkg sonka
-fél ananászkonzerv vagy friss ananász
-10-15 dkg reszelt sajt

A tészta hozzávalóit a kenyérsütőgépre bíztam, a fenn megadott sorrendben, langyosan berakva. 1 órán át hozzá sem nyúltam. (csakis ellenőrzés céljából az elején..)

Ezalatt elkészítettem a feltéteket:

A paradicsomos alaphoz az olajon megpároltam a fél vöröshagymát apróra vágva és 2 gerezd fokhagymát. Erre öntöttem rá a paradicsomkonzervet és sűrűre főztem kevés vízzel, hogy ne fröcsögjön. Közben hozzáadtam a sót, és annyi cukrot, hogy a paradicsom savanyúságát tompítsa. A végén botmixerrel turmixoltam.

Egy óra elmúltával a tésztát átgyúrtam, a sütőt pedig előmemegítettem 175 (légkeverésen ennyi), ill. 200 fokra.
Először két részre osztottam, az első részből készült a mexikói pizza, mégpedig 3 közepes méretű-így három részre osztottam ezt az adagot. 3 db kb. 18 cm átmérőjű kerek formára nyújtottam, rákentem a paradicsomos szósz felét és elosztottam rajt a babot, kukoricát, csípős paprikát és kolbászt. Sajttal meghintettem.

A maradék tésztát 6 kisebb, kb. 12 cm átmérőjű kerek pizzalappá alakítottam, szintén jött a paradicsomszósz, rá pedig a sonka-ananász és a sajt.

Ekkor még hagytam 20 percet meleg helyen kelni-ebben most nincs hiány:)))

A sütésnél 2 tepsire lesz szükség, vagy felváltva sütjük, de jobb egyszerre....Kb. 20-25 perc alatt elkészül, de közben figyelni kell, nehogy a sajt megégjen.

Tipp: aki még csípősebben kedveli, az a mexikói pizza alapjába kevés chilit is keverhet!

Árkalkuláció később, de sajnos rég készült és fogalmam nincs pl. a konzervek áráról....
Annyi bizonyos, hogy kb. a kiszállított pizza árának negyedéből szokott kijönni amennyiben otthon készül.....

Szükséges munka: a tészta előkészítése, bepakolás a kenyérsütőbe 3 perc, az átgyúrás, formázás kb. 10-15 perc-mivel több pizzáról van szó....
A kelesztés alatt készül a rávaló: ennek elkészítése, felaprítása kb.10 perc.
Az összmunka tehát kb. 23-28 perc. ( Igaz, ehhez kell a kenyérsütőgép, de ha valaki dagasztóspirállal dolgozik, akkor is csak plusz 10 percet kell számolni...A többi munkát az élesztő végzi helyettünk)

Még egy fontos dolog: ez szerintem egy 4 fős családban kizárt, hogy elfogyjon egy evésre...Én 6 fős adagra tippelem-nálunk legalábbis ekkora a befogadóképesség:)

2009. július 29., szerda

"Melódia" csokifagyi-a retro jegyében

Tömören: ez eddig a legjobb fagyim:)))) Tényleg-szerintem ezt eltaláltam....
(A nevéről külön magyarázat a poszt végén.)

Hogy ne legyen azért olyan rózsaszín a történet, az előzményekhez hozzátartozik persze 2 kudarc, egy rizses és egy túrós-mindkettő gyümölcsös kiadásban, finom, ehető-de tiszta morzsalékos állag...
Hmmmm....Majd egyszer beírom ezeket a recepteket is-hátha valaki megmondja, mit hibáztam....
De most vissza a csokifagyihoz.....


"Melódia" csokifagyi

-2 dl tejszín (160.- Ft)
-25 dkg mascarpone (299.-Ft-akciós:)))
-2 ek. porcukor
-10 dkg étcsoki (110.-Ft)
-2 dl sűrített tej (160.-Ft)
-4 ek. kakaópor (100.-Ft)
-10 dkg mogyoró durvára darálva (200.-)
-5 dkg csokis nápolyi

Az étcsokit a mikróban lassan felolvasztottam és elkevertem a mascarponéval, a porcukorral, a kakaóval, majd hozzáadtam a sűrített tejet, a durvára darált mogyorót, végül a habbá vert tejszínt.
Így öntöttem be a fagyigépbe-viszonylag rövid keverés elég volt a kívánt állaghoz. Mikor már alig tudta keverni a gép, akkor még beledobáltam az összetört csokis nápolyit is.
Így ment még a mélyhűtőbe egy időre.
Tehát főzés nélküli csokifagyi, ami most a melegben nekem kedvencem, mert nem szívesen főzök tojásból alapot. Majd ha hűvösebb lesz.....


Hogy röviden jellemezzem: kellően krémes a tejszíntől és a mascarponétól, erőteljesen csokis, nem túl édes, finoman roppan benne a sok mogyoró, a nápolyi már szerényebben, de az is figyelemreméltó.....
Szóval ez nekünk így épp jó volt-marad a palettán biztosan!!!


Ja, és ez a kissé avitt és giccsbehajló elnevezés????
Ő az oka, a kedvenc gyerekkori csokim: ő ihlette ezt a fagyit, erre hasonlít ízvilágában és állományában egyaránt:


Mellesleg elárulom, hogy a csoki is nagyon -nagyon finom, különösen az étcsokis változata!




A fagyiból bő 8 dl lett, ami ha jól tudom, egy nem kis doboznyi jégkrémnek felel meg.
Az ára 1100.- Ft alatt van, ami nem annyira kevés-de a fagyi sem átlagos. ( A legtöbb jobb jégkrém ennél azért drágább....)
A szükséges munka kb. 10-15 perc.




2009. július 28., kedd

Csirkemell hawaii módon

Merthogy ezzel kezdődött, ha jól emlékszem, a gyors és könnyű mozgalmunk....
(Direkt nem a "quick & easy" elnevezést említem, mert a gazdaságos áruházak egyik új termékcsoportját is így hívják, nehogy valaki még ezzel keverje össze....)

Ez volt az az ominózus étel, ami elindított némi szócsatát.
S ha már így történt, akkor mi mással is bizonyítsam, hogy milyen egyszerű, gyors és valójában semmiféle fortélyt nem igényel az ételek nagy többségének az elkészítése.
Tipikusan az a húsétel, amit kezdőknek is bátran ajánlok!

Csirkemell csíkok hawai módon

-50 dkg csirkemell (800-900.-Ft)
-2-3 ek. olaj
-1-2 dl húsleves(opcionális)
-só, fehérbors, rozmaring, kakukkfű, pici sáfrány vagy kurkuma
-1 közepes ananász (300-350-Ft)
-1 dkg vaj (20.-Ft)
-2 dl főzőtejszín (200.-Ft)
-2 tk. étkezési keményítő

A körethez párolt rizs, vagy főtt tészta- ízlés szerint.

A csirkemellfilét hosszúkás csíkokra vágtam, kb. 1x4 cm-esre.
Az olajat megforrósítottam, ezen a csirkecsíkokat átforgattam, hogy mindenütt kifehéredjenek, kicsit meg is piruljanak.
Ekkor felöntöttem egy kis húslevessel (kb. 1-2 dl kell)- de ha nincs, akkor vízzel is jó lesz,- hogy párolódjon. Sóztam és a fenti fűszerekkel ízesítettem. Nem kell sok ezekből a fűszerekből, csak finoman adagoljuk..... Ennek az ételnek a fő komponense az édesen-savanykás ananász - ez kell, hogy meghatározza a karakterét.
Amíg nem puhul meg a hús, szükség szerint utána kell önteni egy kis folyadékot-a mártáshoz is szükséges, hogy ne pirítsuk teljesen "zsírjára", vagyis maradjon alatta némi lé.
Körülbelül 25-30 perc szükséges ahhoz, hogy a csirke omlóssá váljon. Ezalatt közepes hőmérsékleten, fedő alatt pároljuk.

Ez az idő bőségesen elegendő ahhoz, hogy időközben elkészítsük a rizst vagy kifőzzük a tésztát, illetve elvégezzük a befejezéshez szükséges utolsó mozzanatokat.

Az ananász meghámoztam, a középső, fás torzsáját kivágtam. Falatnyi kockákra aprítottam.
A vajat megolvasztottam egy kis serpenyőben, ezen az ananászkockákat átforgattam.
Különösen jó ízt kap, ha egy picit hagyjuk karamellizálódni. De tényleg csak annyira, hogy azért meg ne égjen, kevergetni kell, de ez 2-3 perc csupán.

Az étkezési keményítőt 1-2 kanál hideg vízzel simára kevertem.

Mikor a csirke már majdnem kész volt, hozzákevertem az ananászt, a levével együtt, amit időközben engedett. Ezzel csak pár percet hagytam már forrni, ekkor késhegynyi sáfránnyal (lehet kurkumával is) színeztem élénkebb sárgára az ananászos ragut.

S végül: a tejszínes keményítőt a hőkiegyenlítés elvét alkalmazva elkavartam pár kanállal a hús forró levével, majd lassan beleöntöttem a raguba, 1 perc forralás és keverés után ez szépen be is sűrűsödött.

Ezzel el is készült a csirkemell hawai módon, amit forrón, ízlés szerinti körettel, most épp petrezselymes rizzsel tálaltam.
Ez a mennyiség nálunk 4 fő részére tökéletesen elegendőnek bizonyult.






Tényleg nagyon finom, kétség sem fér hozzá, de ami a legjobb, hogy valóban mindenféle szükségtelen hozzávalót sikerült kikerülni-mégsem tartott az elkészítése sem tovább, s az ízélmény sem szenvedett csorbát!


Az elkészítéshez szükséges idő: az előkészítés kb. 6-8 perc ( ez a hús mosása és aprítása), a főzési idő pedig kb. maximum 30 perc, ezalatt a gyümölcs hámozás, a keményítő kikeverés csupán pár percet vesz igénybe.
A bekerülési költség köret nélkül 4 főre kb. 1400-1550.-Ft az üzlet áraitól függően. Ennél az árnál a fent nem említett apróbb tételekkel is kalkuláltam.
Itt teszem hozzá, hogy a "por"-ral készült változat elkészítésénél is szükség van gyakorlatilag az összes odafenn felsorolt hozzávalóra a fűszerek és a keményítő kivételével.
Ezek után komolyan nem hagy nyugodni, mi is lehet a zacskóban:))))




2009. július 27., hétfő

Sárgadinnyekrémleves egy kis málnával.....

Muszáj volt gyümölcslevest készítenem dinnyéből is, egyszerűen azért, mert kíváncsi voltam, milyen - még nem is kóstoltam soha.
Pofonegyszerű, hidegen készíthető, üdítő krémleves. Kifejezetten kánikulára van kitalálva.....
S hogy miért málnával???Azért így, mert szép a színe....Meg az ízekben is szeretek tobzódni!


Sárgadinnyekrémleves málnával

-2 kisebb dinnye (400.-Ft)
-1 natur joghurt, 1,5 dl (80.-Ft)
-1 dl sűrített tej (50.-Ft)
-2 ek. méz (30.-Ft)
-1 vaníliás cukor (30.-Ft)
-1 dl. muskotályos fehérbor vagy 1 lime leve (50.-Ft)
-10 dkg málna (125.-Ft)
-pár mentalevélke

2 sárgadinnyém volt-az egyik egészen fehérbelű, a másik szép, élénksárga. Ennek csakis a tálalás szempontjából van jelentősége.
Mindkét dinnyéből kivágtam a tálaláshoz néhány gömböcskét, a többi gyümölcshúst felkockáztam és egy magas falú edénybe tettem. Ráöntöttem a joghurtot, a sűrített tejet és a muskotályt, kevés mézet, vaníliás cukrot adtam hozzá-és összemixeltem. Ennyi a tudomány:)))


Célszerű előbb nagyon kevés mézet belekanalazni-könnyen túl édes lehet. Ha vezetünk utána, vagy gyerekeknek készül, akkor a bor helyett 1 lime levét csavarjuk bele.
Jól behűtve tálaltam a dinnyegömbökkel, málnával és mentalevelekkel. Akár jégkocka is kerülhet bele.....



A teljes ár: 765.-Ft, de ez dupla adag, 8 tányérnyi lesz belőle. Simán lehet felezni is....
Az elkészítési idő nem több 10 percnél a hűtésen kívül......


2009. július 26., vasárnap

Túrós-gyümölcsös alagút

Visszatérek megint a sütifrontra:)
Muszáj, mert a végén még télre marad, akkor meg mégsem annyira aktuális, hiszen jó 3-4 hete készült, mikor bőviben voltunk a meggynek.
Bár, ha jobban meggondolom, ez egy igen jól variálható sütemény: tulajdonképpen szinte bármilyen sütiből elkészíthető, még mirelitekből is! Szóval mégiscsak el lehet tenni akár télre is a receptet!
Az alagút-forma pedig senkit ne ijesszen el-semmi más furfang nincs benne, mint egy folpackkal kibélelt őzgerincforma-és csiribi-csiribá: kész is az alagút...
Node lássuk akkor részletesen is....


Túrós-gyümölcsös alagút

A piskótához:
-5 tojásból piskóta
(5 tojás
-5 ek. cukor
-5 ek.liszt
-csipet só)



A krémhez:
-30 dkg túró
-1 dl tejszín
-1 dl natúr joghurt
-3 tk. Horváth Rozi féle zselatin
-10 dkg cukor
-1 vaníliás cukor
-1 citrom héja és leve
-2 nektarin felkockázva
-1-2 maroknyi meggy magozva, felezve

A díszítéshez még pár szem gyümölcs.

A püspökkenyérformát gondosan kibéleltem folpackkal úgy, hogy túllógjon bőven a széleken is.

Ezután 5 tojásból piskótát sütöttem, úgy, mint itt.
(a sütőpapírral kibélelt legnagyobb tepsimben 175 fokon- nekem mindig vissza kell vennem a hőt, de ez lehet, csak nálam van így...
Ez a szokásos módon történt: a fehérjét csipet sóval kemény habbá vertem, a sárgáját a cukrokkal szép krémesre kevertem, hozzáadtam apránként a lisztet és icipici sütőport-el is hagyható-, majd lapáttal beleforgattam a habot.
15 perc alatt megsült, mert ez vékonyabb, de érdemes tűpróbát végezni. Konyharuhára borítottam. )

A piskóta hossza legyen akkora kb., mint az őzgerincforma hossza, a szélessége pedig legalább akkora, amivel ki lehet bélelni a formát, valamint be is lehessen takarni vele felülről-ami majd az alja lesz a sütinknek.
A piskótát, mikor már majdnem teljesen kihűlt, belefektettem a formába, hogy felvegye a megfelelő formát. Méretre vágtam-vagyis a tetejére szükséges lapot levágtam róla, a többit a formában hagytam.

Elkészítettem a krémet.
A tejszínt kemény habbá vertem, hozzáadtam a joghurttal-cukrokkal és a citromlével, héjjal elkevert túrót. Finoman beleforgattam a darabolt gyümölcsöt.
A zselatint a zacskón lévő utasítás szerint kevés vízben felmelegítettem oldódásig és egyenletesen a krémhez kevertem. ( Előbb egy kis krémmel kevertem simára-ezt adtam a nagy adag krémhez.

Beletöltöttem a gyümölcsös túrókrémet az üregbe, a felső piskótalapot ráhelyeztem. A lelógó folpackot is ráhajtottam, szorosan lezártam vele.
Hogy a krém kitöltse tökéletesen a formát, célszerű valamilyen súlyt ráhelyezni, pl. egy hosszúkás tányérat, és ezzel együtt 1 éjszakára , de legalább 4-5 órára betenni a hűtőbe.

Tálalás előtt kibontottam a folpackból a tetejét és egy hosszúkás tálat tettem rá, majd egy határozott mozdulattal átfordítottam. A forma és a maradék folpack már 1 mozdulattal eltávolítható, a süti szeletelhető. Aki még egy kis plusz kalóriát kíván, az tejszínhabbal is díszítheti, esetleg tejszínes krémmel is bevonhatja az alagutat.

Árkalkuláció: a piskóta ára kb. 200.-Ft, a krém kb. 600.-Ft, vagyis összesen 800 Ft. Ebből legalább 12 szelet tálalható.



2009. július 25., szombat

Cukkinis réteskosárkák

Megint cukkini-remélem, még nem unjátok:))) Mert mi nem! Most egy kicsit megint másképp, elbújtatva, töltelékként....
A nagylánynak készült ebédre, ő sok roston sült zöldséggel ette melegen-de a maradék hidegen is elfogyott csak magában. Így is, úgy is finom.
Kissé megnehezítettem a saját dolgom, mert ugyanez elkészülhetett volna egy sütőtálban, egybesütve, mint a burek-de én most kosárkákra vágytam, meg szöszmötölésre a szakadós réteslapokkal. De a látvány magáért beszél-így szerintem sokkal szebb lett!

Cukkinis réteskosárkák

-6 réteslap
-10 dkg túró
-12,5 dkg bryndza
-1 tojás
-2 közepes cukkini
-só,bors, kapor

Most csak egy kisebb adag készült, ez amolyan próba volt-de annak sikeres. Ezért csak egy fél csomag réteslapot használtam fel.
Először is, a muffinforma mélyedéseit beolajoztam-de nyugodtan be lehet itt is vetni a papírkapszlikat....
Elkészítettem a tölteléket: a 2 ( közepesnél némileg kisebb) cukkinit lereszeltem. A tehéntúrót elkevertem a bryndzával és a tojással, borsoztam és sok aprított kaporral ízesítettem. Só nekem nem kellett bele-nagyon sós maga a bryndza is. Belekevertem a reszelt cukkinit is.

A réteslapokat kb. 15x15 cm-es négyzetekre vágtam fel, és ezekből minden mélyedésbe 3-at tettem, közben mindegyiket olajjal átkentem. Úgy rendezgettem őket, hogy a sarkok ne ugyanoda essenek.
Ezekbe töltöttem be a cukkinis keveréket.

Én mindig légkeverésen sütök-nálam ez jön be-175 fokra melegítettem a sütőt.
25 perc alatt aranybarnásra pirultak a kosárkák.
Picit várni kell, mert forrón nagyon nehéz kivenni....
Ebből a mennyiségből 9 kosárka lett, ami köretnek 3, előételnek 4 adag.



Még melegen tálaltam, tejföllel mártogatva is finom!

Változat: több töltelékkel, vagy ez a mennyiség egy kisméretű jénaiba rétegezve egyszerűbben is elkészíthető: 2 réteg olajozott réteslap-rá a töltelék, megint a lapok, újra a töltelék, a tetejére olajozott réteslap, de a teteje már tojással lekenve. Ekkor kockákra vágva tálaljuk.

Árkalkuláció: kb . 750 Ft-gyakorlatilag a bryndza nyomja meg az árat.
Ez sima túróval is helyettesíthető, de akkor kevésbé lesz karakteres az íz, ám így kb. 230-Ft-tal lesz olcsóbb.
Az elkészítési idő: 15-20 perc + a sütés.

2009. július 24., péntek

Petrezselymes spagetti

A világ legegyszerűbb spagettije.....
Jó, előre célszerű az olívás-fokhagymás-petrezselymet elkészíteni, mint ahogy én is tettem. A hűtőben szépen eláll, bármikor elővehető, és így 12 perc alatt ebéd varázsolható. Ebéd, ami egyszerűsége mellett nagyszerű, és még olcsó étel is....


Petrezselymes-fokhagymás spagetti

Kivételesen ehhez most igazi receptet nem írok-teljesen felesleges....
Spagettit kifőzni mindenki tud, a petrezselyem összeturmixolása a fokhagymával és az olajjal szintén nem nagy ügy, hogy a sajtreszelésről ne is beszéljek...
Ugyanis ennyi az egész: spagetti+ petrezselyem-pesto+ sajt. És kész is, tényleg nincs negyedóra sem...
Ennyi főzést még nagy melegben is be lehet vállalni, szerintem....


(Ennél azért több sajttal ettük, de a fotón a petrezselyemre akartam a hangsúlyt helyezni...)

A költségek: 4 főre a tészta és a sajt kb. 400-550 Ft között van, ehhez jön még a petrezselymes -fokhagymás pesto-de ebből csak pár kanálka fogy egyszerre, ez lehet kb.200-250 Ft. Ez összesen 600-800 Ft között mozog a tészta minőségétől és a sajttól függően....






2009. július 23., csütörtök

Csudafinom cobbler

Őszintén?
Nem vártam tőle túl sokat...Semmi komolyabbat...Talán még szkeptikus is voltam. Ugyanis még nem sütöttem, nem is ettem cobblert...
No de milyen gasztroblogger az, aki ki sem próbálja??? Nekifogtam....
Még utoljára azon is eltöprengtem, mikor a gyümölcsöket pakoltam, szabad-e ezt a sok, finom gyümölcsöt elkótyavetyélni.....
Hogy én mekkorát tévedtem!!!
A mai naptól örök hűséget fogadtam ennek a sütinek-szerintem ahány gyümölcs létezik, annyi verziója lesz itt nálam!!!
A receptet, mely alapján dolgoztam, itt találtam, némileg módosítottam csupán.....


Málnás-áfonyás-szedres cobbler


-25 dkg málna
-15 dkg áfonya
-20 dkg szeder
-2 ek. étkezési keményítő
-3 ek barnacukor,
-1 vaníliarúd

A tésztához:

-25 dkg liszt (nekem még 2 ek. kellett)
-5 dkg kristálycukor+a szóráshoz a tetejére
-1 csomag sütőpor
-10 dkg vaj
-1 tojás
-1,5 dl tejszín
-pici só

Egy piteformát kivajaztam, a sütőt 175 fokra bemelegítettem-mivel ez a süti valóban pikk-pakk összeállítható.
A gyümölcsöket beleöntöttem a kerámiaformába és megszórtam a vaníliával kevert barnacukorral, valamint a keményítővel !!!!!!!!!(ez kimaradt az elején-bocs!!!!) Össze is lehet természetesen előre keverni, és úgy elteríteni.....)


Pillanatok alatt összekevertem a tésztát: ez egy nagyon lágy állagú, de kellemes massza lesz, nem kell megijedni.( Én géppel dolgoztam, a végén kicsit kézzel megformáltam)
Csak annyira kell , hogy "egyben legyen" a tészta, hogy kezünkkel kb.kisebb diónyi gömböcskéket tudjunk belőle gyurmázni-ezzel fedjük le a gyümölcsök tetejét.

Nem kell teljesen betakarni-annál izgalmasabb lesz, ahogy a karamellizálódó gyümölcsös gyönyörűség ki-ki buggyanik néhol...

Utolsó mozzanatként barnacukorral szórtam meg a tésztát is- ennél sötétebb sajna nem volt itthon, a leges-legbarnábbal lesz a legjobb az eredmény a gyümölcsön is, a tésztán is!


Betettem a 175 fokos sütőbe és jó fél óra alatt szép aranysárgára sütöttem.
A piteformám lehetett volna magasabb is, de így épphogy elfért benne.


Ahogy már mások is írták: ez amolyan kanalas süti-bár ahhoz képest egész jól sikerült kiemelni a szeleteket.
És az íze.....
Nem akarok túlozni, de ez komolyan fenomenális!!
Azt gondoltam, hogy a gyümölcsös alap karamellizálódva, az rossz nem lehet-de a tészta állománya volt az, ami komolyan meglepett: a gömböcskék kissé összenőttek, de míg kívül és felül ropogósak maradtak, addig a belsejük és a gyümölccsel érintkező rész csodásan omlós.....Szerintem tökéletes! (Bátran mondhatom, nem én találtam ki az összetételét, az arányokat...)
Folytatása mindenképp várható!


Még néhány okosság a cobblerről, szintén innen, Lila Fügétől:
A cobbler szó magyar gasztronómiai megfelelőjét még nem találtuk meg (amúgy susztert jelent). Amerikai desszertről van szó, amely omlós kekszréteg alatt karamellizált gyümölcsből áll. A gyümölcs és annak fűszerezése eltérhet, készülhet almás-fahéjas, szilvás-fahéjas változatban is, hogy csak a népszerűbbeket említsük, de érdemes mindenféle variációval kísérletezni, ahogy érnek a gyümölcsök ilyenkor, nyáron.

Közeli rokona az angol crumble-nek, amely gyümölcsös morzsaként fordítható le a legmegfelelőbben – értelemszerűen ebben az esetben a keksz helyett morzsa kerül a gyümölcs tetejére. Az angolok is készítenek cobblert, de náluk húsos étel bújik meg a tészta alatt. Ez már semmiképpen nem nevezhető desszertnek.

Lila Füge, köszi a receptet!!

Árkalkuláció: a gyümölcsök picit megnyomják az árat, de ha valakinek otthon is van, akkor mindjárt más...Ez így nekem a zöldségestől beszerezve kb. összesen 1500.-Ft volt mindennel együtt, 8 személyes adag. Az idő: előkészítés kb. 15 perc, ha olyan lassú napunk van, mint ma nekem, akkor 20:))
A sütés pedig 30 perc körül.

2009. július 22., szerda

Brassói aprópecsenye


Nem egy tipikusan nyári étel, de egyik hűvösebb hétvégén megkívántuk.
Aktuális azért, ha az utóbbi napok vezérfonala mentén a hagyományos és hétköznapi ételeket is próbáljuk népszerűsíteni, akkor ennek is itt a helye.
Ahogy utólag lapozgattam a különböző receptek között, rá kellett jönnöm, hogy nem úgy készítem, ahogy a többség. Na, akkor végre egy étel, amit otthonról hoztam magammal és ma is ugyanúgy készítek...

Brassói aprópecsenye ( 4-5 személyes adag)

-75 dkg szárnyas hús
-olaj
-4 gerezd zúzott fokhagyma
-só, bors, kevés majoranna
-1 mk. paradicsompüré
-petrezselyemzöld
-1 kg-1,25 dkg burgonya a sült krumplihoz( étvágyfüggő)

A csirkemellet (abból készült) 3-4 cm hosszú csíkokra vágom.
Az olajat megforrósítom és a zúzott fokhagymát közepes hőmérsékleten kevergetve picit megfuttatom, de csak épp egy kicsit, ne keseredjen meg.
Hozzáadom a húst, állandóan kevergetve fehéredésig sütögetem. Egy kis vízzel vagy húslevessel felöntöm, sózom, borsozom, kevés majorannával meghintem. Ekkor adok hozzá 1 mk. paradicsompürét a színe kedvéért.
A párolóvizet ha kell, pótlom, nem jó, ha úszik a hús a lében. Inkább többször, de csak keveset adok hozzá, míg puhára nem párolódik.
A végén kicsit lepirítom.
A krumpli sütését úgy időzítem, hogy együtt készüljenek el- a hús kb. 30 perc alatt párolódik tökéletesen puhára.
Petrezselyemzölddel meghintve tálalom.


Az eredeti verzió szerint kockára vágott pirított burgonya dukál hozzá-a gyerekeim hasábburgonyával szeretik, most is ez sült mellé. Nálunk a szokásos saláta ehhez csakis az uborka saláta( néha esetleg rendhagyó módon tejföllel - de ez így elég epe-gyilkos...).

Változatok:
a többi receptben vöröshagymás alapon készítik a húst-nálunk ebben az ételben a fokhagyma dominál.
Amennyiben pirított kockaburgonyával készül, akkor az utolsó fázisban aki így szereti, a hús szaftjával forgassa össze a krumplit-úgy tálalja, együtt.

A bekerülési költség hústól függően a körettel, salátával együtt kb. 2200.-Ft, de ebből 4-5 ember biztosan jóllakik.
Az előkészítési idő krumplihámozással együtt 30 perc körül van, + a párolódási idő szintén 30 perc körüli.

2009. július 21., kedd

Kuglóf újra: most gyümölcsökkel

Ezt a kuglófot már egyszer sütöttem itt , akkor is nagyon sikeres volt.
Igenám, de akkor még nem volt ennyi friss gyümölcs, így hagyományosan mazsolával és egyéb aszalt gyümölcsökkel készült.
Mivel egyáltalán nem az a kiszáradós fajta, napokig friss marad-így a sikerre való tekintettel újra műsorra tűztem:) - most épp meggyel és sárgabarackkal. Szerintem csinálja mindenki ízlése szerint és a rendelkezésére álló friss vagy mirelit gyümölccsel-pompás lesz!!


Gyümölcsös kuglóf

-6 tojás különválasztva a sárgája és a fehérje
-25 dkg cukor
-1 van. cukor
-20 dkg puha vaj
-40 dkg túró vagy ricotta
-38 dkg liszt
-kb. 6 sárgabarack felezve, 1 marok meggy
-1 sütőpor
-1 kis maroknyi mák-nem darált
-2 bő ek. tejföl ( amennyiben nagyon sűrű lenne a tészta-ez függ a túró víztartalmától is, nem biztos, hogy szükséges!!!)

Légkeverésen 175 fokra előmelegítettem a sütőt, a kuglóf formát ( nekem szilikon) vékonyan kiolajoztam. ( Attól függ, milyen formában sütjük, ha kell, vajazzuk és lisztezzük is).

A tojások sárgáját alaposan kikevertem a cukorral majd a puha vajjal. Hozzáadtam a túrót, a vaníliás cukrot, a mákot, a tejfölt. Hozzákevertem a sütőporos lisztet. Végül a tojások keményre vert habját lapáttal beleforgattam.

A tészta egy harmadát belemertem a formába, majd elosztottam rajt a kimagozott meggyet.Ráöntöttem a következő harmadnyi tésztát,erre meg rápakoltam a fél barackokat. (aki nem szereti, az lehúzhatja forrázás után a héját)
Végül a maradék masszával beborítottam.

Körülbelül 50-60 percen át sütöttem a kuglófot először 175 fokon, majd 15 perc után letakarva visszavettem a hőmérsékletet....(Nem légkeverésen +20-25 fok hozzáadandó.)


A formában hagytam 15 percig hülni, csak ekkor vettem ki, rácsra tettem.
Mivel csak a fél család volt itthon, így kivételesen 3 napot is megélt a kuglóf-akkor is ugyanolyan szaftos maradt-cseppet sem száradt ki. Talán a túró teszi, de ez a fajta sütőporos kuglóf egyáltalán nem morzsálódik, nagyon könnyű szeletelni is.

Ajánlat: egy hideg üdítő és egy jó könyv, valamint egy szelet kuglóf társaságában ajánlott egy árnyékos teraszra vagy egy fa alá behúzódni....
Tökéletes kikapcsolódás!!!

Az arányokon egy keveset módosítottam a több gyümölcs miatt. Valószínű, ez az oka, mármint a gyümölcsök, hogy így kicsit le is húzza a tésztát-belefért az egész, viszonylag sok tészta a kuglófformámba. (múltkor pár muffin is lett belőle...)
(A kuglófformám elég nagy: mérete 2,2 liter a peremig-a tészta még afölé is tud nőni egy kicsit....)
A bekerülési költség kb. 1000.- Ft, a méret pedig, khmm. elég nagy, sokemberes.....
Az elkészítési idő 25 perc + a sütés:

2009. július 20., hétfő

Színes zöldséglepény

Véletlen, de ez is épp a gyors és könnyű kategória, mindemellett pedig nagyon finom is.....
Sokan készítettek hasonlót: sülnek a tócsniszerű lepénykék blogszerte, de most előtérbe lépett alapanyagként a cukkini a krumpli helyett.
Már erre is vevő voltam, nemrég azonban a Príma Konyha e havi számában találtam egy még ennél is színesebb mártogatnivaló, hidegen-melegen finom változatot. Nagy sikere volt....

Színes zöldséglepény

-3 burgonya (35 dkg)
-4 sárgarépa (35 dkg)
-1 zsenge cukkini (35 dkg)
-kb.6-7 ek. liszt(nálam zabpehelyliszt)
-3 tojás
-só ízlés szerint-kb. 1 tk.
-1 mk. őrölt köménymag
-1 mk.őrölt bors
-2 gerezd zúzott fokhagyma
-1 kis csokor petrezselyem felaprítva
-kevés olaj

-a mártogatáshoz 1 kis pohár tejföl

Az sárgarépát és a burgonyát meghámoztam, a cukkininek elég csak a végeit levágni, nem kell hámozni.
Mindhárom zöldséget finomra reszeltem. A liszttel és a tojásokkal összedolgoztam, fűszereztem, a petrezselymet is belekevertem.
(A liszttel bánjunk rugalmasan: míg híg-vizes a massza, addig sűríteni kell!!! Eredetileg a receptben vegyesen szerepel rizs és kukoricaliszt, nekem a glikémiás indexe miatt a zabpehelyliszt volt a megfelelő...)

Palacsintasütőben vagy teflonserpenyőben kevés olajat forrósítottam fel.
1 bő evőkanálnyi masszát raktam bele és a kanál hátával kisujjnyi vastagságúra ellapítottam. Egyszerre nekem 4 db fért el.
Oldalanként 3-4 percet sütöttem - nem maximális hőmérsékleten, nehogy megégjen, de az sem jó, ha az olaj csak langyos, mert akkor nagyon sokat magába szív.
Konyhai törlőpapíron hagytam kicsit lecsepegni és még melegen ettük.
Sima tejföllel is finom, de készítettem hozzá fokhagymás ill. kapros mártogatóst is.
Mindegyikkel finom.

Ja, igen....Nem csupán melegen-kihűlt állapotban is jólesett.
Bő 3-4 emberes adag, attól függően, előtte eszünk- e egy levest is... Kb. 14 tenyérnyi lepény lett belőle.

Férj tippje:
legközelebb zellert is reszelünk bele-szeretjük az ízét...
Ki fogom próbálni sütőpapíron a sütőben sütve is, minimális olajjal megspriccelve. Bár a fenti recept alapján sem nehezítette el a gyomrunkat, de még a kevéske olajban sütés szagát is szívesen elkerülném, ha lehet.....

Összköltsége kb. 550.-Ft mindent összevetve. Az elkészítéshez 30-35 perc szükséges mindössze.Kifejezetten olcsó-finom-gyors étel.



2009. július 18., szombat

Málnás-áfonyás muffin csokisan

A muffintészta első nekifutásra olyan egyszerűnek tűnik...Elkészíteni valóban az. De kell egy jó recept!
Ugyanis a tökéletes muffintésztát megtalálni nem könnyű-én hosszasan kísérletezem a mai napig, dolgozom rajt folyamatosan. Néhányszor már sikerült elérnem olyasmit, ami számomra közelíti a megfelelő minőséget.
Szerintem egy jó muffintészta ne legyen morzsalékos, ne száradjon ki másnapra, és főképp legyen hajlandó szépen megválni a papír-ruhácskájától.
Ez most jól sikerült...




Málnás-áfonyás muffin csokisan


-2 tojás
-13 dkg cukor
-7 dkg málnalekvár
-10 dkg vaj
-7 dkg túró
-5 dkg csoki lereszelve
-20 dkg liszt
-fél sütőpor
-15-20 dkg gyümölcs


A sütőt előmelegítem 175 fokra.
A tésztát a szokásos módon pillanatok alatt összekeverem: az egész tojásokat a cukorral, a lágy vajjal, a lekvárral, majd hozzáadom a szárazanyagokat a gyümölcs kivételével.
A masszát a kivajazott-lisztezett muffinsütőbe ill. papírkapszlikba kanalazom, de csak 2/3 részig. A tetején elosztok néhány szem gyümölcsöt-úgyis valamelyest bele fog süllyedni-de ez nem baj....

175 fokon sütöm légkeverésen 10 percig, ezután még 10-15 percig mérsékelt, kb. 150-160 fokon. (nem légkeverésen adjunk hozzá 20 fokot) A süti színét időközben azért célszerű figyelni!!!
Mikor megsült, néhány perc után rácson hagyom kihűlni.

A megmaradt friss gyümölcsökkel díszítve tálalom.

Másnap is szaftos, lágy tésztájú, nagyon kellemes sütemény.
Természetesen másfajta gyümölcsökkel is elkészíthetjük, úgy is finom lesz, de nekem ezek épp most a nagy kedvenceim!

Az elkészítési idő kb. bő 10 perc + a sütés
A bekerülési költség mindent összevetve a 12 muffinra vonatkozóan kb. 760.-Ft, ami persze kevesebb , ha valakinak otthon házi lekvárja ill. saját gyümölcse van. Ebben az esetben levonhatunk kb. 300-320 Ft-ot.

További muffinok találhatók: itt , itt, itt, itt, valamint itt is, és itt is, továbbá még itt és itt.

2009. július 17., péntek

Mi is ez a számolgatás???? Gyors és könnyű ételek....

Szóval elmagyarázom, hogy is történt....
Az úgy kezdődött, hogy egy bizonyos fórumon belebonyolódtunk Vikivel, Garffykával egy hosszasabb beszélgetésbe, amihez aztán Max is kapcsolódott.
Ennek tárgya az volt, hogy néhány fiatal lány-(koruk ismeretlen, de néhányan annyira meg mégsem gyerekek, mert már dolgoznak... ), teljes egyetértésben éljenezték, dicsőítették korunk zseniális vívmányait: a gyorsételeket.

Pontosan miről is van szó?
Márkákat nem fogok megnevezni, de különbözö üveges, zacskós ill. dobozos félkész termékekről volt szó.
Ezekről a gyártók rendkívül hatásos médiakampányának köszönhetően hihetően hangzik a kevésbé kukacoskodó vásárlók számára, hogy ezekből, de csakis ezekből játszi könnyedséggel, a konyhában ide-oda libbenve, rózsaszín ködfátyolban libegve készíthető el a mustáros husi, omjósz lesz a csirke, sosem volt ilyen finom a rém bonyolult fokhagymás hús,a paprikás csirke, csakis alapporból készíthető a tepsis rakott burgonya valamint a bolognai spagetti, a hawai csirke, még a leves is teljesen más, mintha tényleg zöldséget tennénk bele, a zacskós krumplipüré pedig maga a tökély...
De továbbmegyek: az igazi, trendi háziasszony csakis így készíti, porból a tejberizst, ami köztudottan csakis a Michelin csillagos szakácsok hétpecsétes titka...
Persze porból készül, mi másból a palacsinta, a muffin, a kókuszgolyó, a csokimousse, a creme brulee és még a végtelenségig sorolhatnám...

De ennyi épp elég...

S hogy konkrétan milyen érvek is hangzottak el ezek mellet a műkaják mellet: hát az idő és az olcsóság...
Ehhez legegyszerűbb, ha idézek néhány hathatós kifogást, miért voksolnak egyesek a porokra. Ti meg majd levonjátok a konklúziót, hol is az igazság....

....nekem sajnos nincs annyi időm, hogy még extrákat is főzzek.. se időm, se energiám erre a meló, a párom, a takarítás, barátok és némi fitnesz mellett. ..

.....ezek a porok meg olyanok, hogy felkevered tejszínnel, meg egy kis vízzel, és ráöntöd a csirkére, amit előtte rádobsz az olajra 5-6 percre kb.. utána meg talán fél óra kell neki, szóval állati gyors... hogy olcsóbban jössz-e ki, az attól függ, hogy mid van otthon, mert ha pl. a fűszerállományod egy só meg egy bors, akkor olcsóbb ha veszel egy alapot .

...Az idősebbeknek meg a kisgyerekes anyáknak van idejük erre. A bevásárlás már teljesen rutin, lekapkodom a polcról ami kellhet és rohanok is tovább. nincs időm a fűszerek közt válogatni, pláne spekulálni h miből akkor mennyit. ezért jók az ilyen alapok, valljuk be, sokat segítenek a modern kor nőjén, akinek nincs bizony ideje a munka és a család mellett még órákig a tűzhelynél állni.

......ha most ennyire nincs időnk kaját főzni rendesen, később ez csak rosszabb lesz !

......mikor elmegy vásárolni ő is csak gyorsan végigrohan a sorokon és csak a legfontosabbakat dobja be a kosárba, de így mikor hazaér akkor jut eszébe, hogy egy csomó mindent elfelejtett megvenni! Ő sem áll le gondolkodni, hogy miből mennyit vegyen stb stb igyekszik ezt az egészet gyorsan elvégezni és minél hamarabb túl lenni rajta! Ő nem túl gyakran főz, mert dolgozik és mikor hazaér a melóból fáradt vagy épp rohan valahova és nincs semmi ideje főzni és olyankor elővesszük a tesóimmal a tasakos tápot amit csak kifőzünk vízben vagy valami alapot amihez még hozzáöntünk ezt és azt és már ehetünk is.

.....én nagyon szeretem azt a sült krumplit ami porból készül, a szüleim csináltak egy krumplisütő gépet és az porból készült krumplit gyártott, de szerintem finom! A jövő kajái már csak porból fognak készülni!

...a paprikás és zöldfűszeres csirkesült alapot, mézes mustárosat és a tepsis húsos burgonya alapot vesszük a leggyakrabban, na meg a kész kaját is amit csak vízben ki kell főzni és már lehet is enni! de még annyi féle alap van amit ki szeretnék próbálni!
sok ilyen alap van otthon,azt is úgy találjuk ki, hogy mit főzzünk, hogy megnézzük milyen alap van itthon és akkor eszerint főzünk!


....amíg nekem ízletesek ezek a kaják, addig az isten se tud meggyőzni arról, hogy ne spóroljak velük időt és energiát!

..manapság már nagyon kevés az az étel és élelmiszer ami nem egészségtelen, nekem a lényeg az íze mindennek!

....egyszer élek és ha valami ízlik akkor azt megeszem, addig eszem a finomságokat míg tehetem!

...szerintem sem annyira egészségtelen mint ahogy egyesek gondolják, és nagyon finomak!

...manapság minden tele van színezékekkel, nem félek hogy a porokban több lenne..

Tehát innen indultuk... Én nem török pálcát felettük, elvégre valóban mindenki úgy él és azt eszik, ami neki tetszik... És jól láthatóan nagyon hiányzott itt valami: az otthonról hozott példa....

Hogy mégis mi az, ami miatt szeretnénk, ha ez a mentalitás nem terjedne el mégjobban, esetleg néhányan elkezdenének a reklámokban kételkedni???

Rövid válasz: az egészség...
Nem tudom, hányan emlékeztek közülünk arra a reklámra, aminek az a refrénje, hogy" Mert ez műanyag"...
Szerintem a fenti étel-pótlékokat is simán lehetne "package-ben" ezzel az egy reklámmal népszerűsíteni. Hogy is nem jutott ez még senkinek az eszébe:)))

Nem akarhatjuk, hogy a gyerekeink, a következő generációk az adalákanyagok, állományjavítók, ízfokozók, mesterséges szinezékek és még kitudja miféle E-k tömkelegén nőjenek fel...
Nem akarhatjuk, hogy ez legyen a normális....
Nem akarhatjuk, mert kísérletek ide-vagy oda (amiknek én egyébiránt a felét sem hiszem), ezeknek az anyagoknak még rettentő rövid múltja van...
A jövő ilyen szempontból nem más, mint egy rajtunk, a gyerekeinken folyó kísérlet csupán...Nem tudni előre, mennyi idő telik még el, amire valóban igazolható lesz, hogy ezek az anyagok okoznak-e elváltozásokat, ha igen, akkor miket....
Nem biztos, hogy meg akarom tapasztalni.....

Tudom, nem vagyunk képesek minden környezeti hatást kivédeni. De felelőtlenségnek vélem a legyintést, hogy "úgyis minden mérgező, amíg élünk, addig élvezzük gondolkodás nélkül..."
Igenis, van azért, ami ellen tehetünk. A táplálkozás az egyik része ennek....
Igen, mert a helyes táplálkozás a betegség-megelőzés nagyon fontos része...
Az emberek zöme sajnos még nem ismerte fel, hogy ezek a műételek bizonyos szempontból időzített bombaként működnek a szervezetben.
Innentől ez már nem idő és pénz kérdése lenne-ha ez a része az érvelésnek igaz is lenne..Persze ez is sántít, ugye...

Konkrétan: Chef Vikivel, Max-szal és Garffykával együtt elhatároztuk, hogy blogjainkon külön címkével látjuk el a "könnyen-gyorsan" elkészíthető ételeket, amihez természetesen megpróbálunk az egészséges alapanyagok közül válogatni. Ezzel próbáljuk meg bizonyítani, hogy alapok és porok nélkül is lehet gyorsan, könnyen finomat főzni.

Szlogenünk rendkívül egyszerű:" Főzz az egészségedért!" Mégpedig azért, mert mikor először leírtam, nem gondoltam, hogy ebből komoly összefogás lesz, akkor ennél frappánsabban próbáltam volna keretbe foglalni az" Ügyet"...

Ehhez a kis akciónkhoz szeretettel várjuk a csatlakozó bloggereket! Amit kérnénk a jelentkezőktől:
-ételeik közt címkével lássák el azokat,melyek ebbe a kategóriába sorolhatóak!
-lehetőleg ajánljuk valahol oldalt, egy link-listán a résztvevő blogokat!
-mutassuk meg az olvasóknak, mit hogyan csináljanak, és kérjük, hogy terjesszék!
-adjuk meg a bekerülési költségeket és a ráfordított időt, tudjon mindenki kalkulálni!
-próbáljuk meg visszahozni a házias ételek becsületét!

Maxnak igaza van: ha már 1-2 embert blogonként megnyertünk az ügyünknek, az is jelent valamit, akkor már tettünk valamit!!!

Köszönöm előre is azoknak, aki támogatják kezdeményezésünket!!!

Patisszon-kapros pörköltként

Nos, a sok hiperaktívvá tevő cukros ez-ez közé becsempészek valami normális ételt is...

Ehhez tudni kell, hogy egyrészt az óriási hőségben beindult a "nem kapcsolom be a tűzhelyet" mozgalom, amivel alapvetően egyet is értek...
Ezekben a napokban simán el lehet dorbézolni hideg italokkal, salátákkal, gyümölcsökkel és például joghurttal turmixolt zöldséges vagy gyümölcslevessel.
Másrészt azonban a nagylányom speciális étkezése miatt nekem bizony főznöm kell-neki muszáj délben is megenni a szénhidrátmennyiséget, az sem mindegy hogy milyet... A szendvics nem jó megoldás....

Másrészt pedig: elindítottuk Chef Vikivel, Garffykával és Maxxal a "Quick & easy!" mozgalmat, ami egyben a "Főzz az egészségedért" szlogent is magában foglalja... Időközben ehhez már többen is csatlakoztak.
Ez azonban egy hosszabb történet -erről külön postban majd....
A gyors és könnyű kategóriába azonban ez az étel tökéletesen passzol, így jön össze a bevezetőben írtakkal ez az étel:


Patisszon pörkölt kaprosan

-1 kg patisszon
-2 fej hagyma
-olaj
-pirospaprika
-1-2 paradicsom
-1/2 paprika
-1 tk. biovegeta
-só, bors
-kapor

-köretnek: kb. 25 dkg rizs

-A tálaláshoz opcionálisan 1-2 kanál tejföl

A rizs párolását célszerű a patisszon pucolás előtt kezdeni-ennek kell kb. jó 20 perc.

A patisszont kettévágtam, a belét, a magos részt kivettem és cikkekre vágtam-így hámoztam meg. Az egész főzésnek ez a leghosszasabb fejezete, ez kb. 10 percet vesz igénybe.
A hagymát apróra vágtam, olajon megpároltam, a vége fele hozzáadtam előbb a darabokra vágott paprikát, majd a paradicsomot is. Pár percig ezzel együtt pároltam, mert ez azért már ereszt némi levet.
Eközben a patisszont 1-2 centis kockákra vágtam, rádobtam az olajra, átkevertem. Meghintettem a pirospaprikával, felöntöttem kevés vízzel, hozzáadtam a biovegetát és sóztam, borsoztam. Kb. 10-15 perc alatt teljesen megpuhul, az utolsó percekben adtam hozzá a kaprot, jó sokat. Persze, aki nem szereti, ez el is hagyható.
Fontos azonban a sokféle ízesítő a patisszon mellé, mert enélkül szerintem elég jellegtelen volna.

Rizs helyett még tökéletesebb lett volna szerintem nokedlivel-de ebben a hőségben ez felért volna a mazochizmussal...Legközelebb:)


Aki a kapros tökfőzeléket kedveli-annak szerintem ez az étel sem okoz csalódást! Nekünk mindenesetre bejött. Bevallom, hogy én még majdnem hidegen is bevilláztam, mikor kimerülve megérkeztem délutáni körutamról....

Árkalkuláció:

-1 kg patisszon: kb. 200.- Ft
-2 fej hagyma: kb.30.- Ft
-olaj
-pirospaprika
-1-2 paradicsom kb. 20-40 ft
-1/2 paprika kb. 25.-Ft
-1 tk. biovegeta
-só, bors
-kapor

-köretnek: kb. 25 dkg rizs: 125.-Ft

-A tálaláshoz opcionálisan tejföl

Összesen: 570.- Ft (úgy, hogy egyebekre és tejfölre még számoltam 160.-Ft-ot...)
Ez egy 4 személyes adag lett.
A ráfordított idő, a konkrét munka nem több 20 percnél, plusz amíg párolódik az étel...Ezalatt sok más dolgot el lehet végezni, elég néha ránézni a lábosra.

2009. július 16., csütörtök

Joghurtos málnafagyi

Ahogy mi felnőttek a karamellás-mákos sárgabarack fagyi mellett tettük le a voksunkat, -ez a gyerekek kedvence lett az ezidáig készül fagyik között.
Túl sok munkát ez a fagyi sem jelentett, az elismerés azonban ezzel fordított arányban besöpörhető....

Joghurtos málnafagyi


-25 dkg málna
-1 db 2,5 dl málnás prémium gyümölcsjoghurt (gyümölcsdarabos)
-2 dl tejszín
-8 dkg porcukor





A málnát ennél a fagyinál szűrőn átpaszíroztam.A cukorral simára kevertem. A tejszínt habbá vertem, beleforgattam a joghurtot és a málnapépet.
Eddig tartott az előkészület-mehetett is a bekapcsolt fagyigépbe bő fél órára, majd onnan a fagyasztóba-nekem kell még ott az a 20 perc a gombócolható állaghoz.

Átütően málnaízű, színre is láthatóan gyümölcsös,selymesen krémes fagyi lett....

Árkalkuláció:

25 dkg málna: 250 Ft
gyümölcsjoghurt: 140 Ft
2 dl tejszín: kb. 100 Ft
8 dkg cukor: 16 Ft

Összesen: 506 Ft

Ez az ár 60-70 dkg fagyira vonatkozik. Az űrtartalmat is rövidesen lemérem....
Update a jövőre vonatkozóan: szerintem mirelt gyümölccsel is működik...