2009. augusztus 31., hétfő

VKF!XXVIII. forduló - Pályázati kiírás!!!!

A tegnapi napom részben azzal telt, hogy böngészgettem az eddigi nem kevés, immáron 27 fordulót megért VKF! témái között.
Lúdanyótól kaptam meg a stafétát, vele együtt az izgalmas feladatot.
Mégegyszer köszönöm Lúdanyónak a megtisztelő bizalmat, ami ezzel jár-hiszen a játék 27 előző háziasszonya, házigazdája igazán frappáns ötletekkel állt elő, nem egyszerű őket követni a sorban 28.-ként....
Nem könnyű, mivel ahogy végignéztem, lehet itt gondolkodni alapanyagban, eseményben, de egyéb szokatlan ötlettel is elő lehet rukkolni-ámde rengeteg kratív feladat megvalósításra került már!

Végül mire jutottam?
Az ősz közeledte adta az ötletet, az ősz, ami itt van a nyakunkon, bármennyire is marasztalnánk a nyarat még egy kicsit.
Az ősz és vele együtt egy esemény, ami szorosan kapcsolódik hozzá és fontos gasztronómiai vonatkozásai is vannak....
Az esemény pedig nem más, mint a SZÜRET, a hozzá kapcsolódó alapanyagok pedig természetesen a SZŐLŐ és a BOR!


Jelen pillanatban talán még kissé korai a szüretet emlegetni, de a játék határidejéül megnevezett időpontra már bőven benne leszünk a szüreti időszakban (bár jól tudom, vannak szőlők, melyek október hónapban érik el az ideális cukor és savtartalmat, amik a tökéletes minőséget biztosítják), de talán nem számít szentségtörésnek, ha mi már szeptember 26-27.-én a konyhánkban a szőlős-boros ételekkel kerülünk közelebbi, meghitt kapcsolatba.

A konkrét feladat tehát: főzzünk-süssünk szőlővel, borral készülő ételeket!
A fantáziánkat nyugodtan engedjük zabolátlanul szárnyalni a szőlő és bor körül: készülhet belőle előétel, leves, főétel, köret, desszert, sütemény -szóval tényleg számtalan variációban gondolkodhatunk!!!
( Vigyázat, bár nagyon szeretjük a jó borokat, azért egy üveg vagy pohár bor ezen esetben nem pályázhat önmagában, kizárólag valamilyen étel összetevőjeként!)

A határidő a szeptember 26-27-re eső hétvége, de a korábbiaknak megfelelően természetesen az 1-2 napos csúszással érkezők receptjét is elfogadom. A vkfxxviii@gmail.com címre várom az ezzel kapcsolatos jelentkezéseket, linkeket.
Azok is résztvehetnek továbbra is, akik nem/vagy még nem rendelkeznek saját bloggal, esetleg nem nyilvános blogot vezetnek.
Az ő receptjüket a saját oldalamon teszem nyilvánossá.
Továbbra sem várjuk az eddigi szokásoknak megfelelően semmiféle fizetett, kereskedelmi célú blog/honlap, cég részvételét a játékban!

(A festmény innen.)

Bónusz feladat a játékosabb kedvű résztvevőknek:
a szüret, amellett hogy komoly fizikai munka - mindig is sátoros ünnepnek számított, a megpróbáltatásokat minden esetben nagy lakoma, mulatozás követte.
Erről jutott eszembe, hogy az utóbbi időben annyi szó esett a blogokon a hagyományok ápolásáról...Hát itt is egy lehetőség, hogy aki kedvet érez hozzá, az ne csak egyszerűen szőlős-boros ételt készítsen, hogy bonyolítsunk egy kicsit a teendőkön, hanem legyen ez az étek esetleg tipikus szüreti, megfejelve az adott tájegységen meghonosodott, ehhez kapcsolódó néphagyomány ismertetésével...
Ez utóbbi, kibővített változat csupán egy lehetőség, aki kedvet kap egy kis kalandozáshoz! Természetesen a simán szőlős-boros pályázatok is azonos eséllyel indulnak!
Magától értetődő, hogy mivel sokan külföldön élnek, a játékban külön érdekességet jelentene az ottani szüreti ételek, népszokások megismertetése is!


Remélem, sokan kedvet kaptak, minél többen kezdenek el kutatni régi családi receptek közt, szakácskönyveket böngésznek és esetleg gyermekkori emlékeket is felidéznek egyszer-volt szüretekről, feledésbemerülő népszokásokról...

Egyszóval: főzésre-sütésre fel, szőlőcsipegetés, ó-borkóstolgatás munka közben természetesen megengedett!
Nem kicsit izgulok, hogy egy ilyen harcedzett, tapasztalt gasztroblogger kör részére megfelelően inspiráló feladatot sikerült-e kitalálnom - de ez hamarosan kiderül!


Ennyi lenne röviden maga a kiírás, de egy kicsit meghosszabbítanám magát a bejegyzést, mert azt tapasztalom, hogy a gasztroblogok száma az utóbbi időben ugrásszerűen megnőtt, és vannak sokan, akik nem tudják még pontosan, mi is az a VKF!

Itt a játék alapítójától, Chili&Vaniliától idéznék:
"Egy nagy virtuális kulináris játék, amely összekapcsolná azokat a blogokat, amelyekben alapvetően a gasztronómia iránti szenvedély a közös.
A rendezvény mindenkori házigazdája (játékmestere) által kitalált és meghatározott- témában készítenek el egy ételt, és ezt egy bizonyos kijelölt napon megosztják a blogjukon. A téma lehet pl. hozzávaló, elkészítési mód, régió, alkalom, lehet vicces, praktikus, (szívatós). Így mondjuk egy adott napon az összes résztvevő blogon pl. csábító/vegán/belsőségből készülő/menza hangulatú/narancssárga színű ételrecept jelenik meg. Hangsúlyozottan nem verseny, nincs rangsor, nincs győztes és nincs nyeremény."
Chili&Vanilia
Aki még részletesebben szeretne erről olvasni, az kattintson ide.
Régebbi témákról itt olvashattok.

Még egy kis kiegészítés, már a kiíráson kívül:
a szőlőtermesztés szinte az emberiséggel egyidős,a legendák szerint a szőlő és a bor már a történelem előtti időkbe is ismert volt. A mítoszok szerint: Dionüszosz szívéből nőtt ki az első szőlőtőke, Bakkhosz ügyes borkereskedőből a bor istenévé lett, Dzsemsid perzsa sah - akit egyik háremhölgyének tiltott szerelme tett az édes méreg, a bor felfedezőjévé.
Még a Biblia is a kezdetektől említést tesz a szőlőről: az ótestamentum tanusága szerint Noé neve összeforrott a borral is, Mózes felderítői hatalmas szőlőfürtöt hoztak az Ígéret Földjéről.
Ha valakit bővebben érdekel,idekattintva történelmi sorrendbe szedve talál érdekességeket erről.

Szolgálati közlemény!

Többen érdeklődtetek, mikor is kerül sor végre az új VKF! kiírásra....
Elnézést kérek azoktól, akik már nagyon várták, higgyétek el, nem akarom borzolni a kedélyeket.....
Jelentem, a mai napon átnéztem az eddigi nem kevés VKF feladatot, beleástam magam , kerestem a lehetőséget valami újra és végre megszületett a téma!
Megszületett, de még csak a fejemben állt össze, a bejegyzést erről még időszűkében nem sikerült megírnom.
De hétfőn mindenképpen fogok rá időt szakítani és a délutáni órákban feltétlenül felteszem a blogomra!
Addig még egy ici-pici türelmet kérek tőletek!
Szóval addig már egyet sem kell aludni, mire ezt olvassátok:)

2009. augusztus 30., vasárnap

Cukormázzal koronázott szedres muffin

Nem fogok litániákat zengedezni-egyszerűen isteni volt ez a süti....
Nálunk még mindig nagyon nagy befutó a muffin-ez a recept meg különösen el van találva...
Bevallom, nem saját találmány, a Good Food receptje.


Szedres muffin cukormázzal


-1,5 dl joghurt vagy tejföl
-1 joghurtos pohár cukor
-1 jog.pohár olaj
-2 tojás
-2 jog.pohár liszt
-1 fél sütőpor
-25 dkg szeder

A mázhoz:
-1 citom vagy narancs héja reszelve
-1 pohárka porcukor
-1 ek. narancslé
-esetleg ételszínezék

A díszítéshez:
-5 dkg étcsoki

Szintén a gyors és könnyű kategória, kezdőknek is bátran!!!

A muffinsütőbe belehelyezzük a papírkapszlikat, a sütőt 175 fokra melegítjük.

A tészta hozzávalóit gyorsan összekeverjük, majd a szedret vagy beleforgatjuk, vagy a kapszlikat először csak 1 harmadig töltjük a tésztával és ekkor beletesszük a szedret is és a többi tésztával 2/3-ig töltjük-tovább ne, mert nagyon megnő!
20-25 perc alatt készre sütjük.
10 percet a muffinsütőben hagyjuk, majd rácson teljesen kihűtjük.

Időközben elkészítjük a cukormázat: a porcukrot a fent leírt nagyon kevés színes folyadékkal simára keverjük, majd zacskóba töltjük, a sarkát levágjuk és így a sütik tetejét bevonjuk.

Ha ez megszáradt, akkor a csokit mikróban lassan felolvasztjuk és azt is szintén egy egyszerű uzsonnás zacskóból, annak sarkára parányi lyukat vágva, a muffinokat megcsíkozzuk.

Száradásig lehetőleg ne érjenek egymáshoz-ha addig kibírjuk kóstolás nélkül!






Hát igen. Ez egy kalóriabomba a cukor miatt....De egyszer-egyszer érdemes kipróbálni, mert hihetetlen finom a lágy tészta- a savanykás szeder-az édes, narancsos cukormáz és a keserűcsoki ízeinek összeolvadása....
Jelen pillanatban a kedvenc muffinunk!
12 db lesz belőle.

A szükséges munka: 15 perc előkészítés, 15 perc diszítés-összesen fél óra+ a sütés.
Ára: 800.- Ft (a szeder miatt...)

2009. augusztus 29., szombat

Húspástétom


Az előbbi bejegyzésben készült csirkepörkölt végezte pályafutását pástétom formájában.
Gyakran készítek nem csupán májkrémet, hanem húspástétomot is.
Leginkább az a változat jött be, ami pörkölt alapon sül. Kevés munkával nagyon finom kenyérre kenhető húskrémet kapunk, ami összehasonlíthatatlanul finomabb, mint akármelyik felvágott vagy bolti kenegetős.
Most, az iskolaszezon kezdetekor célszerű felvenni a lehetséges tízóraik listájára- egy kis paprikával esetleg - a szendvicsek közé!


Húspástétom

-3 csirkecombból készült pörkölt lesütve
-3-4 dkg vaj (annyi, hogy kellőképpen kenhető legyen)
-mustár
-aprított újhagyma (ízlés sterint)
-fokhagyma (ízlés szerint)
-só, bors ( nem feltétlenül)

A combokat kicsontozom, a húsdarabokat egy mélyebb edénybe teszem. Belepakolom a megsült hagymát, paradicsomot, paprikát is-aki nem akarja, nem muszáj- de nagyon finom lesz vele együtt!!!
Hozzáadom a vajat és a fenti ízesítőket és merülőmixerrel pépesítem.
Nálunk a mustáros változat a nyerő, de ez nem jelenti azt, hogy más fűszerezéssel ne lenne finom. Bátran lehet vele kísérletezni.


Tipp: maradék sültek, pörköltek tökéletesen hasznosíthatóak íly módon!!!

Az ára kb. 650.- Ft, és számításaim szerint ez a menyiség kb. 10-14 szendvicsre elegendő.
A befektetett munka max. 10 perc a pörkölt készítést nem számolva.

Ropogósra sült csirkecombok pörköltalapon


Ezek a combok előre megfontolt szándékkal sültek.
Na, ezt most jól megmondtam...
Szóval az a helyzet, hogy nem önmagukért, hanem későbbi, egyéb célra való felhasználás okán. De mivel még nem szerepelt nálam semmilyen pörkölt, ezért leírom, hogy készült.....
Előre leszögezem: nem mondom, hogy ez így a tökéletes, az autentikus pörkölt-nálunk így készül, viszonylag light-os változat.
Többféle körettel is fogyasztható főételként-mi nokedlivel, tarhonyával szeretjük főleg-de azért nincs mellette a fotón semmi, mert az elkészítése csak a bevezető volt a továbbiakhoz.....


Pörkölt csirkecombokból

-kevés olaj
-2 közepes fej vöröshagyma
-1 zöldpaprika
-1 paradicsom
-3 csirkecomb
-pirospaprika
-só, bors
-fokhagyma( nem feltétlenül kell)

A csirkecombokat megmostam, ha pörköltként ettük volna, akkor kettévágtam volna alsó és felsőcombra. A hagymát felaprítottam.
Az olajat felforrósítottam, a hagymát üvegesre pirítottam, a felszeletelt paprikát, majd a paradicsomot is rádobtam, pár percet kevergettem. Ekkor adtam hozzá a combokat, körben átpirítottam és csak ezután tettem rá a pirospaprikát. Sóztam, borsoztam. Csak kevés vízzel öntöttem fel, azzal viszont többször-míg teljesen meg nem puhult. Kb. 45-50 percig pároltam. Végül "zsírjára" sütöttem.
Ekkor forrón tálalható is a kívánt körettel szafttal vagy anélkül..... ( Azért a szaftot kár lenne kihagyni, ahogy sűrűre összefő a hagyma a paprika-paradicsom párossal, az tényleg nagyon finom! )



Tipp: ha valaki az erős ízek kedvelője, akkor a zöldpaprika helyett csípőset is használhat. Természetesen az olaj helyett a zsír is mehet, ha valaki azt részesíti előnyben.
További felhasználásra folyt. köv.

Ára: a 3 combból kb. összesen 600.- Ft.
Elkészítési idő: 1 óra
, de amennyit ténylegesen foglalkozni kell vele azon túl, hogy néha ránézünk, az 15 perc sincs....

2009. augusztus 28., péntek

Amerikai palacsinta

Ha van a családban valaki, aki különleges étkezést igényel, netán ez a táplálkozás még egybe is esik az egészségesebb irányvonallal, azt vesszük észre, hogy már csak az egyszerűség kedvéért is elkezdünk errefele tendálni.
Kinek van kedve egyszerre kétfélét főzni/ sütni, ha megoldható egy menetben???
Itt is ez történt-bármilyen hihetetlen - ez a palacsinta igenis diétás, az inzulinrezisztensek ill. a cukorbetegek is bátran megehetik a megfelelő mennyiséget belőle!! ( Jó, a lekvár legyen speciális-ennyi a kitétel!)
Kétféleképp is lejegyzem- akinek úgy tetszik elkészítheti hagyományosan is!

Amerikai palacsinta



-25 deka ricotta
-2 ek. cukor ( kihagytam)
-2 tk. vaníliakivonat
-1 citrom reszelt héja
-1 jó csipet só
-4 nagy tojás szétválasztva
-150 ml tejföl (eredetileg tej)
-15 deka zabpehelyliszt ( sima is jó)
-1 tk. sütőpor
-kevés olaj vagy vaj a sütéshez

A tojásokat szétválasztottam, a fehérjét a sóval kemény habbá vertem. A sárgáját a vaníliával, a citromhéjjal, a ricottával, tejföllel simára kevertem, hozzáadtam a sütőporos lisztet, majd beleforgattam a tojáshabot.
A megforrósított, kevés zsiradékra evőkanálnyi adagokat mertem kanállal és kissé ellapítottam. Egy teflonos palacsintasütőbe egyszerre nekem 4 darab fért bele.
Mikor az első oldala aranyos sárgára sült, akkor megfordítottam. Közepes tűznél sütöttem, könnyen megég!!! A másik oldalt is megsütöttem -kb. 2-3 perc kellett egy oldalnak. Jöhet is a következő adag, a többit célszerű melegen tartani.
Ebből az mennyiségből nekem 30 db lett.

Aki akar, természetesen édesítőt vagy cukrot is tehet bele-nálunk a lekvár megfelelően édessé tette-ennyi épp elég volt.
Most éppen ribizli dzsemmel ettük, a nagylányom pedig diabetikus baracklekvárral és túrókrémmel. Mindegyikkel nagyon finom!!

Ez most leves utáni 2. fogásként szerepelt, de mesés reggelit varázsolhatunk az ébredező családunknak, ha ezzel várjuk őket reggel a konyhában!


Elkészítési idő: 10 perc + a sütés kb.30-32 perc, összesen 42 perc.
Az ára: lekvárt nem számolva kb. 600.- Ft.

Az inspiráció innen származik, kissé átalakítva.

Próbálkozásaim....

Az ősz közeledtével megint feltámadt bennem a változtatás igénye.
Sajnos nem bírok sokáig egy helyben ülni-vagyis jelen esetben képtelen vagyok a blog arculatát változatlanul hagyni. Este/ éjjel számos kísérletem volt az átalakításra, de a tökéleteset, a nekem tetszőt nem sikerült megtalálni.
A középső rész mindenképpen fekete kell, hogy maradjon, mert a fotók jó része enélkül furán nézne ki-az összes képet pedig lehetetlen volna újra átalakítanom az új színekhez.
Az oldalsó rész lehet színes, de ahogy próbálgattam túlságosan élénk sem lehet, sem sokszínű - úgy zavaró volna.
Eddig egy oldalon nézegettem tüzetesebben ( itt ) ingyen letölthető blog-háttereket, igazán nekem valót nem találtam...
Tehát ez csak egy gyenge próbálkozás-de menet közben a blogspot úgy döntött, hogy nem enged betűszínt módosítani. Igy egyenlőre bezártam magam véletlenül-talán kiszabadulok:)
Hogy mikor-azt nem tudom megmondani...Kérlek titeket, addig viseljétek el az átmeneti állapotot.
Aki esetleg tud egy vagy több hasonló oldalt, szívesen fogadom a tippeket!!!
Előre is köszönöm!!!

2009. augusztus 27., csütörtök

Spenótos tortilla


Lányom nagy zöldségrajongó, azon belül kifejezetten spenótimádó velem együtt. De a főzelék, valljuk be, egy idő után nagyon unalmas... Tésztába sem akartam most tölteni.
Kapóra jött az egyik kedvenc szakácskönyvemben talált spanyol recept.



Spenótos tortilla



-2 ek. olívaolaj
-30 dkg friss spenót
-1 gerezd zúzott fokhagyma
-só, bors
-3-4 közepes burgonya
-5 dkg szeletelt mandula
-2 ek. friss petrezselyem aprítva
-5 tojás
-7,5 dkg reszelt parmezán jellegű sajt

A krumplikat felteszem főni.
A megtisztított spenótot rusztikusra összevágom, az olívaolajon 1 gerezd zúzott fokhagymát átforrósítok és a spenótot ezen megfonnyasztom. Amikor kellőképpen összeesett, a hőfokot visszaveszem és a mandulát is hozzáadom. Sózom, borsozom. ( Fontos, hogy ne legyen híg, vizes állagú - viszonylag tömör spenótot kell kapnunk).
A tojásokat egy tálban kicsit felverem, ízesítem a petrezselyemmel, ezt is sózom és borsozom.

Egy tűzálló tálat olajjal átkenek, beleteszem a spenótos massza felét, erre rászeletelem a főtt burgonyát, elsimítom rajt a maradék spenótot és végül ráöntöm a tojásos keveréket.
Előmelegített, 180 fokos sütőben 15-20 percig sütöm. Az utolsó 5 percben meghintem a reszelt sajttal, azt is rápirítom. (Fontos, hogy a tojás jól átsüljön! )

Tipp: az eredeti recept burgonya helyett kevés aprított mogyoróhagymán párolt gombát (35 dkg) használ-nekem szimpatikusabb volt a spenóttal párosítva a krumpli. Persze vállalkozó szelleműek kipróbálhatják.
Az egész akció eredetileg- a könyv szerint- egy serpenyőben is lebonyolítható - én nem tudtam betenni a tűzhelyen használt serpenyőmet a sütőbe....

Hidegen még könnyebben és szebben szeletelhető és úgy is nagyon finom!!

Ez egy 4 fős adag, az ára 600.-Ft körül mozog.
Az elkészítéshez szükséges munka 15 perc + a sütés.
A recept forrása a TAPAS, ellenállhatatlan finomságok lépésről-lépésre c. könyv.

2009. augusztus 26., szerda

Velünk is megtörténhet??? Egymás után kétszer is??? Igen....

Nem akartam erről írni, de olyan sokan és kedvesen kérdeztétek, hogy sikerült a pihenésünk, hogy mégis megteszem....

Ha röviden akarok válaszolni: sehogy. Kicsit bővebben: nagyon rosszul.
Na jó, leírom, mi történt.


Idén úgy alakult sajnos a munkánk, hogy mindössze ez a 4-5 nap adódott volna, hogy kicsit tényleg együtt legyen a család és a szó valódi értelmében csak pihenjünk.
Úgy is indultunk neki, péntek délután 5 körül lenn voltunk a Balatonon, személy szerint egy rakat könyvvel felszerelkezve.

Másnap az én délelőttöm még azzal telt, hogy a nagylányomnak megfőztem 2 napra a szükséges diétás főtt ételt, mi, többiek strandbüfézést terveztünk.
Mire kiértem a vízpartra, persze beborult.
Nem, ez nem lett volna még baj, bár készülődött a vihar és feltámadt a szél - én kiválóan tudok ilyenkor is a strandon elnyúlva olvasgatni a Balaton mellett. Kikapcsol ez is. Már kezdtem magam egész jól érezni, kellemesen lelazulni.....
Este még vacsoráztunk egy jót a révfülöpi móló szomszédságában a Gomba étteremben.
Semmi extra tulajdonképpen, de a büfésor kínálata mellett meglepően bő választékot és az átlagnál sokkal jobb minőséget kaphat a betérő, korrekt árakkal és udvarias kiszolgálással.

Másnap reggel jött derült égből a villámcsapás: édesapám, aki naponta 3x jött hozzánk a cicákat és a tengerimalacokat etetni, no meg öntözni, reggel 8.45-kor telefonált...
Már ez is gyanús volt, mert nem szokott minket semmi apró-cseprő dologgal ébreszteni. De mikor azzal kezdte, hogy ne ijedjek meg, de....
Na, ekkor már tudtam, hogy nem sok jóra számíthatok.

Szombatról vasárnapra virradó éjjel betörtek.
Illetve megpróbálták-de szerencsére be nem jutottak.

(Ha belegondolok, még örülnöm is kellene, hisz "csak" a pihenésünk veszett el, meg egy kis ablakcsere bonyolítást, rendőrségi, biztosítós ügyintézést kaptunk, mint relax programot bónuszként.

A hálószobaablakot próbálták befeszíteni, de a redőny miatt( amit persze kiszabtak a tokból félig-meddig) ez nem sikerült teljesen. Ekkor a hőszigetelt ablak egyik rétegét betörték.
Itt történhetett valami - vagy megijedtek netán nemvárt zajtól, mozgástól, vagy meglátták a lakásban felszerelt riasztó érzékelőjét. Mert itt abbahagyták.

Lényeg: ezzel ért véget a "nagy" nyaralásunk - mire kisütött újra a nap, már az autóban ültünk és jöttünk hazafele eltakarítani az üvegcserepeket és a rendőrök által használt ( szinte eltüntethetetlen) grafitporszerűséget.

A legszörnyűbb az egészben, hogy 10 hónapja már egyszer volt részünk hasonló élményben-azzal a különbséggel, hogy akkor itthon voltunk és az ágyamból néztem farkasszemet a 40 cm átmérőjű garázsablakon bejutó betörővel, aki a legnagyobb nyugalommal szemlélődött a folyosón éjjel 3-kor. Amilyen halkan jött, olyan csendben, egy macska gyorsaságával és nesztelenségével távozott, miután megszólítottam.
(Azóta sem értem, hogy nem kaptam infarktust....)

Poén: a rendőrség pontosan tudja, kik voltak, de nincs bizonyíték. Aznap éjjel sikerült nekik 2 lakást is kirámolni úgy, hogy ott aludt a család. Cérnakesztyűben dolgoznak, hárman. Van egy figyelő-ő kinn ül a menetrekész Audiban, aminek olyan bika motorja van, hogy a rendőröknek esélyük sincs... A második, az "erős " ember beemeli a "pici", ám hajlékony társát a legkisebb ablakokon is: ez a jól bevált felállás náluk.....

Ha nem is vittek el semmit sem akkor, sem most - itt hagyták maguk után a félelmet bennem is, a gyerekeimben is....( Igaz, azóta szigorúan beriasztjuk a lakást minden éjjel, de nappal is, még ha csak 2 percre a szomszédba megyünk át....)

De ha a közeljövőben megint azt látjátok a kommentjeimben, hogy baglyoskodom-hát ez az oka..... Ezek után talán nem fogtok csodálkozni.....

P.S. Barátaim mondták, gondolkozzak el, mivel vonzom be, vonzza be a családom ezeket a történéseket.
Reálisan végiggondolva, a körülményeket ismerve, a szomszédoknak épp akkora-ha nem nagyobb esélye lett volna erre. De nem. Velünk történt. Most ezen fogok agyalni, hogy miért....
Persze amellett, hogy újabb óvintézkedésekkel fejeljük meg a riasztót, a redőnyözetlen mini-ablakok berácsozását.
Azon viszont nem tudok túllépni, hogy miért van a bűnözőknek mérföldekkel jobb autója, mint a rendőrségnek.....Miért tudják még az útzárat is áttörni a menekülésnél-mert ez is megtörtént.....
Valami nagyon nincs rendben. Legtöbben csak akkor jövünk rá, ha a saját bőrünkön is megtapasztaljuk......

2009. augusztus 25., kedd

Mikor Amerika beszivárog a konyhánkba: mogyoróvajas kekszek

Update: nem, nem akarom az amerikai gasztronómiát favorizálni....Félreérthető a cím-ironikusnak szántam csupán. A mogyoróvaj összetételét a kommentemben megtaláljátok, aki esetleg kíváncsi rá.

Ez volt az egyik kekszem a 2-ből, amit a nevezetes MP5-re vittem nassolnivalónak.


A korábban már említett amerikai szakácskönyvemben találtam rá, Főzés-sütés tanfolyam a címe és 15 éve jelent meg.
(Annyit még hozzáfűzök a készülődéshez, hogy próbáltam én még egy gyönyörű sütit elkészíteni szintén ebből a könyvből-az egész katyvasz a kukában landolt. Egyszer közreadom, mint feladványt, hátha valaki megbirkózik a számomra lehetetlennek tűnő feladattal.)

A 3. próbálkozás, egy másik aprósütemény, sikerrel járt-szintén új recept, szintén ebből a könyvből, hamarosan lejegyzem azt is......
2 a 3-ból: ez tulajdonképpen egész jó arány, ha valaki van olyan lökött, hogy egy buliba csupa olyasmivel készülődik, amit még sosem próbált. Na, ez vagyok én:)))

De megint elkalandoztam: ez a mogyorókrémesnek nevezett mogyoróvajas korong azt hiszem, jól sikerült, mert elég gyorsan kiürült a doboza.....


Mogyoróvajas kekszek


-10 dkg puha vaj
-15 dkg mogyoróvaj( darabos)
-22 dkg cukor
-1 egész tojás
-20 dkg liszt
-fél tk szódabikarbóna
-1 vaníliás cukor

Az elkészítés valójában annyira egyszerű, mint általában az amerikai cuccok: mindent összekevertem mixerrel, a lisztet és a szódabikarbónát a végén adtam hozzá. Olyan masszát kell kapni, amiből gombócokat formázhatunk vizes kézzel, kb. diónyi méretben célszerű.
Sütőpapírral bélelt tepsibe raktam a golyókat és villával ellapítottam őket.( Vigyázat, ha nagyon vékony, akkor megég! Az enyémek fél cm vastagok voltak.
175 fokos sütőben 10-12 perc alatt megsülnek. Itt is érdemes figyelni, barnulni nem szabad hagyni-legyen aranysárga a keksz.

Kb. 30 db lett belőle, a mogyoróvaj sósságát jól ellenpontozta a cukor, egyszóval inkább édesek ezek a korongok, a sós íz csak picit érezhető, inkább épp csak kiemeli az édeset.
Garffykának különösen tetszett, remélem hamarosan olvassa.....

Elkészítési idő: a sütéssel együtt ( 2 tepsi esetén) 35 perc.
Költségek: kb: 670.-Ft

2009. augusztus 24., hétfő

Kakukkfüves gnocchi tejszínes mártásban

Az idei nyáron nagyon kevés húsétel készült-cserében nagyon sok gyümölcs fogyott és valóban, jól látható, hogy sok tésztaféle került az asztalra.

A kedvenc fűszernövényeim egyike a kakukkfű-ezért is akadt meg a szemem valószínű Nemisbéka ezen receptjén.
Bevallom, forró nyári napokon nem vagyok elég mazochista ahhoz, hogy a nagy melegben magam gyúrjam a krumplinudlit. Így a bolti, zacskós tartalékhoz nyúltam, így készült ez a 10 perces ebéd.

Gnocchi kakukkfüves, tejszínes mártásban


-2 zacskó félkész gnocchi
-6-7 dkg reszelt parmezán jellegű sajt

A mártáshoz:
-3 dl tejszín
-1 kis marék kakukkfű
-3 dkg vaj
-1 ek. whisky

Felteszem a vizet forrni, mert a mártás nagyon hamar elkészül, a félkész gnocchi úgyszintén.

A vajat felforrósítom, rászórom a felaprított, lehetőleg friss kakukkfüvet, átkevergetem alacsonyabb hőfokon és hozzáöntöm a tejszínt. Lassú tűzön felforralom, egy kis whisky-t öntök hozzá, ami jelentősen fokozza csekély mennyisége ellenére az élvezeti értéket.
Időközben kifőzöm a sós vízben a gnocchit és beleforgatom a nem túl sűrű mártásba.
Forrón, reszelt parmezán társaságában tálalom.
A 2 zacskónyi mennyiségből 4-5 adag lesz.

Elkészítési idő: 10 perc.
Az ára: a félkész gnocchi árától függően nagyjából 1000.- Ft körül.

Amennyire egyszerű, annyira meglepően finom ízharmónia jön létre - bár én a gnocchival és a kakukkfűvel egyaránt külön-külön is elfogult vagyok.

2009. augusztus 23., vasárnap

Fagyi-burger VKF! XXVII.

Még egy édességgel készültem erre a hálás feladatra, a gyerekzsúrra.
Ezzel most a kicsit idősebb korosztályt céloznám meg, én anyukaként nem ajánlanám ovis korcsopornak ezt a nyalánkságot-hacsak nem állunk éppen komplett lakásfestés, kanapék és egyéb kárpitozott bútorok felújítása előtt. ( Habár lássuk be, ez a veszély egy zsúr esetében mindenképp Demoklész kardjaként lebeg felettünk a legártatlanabbnak tűnő krémes torta esetében is:) )
Szóval ezt a fagyis kombinációt inkább iskolások buliján vetném be.
Látványosabb, mint amennyire bonyolult: egy egyszerű muffin tészta és egy doboz jégkrém, urambocsá' házi fagyi szükséges hozzá. A siker nem marad el!


Muffin a "fagyiburgerekhez"


-1,5 dl natúr joghurt vagy tejföl
-1 joghurtos pohár cukor
-1 jog.pohár olaj
-2 tojás
-2 jog.pohár liszt
-1 fél sütőpor

A töltelékhez:
-10 kisebb gombóc fagyi v. jégkrém
-darabos gyümölcs vagy csokiöntet
-mandulaszirom

Mérleg sem kell- a kiöblített joghurtos pohár lesz a mérce.
A fenti alapanyagokat különösebb cécó nélkül a muffintésztáknál megszokottak szerint összekeverjük, 2/3 részig papírkapszlikba kanalazzuk( ezzel megspórolva a forma vajazása-lisztezése). A 175 fokra előmelegített sütőben kb. 20-25 perc alatt készre sütjük.
Miután a tepsiben ill. rácson teljesen kihűtöttük, felhasználásig félretesszük. ( Ha esetleg nagyon púposra megnőnének, előre formára, laposra vághatjuk az egyik felét- ez lesz majd az alja.)
Ezt a sütést előző nap is elvégezhetjük a jobb időbeosztás jegyében.
A fenti mennyiségből mindössze 10 muffin lesz -tehát kis adag. Szükség szerint célszerű felszorozni a mennyiséget.
Tálaláskor a félbevágott muffinokba 1-1 gombóc fagyit teszünk, megöntözzük ízlés szerinti öntettel( ez lehet akár csoki, akár gyümölcsös öntet is a fagyi függvényében), majd megszórjuk mandulaszirommal és rátesszük lazán a süti tetejét.

Az igazi hambugerrel ellentétben ehhez a tálalásnál én kiskanalat és kisvillát is feltennék a szalvéta mellé.
A fagyiburger ötlete a TV Paprika júniusi számából származik, a muffintészta egy összetettebb változatból (a Good Food receptjéből) egyszerűsített verzió.

A muffin elkészítési ideje 10 perc max. + a sütés és a hűtés. A betöltés is legfeljebb 5 percet igényel.

2009. augusztus 22., szombat

Túró rudi helyett - túró golyók házilag VKF! XXVII.

Meglehetősen sok gyerekzsúron vagyunk már túl, de az utóbbi években szinte észrevétlenül, ámde visszavonhatatlanul eltűntek az éves rendszerességgel ismétlődő programok listájáról ezek az emlékezetes, viszont határozottan zajos és pörgős estébe nyúló délutánok.
Eljön az a kor, mikor már a gyerek mondja, hogy ez bizony a ciki kategória.
Ez az az ominózus pont, kedves anyuka, mikor bizton állthatjuk, hogy csemeténk bizony megnőtt....
Ekkor már anyuka sírná vissza a korábban sok izgalmat, annál több szervezést, ráadásul utólag nem kevés takarítást igénylő programot, de nem, a gyerek hajthatatlan, már nem lehet megvesztegetni sem.
Nem akar zsúrt és kész. Nem kell a felhajtás és slussz. Ajándék? Az naná..Lista az van..
De a zsúr lassacskán átlényegül tinédzserprogrammá-amit nem feltétlenül otthon bonyolít az utódunk.

De vissza a boldog gyerekkorhoz és a szülinapi bulihoz: lufikkal, színes girlandokkal, minden egyéb kellékkel, ami ehhez tartozik.

A következő édesség nem a csúcspontja, csak kellemes mellékszereplője kíván lenni a bulinak, nem a szülinapi tortát hivatott helyettesíteni, ám biztos vagyok benne, nem marad estére egy falás sem belőle. ( Igen, titokban a szülők is örömmel fognak rájárni...)

Mutassatok egy gyereket, aki nem szereti a túró rudit?
Bevallom becsülettel, az én kosaramba is a kívántnál nagyobb gyakorisággal vándorolnak különböző ízesítéssel, vagy a'la natur változatban. Azonban most
Dolce Vitának köszönhetően átállunk az sk. változatra, ami igaz, itt most golyóbis alakot öltött, de ez nem von le semmit az élvezeti értékből.
A célcsoportot tekintve pedig egész kis oviskortól a kamaszkorig mindenkinek bátran ajánlható.
A bonyolultabb nassolnivalók mellett szinte fellélegezhetünk a készítésénél, pillanatok alatt végzünk vele,de akár a gyerekekre is átruházható a feladat.

Túró golyók


-50 dkg túró
-5 evőkanál darált keksz
-5-6 evőkanál méz
-20 dkg étcsokoládé (minimum 60%-os) vagy
-1,5 zacskó tortadara



A túrót elkevertem a mézzel és a darált keksszel, majd golyókat formáltam belőle. Ha kicsiket gyártunk, 40-50 is lesz belőle, én közepes méretűeket gombócoltam - 30 db lett.
Ezeket a golyókat egy fél órára betettem a mélyhűtőbe-szerintem könnyebb hidegen a csokiba mártogatni.
Mikor jól lehűlt, a csokit mikróban felolvasztottam, a túró golyókat pedig fogpiszkálóra szúrva a csokiba mártottam, rácsra tettem.

Ezután megszórhatjuk még színes tortadarával, vagy akár a csokit is kihagyhatjuk (bár szerintem kár lenne...), és simán a tortadarába is forgathatjuk az édességet.
Tálalásig tegyük őket a hűtőbe, hogy a csokoládé megszilárduljon.

A szükséges munka: a mártogatással együtt kb.35 perc+ a hűtés.
Az ára:900-1200 Ft körül van-de ez utóbbi, már egész jó minőségű csokira vonatkozik.
Ebből kb.85 dkg túró golyónk lesz, ami az ár-érték arányt tekintve nagyon kedvező...Ha jól emlékszem, 1 db 3 dkg-os túró rudi 60 Ft felett van.
Ha ugyanennyi édességet a boltban vennénk, az minimum 1800.-Ft körüli összeget fizetnénk - de nem hinném, hogy 60%-os csokibevonattal és mindenféle adalékanyag nélkül.

Nem csupán gyerekzsúrra, de hétköznapokra is érdemes elkészíteni!
Tipp: ha van energiánk és keményebb lekvárunk-ebből kis golyókat rejthetünk a gombóckák közepébe.Előző nap is elkészíthető!!

Köszönet Dolce Vitanak az ötletért!!

2009. augusztus 21., péntek

Tojással sült paradicsomfészek

A világ legegyszerűbb étele. Amolyan-ha épp nincs semmi itthon, de azért enni mégiscsak kellene.....
Ugyanakkor a friss paradicsom miatt kellőképpen nyárias is, mindössze egy pirítós kell hozzá és hipp-hopp kész a vacsora.

Tojással sült paradicsomfészek


-4 nagy paradicsom
-4 tojás( nagy)
-4 ek. zsíros tejszín vagy tejföl
-4 ek, reszel parmezán jellegű sajt
-kevés olaj
-só, bors



A paradicsomok tetejét levágjuk a húsát kikaparjuk és 15 percre fejtetőre állítva hagyjuk lecsepegni a levét.
A belsejét sózzuk, borsozzuk, majd beleütünk 1-1 tojást. Én erre is tekertem borsot és sóztam.

Tűzálló tálba állítjuk őket, majd a tetejére merünk 1-1 kanál zsíros tejszínt és 1-1 kanál parmezánt.
180 fokos sütőben(előmelegítve) 15-20 percig sütjük, míg a tojások fehérje is szilárd lesz.
Tipp: a sajtot az utolsó 3 percben is rászórhatjuk-én is úgy tettem vissza, mert a "sajtkalappal" nem látszott a tojás a paradicsomban. A sajtnak meg elég a pár perc...

Elkészítési idő: 5 perc + sütés
Az ára: 200.-250
A recept a TAPAS - ellenállhatatlan finomságok....c. szakácskönyvből származik.

Pár nap szünet....

Elfáradtam. Én is, meg körülöttem mindenki.
Hirtelen felindulásból úgy döntöttünk, itt hagyunk csapot-papot-nem kell megijedni, a gyerekeket felpakoljuk, magunkkal visszük-, és néhány napra elutazunk.
Muszáj. Elfogytak az energiák.....


Akármilyen is lesz az idő, jobb lesz, mert itthon mindig találok valami tennivalót. Felpakoltam egy mázsa könyvet és a fürdőruhákat, itthon hagytam minden gondot és indulunk nemsokára.
Időzített bejegyzések lesznek, de nem fogok tudni válaszolni a kommentekre, sorry...
Jövő héten jövök.
A fotó itt található.

A 10 legszebb szó

Sosem hittem volna, hogy ez ilyen nehéz lesz....
Szegény Vica szerintem már azt hitte, meg sem írom. Egy hónapja ülök a játékon, amire hívott.
Ezúton is elnézést a késlekedésért-végre, összeszedtem!
Annyira egyszerűnek tűnt, mégis napokat gondolkodtam, miket is válasszak.
Végül kb. 25 gyűlt össze-vegyesen a hangzás illetve a tartalom miatt. Ennyire sikerült leszűkíteni a kört-tovább nem megy... Nézzétek el.....
A sorrendet már tényleg ne figyeljétek-így sem volt könnyű kiválogatni....


1.Gyöngy: a látványa is magával ragadó, de a hangzását is szépnek találom.

2.Kristály: a tisztasága miatt....

3.Édesanya: ehhez nem kell magyarázat.

4.Pillangó: szépsége, légiessége és a repülés szabadsága miatt.....

5.Szerelem: enélkül lehet élni-de nem érdemes....

6.Remény: ami továbbvisz....

7. Hópehely: a gyerekkor emléke, a rácsodálkozás, de a hihetetlen sokfélesége is elragadó!

8.Csillagfény: a romantika, a misztikum nélkülözhetetlen eleme.

9.Pirkadat: bár nem vagyok egy hajnali ember, de ezek a színek, egyedülállóan szépségesek!

10.Harmatcsepp: az üdeséget, a tisztaságot jelenti számomra.

11.Forrás: ha kimondom, hallom a csobogást....

12.Testvér: ez megint egy különleges szó...Ha jól tudom, egyetlen más nyelv sem fejezi ki az összetartozást ennyire mélyrehatóan(egy test+vér).

13.Álom: mindennapos varázslat.

14.Angyal: a segítő....

15.Szivárvány: napfény az eső után-az ellentétek csodája

16.Égszínkék: kimondani is kellemes és hosszan bámulni az eget, egy különleges tudatállapot....

Játék-tehát továbbküldöm: mindenkinek, aki olvas és kedvet érez!
Kíváncsian várom a tiéteket!!!

2009. augusztus 20., csütörtök

Parmezános kifli

Hétvégén, azon a bizonyos baráti találkozón már tudtam, hogy ezt a kiflit bizony muszáj mihamarabb megsütnöm. Nem is tudtam ennél tovább várni, nálam is elkészült!
Garffyka hozta magával-de milyen jó, hogy megkóstolhattam- és azon nyomban bele is szerettem.
Tőle származik az ötlet, hogy a kiflit reszelt parmezánnal megszórt deszkán nyújtjuk-formázzuk....Komolyan mondom, önmagában is isteni a kifli, hát még valami finom kis mártogatóssal....
De friss paradicsommal, egy kevéske vajjal megkenve is felséges!
A kifli alapötlete kitől mástól is származhatna, mint Limarától, az ő tejfölös kiflijéről van szó, kissé átdolgozva..
Én most öregtészta híján több élesztővel készítettem, így is tökéletes.

Parmezános kifli


-2 dl langyos tej
-2 ek. tejföl
-2 tk. só
-4 ek. olívaolaj
-40 dkg finomliszt
-10 dkg grahamliszt
-2 ek. burgonyapehely (elhagyható)
-1 ek. tejpor(elhagyható)
-1 tk. cukor
-3,5 dkg élesztő
-a szóráshoz: 8 dkg grana padano sajt

A kenyérsütőgép készítette a tésztát, szokás szerint. Talán a graham liszt miatt, vagy az élesztőm volt hideg, de most valahogy lassabban kelt, kellett a másfél óra.

Ekkor vettem ki a gépből a rendkívül jól kezelhető, egyáltalán nem ragacsos tésztát, és mivel kisebb kifliket akartam, 12 részre osztottam.

A sajtot előzőleg lereszeltem és minden kifli nyújtásánál egy kevéske lisztet és sajtot szórtam a deszkára. Ezen nyújtottam ki a darabokat minél vékonyabb négyzet alakú lapokra ( ha kör sikeredik, az sem tragédia...), majd jó szorosan feltekertem és kifli alakúra formázva a sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgattam.
Így kelt még fél órát.

Ropogós héjú kiflit kívántunk, ezért vízzel kentem át, majd betettem a 175 fokos (légkeverés) sütőbe (amúgy 200 fok kell), aminek az aljába elhelyeztem egy kis lábas forró vizet, hogy gőz képződjön.
Kb. 15 perc alatt pirospozsgásra sültek a kiflik.
A sajttól szép mintásak lettek és isteni illatot árasztottak!
Másnapra is maradt belőlük, le tudtuk tesztelni: akkor is finomak és puhák!!!

Az ára: kb. 380 Ft körül mozog. Ez 8 normál méretű kiflinek felel meg, de a sima kiflinél a minőségi sajt miatt jóval ízletesebb, különlegesebb péksüteményt ehetünk.
A tényleges munka 8 perc előkészítés, 15-20 perc formázás, vagyis maximum 23-28 perc kényelmesen....

2009. augusztus 19., szerda

Wonderful day

Igen, ezeknek a maciknak nem titkolt szándékuk, hogy szebbé tegyék a napomat.

A lehető legjobbkor kaptam Daisytől, ugyanis a mai napom, hmmmmm, épp nem nevezhető a legvidámabbnak. De a macik jót tesznek, most épp rámfért!
Daisy, nagyon szépen köszönöm neked, ráéreztél, hogy erre lesz szükségem!!!

Azonnal tovább is küldöm őket, mégpedig

-Bellynek vigaszként, azért, mert nem tudott eljönni az MP5-re,
-Karulinonak szintén,
-Szepynek, ugyanezért ,
-Dórinak, akinek nincs blogja, de szintén a fenti okból talán örül nekik,
-Duendének, mert nagyon sokmindenben megmutatja nekem a helyes utat,
-Chef Vikinek, mert végre élőben is láttam,
-Maimoninak ugyancsak ezért ,
-Timusnak, ő tudja, talán, miért....

....és azért is nekik, mert tudom, azoknak küldik majd tovább, akiknek én is küldeném!!!

Hidegen a melegben: krémes uborkaleves

Gyorsan, gyorsan-míg tart a forróság! Nálunk aktuális- tegnap fullasztó volt a hőség.....
Ez a leves csakis akkor esik jól, akkor viszont roppant jól hűsít!
Elkészítése megint csupán gyerekjáték, 5 perces akció-a hűtést nem számítva. De ezt már a hűtőszekrény végzi, nem mi....


Krémes uborkaleves


-1 nagy kígyóuborka
-3 dl natur joghurt
-2 dl tejföl
-1 dl tej
-só, bors,
-1 gerezd fokhagyma
-kapor
-a tetejére: pörkölt mogyoró

A kígyóuborkát meghámoztam ( nem muszáj) és lereszeltem. Merülőmixerrel a 90 %-át a tejtermékekkel, a fűszerekkel pépesítettem, habosra kevertem.
Jól behűtöttem, tálalásnál reszelt uborkával és pörkölt mogyoróval díszítettem.
Könnyű, frissítő leves!


450.-Ft-ból bőven kijön a 4-5 adag, az időráfordítás max. 5 perc.

Tipp: a tejtermékek aránya szabadon változtatható ízlés szerint-ennek megfelelően krémesebb vagy hígabb levest kapunk. Akár mascarponéval is helyettesíthető egy része, akkor különösen finom, lágy lesz az uborkaturmixunk, bár tény, hogy jóval kalóriadúsabb is.
A mogyoró helyett a kesudió, pisztácia, mandula, fenyőmag is telitalálat!

2009. augusztus 18., kedd

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy 5. Morzsaparty

Ha valaki az előzőről nem olvasott volna.....az úgy kezdődött, hogy egy nagyon kellemes társaságot hozott össze a sors, a "véletlen" körülbelül 3-4 évvel ezelőtt egy internetes fórumon. Ez a társaság aztán szép lassan baráti közösséggé nőtte ki magát, akik immáron ( persze váltakozó létszámmal) 5.alkalommal találkoztak élőben is, nem csupán virtuálisan.

Ez a mostani akció Max és családja nélkül nem jöhetett volna létre-így ezúton is köszönöm nekik a tökéletes, szeretetteli fogadtatást és vendéglátást!

Nappal Max fagyizója volt az a biztos középpont, ahol az épp strandolók is megtalálták a többieket.



Ugye, már önmagában a fagyikon is kiválóan ellettünk volna???


Itt jegyzem meg, hogy a nagy melegre és arra való tekintettel, hogy sokan rendkívül messziről érkeztek, a dolog gasztro vonulatát igyekeztünk leminimalizálni.
Mondanom sem kell, hogy ez azért nem teljesen sikerült- egyszerűen a folyamatos evés ellenére sem tudtunk mindennel megbirkózni.
Először is: Max, megint felülmúlta önmagát, és meleg étellel várta a népes társaságot-pedig több, mint 20-an érkeztünk!
Volt nyúlraguleves, töltöttkáposzta, különböző mártogatósok, hozzá mártogatni való kenyérfélék - ezekről Max, Chef Viki, Garffyka blogján is lesznek fotók-sajnos ezeket elfelejtettem megörökíteni.

Szintén Max készítette duóban az Erdélyből érkezett Edit párjával a szenzációs marinált cukkinit,

Cicaanya pedig az est desszert fénypontját, egy nagy adag tiramisut. Ezek a receptek majd Max blogján lesznek megtalálhatóak.

Garffyka kb. 50 db palacsintával érkezett, amit Edit kapros-ordakrémjével töltöttek meg-nagyon finom volt!!!





Garffyka nevéhez fűződnek még a magos,

és a provanszi fűszerezésű krékerek,

valamint amiről megintcsak nincs fotóm, a parmezános és a provanszi kiflik.

Chef Viki csokis-mogyorós sütijét a változatosság kedvéért szintén nem tudom itt megmutatni, de remélem, lassan felkerül a recept a blogra, mert nagyon finom ám!! ( enyhe célzás:D )....

Ancsi nevéhez fűződik a különleges, roppant ízletes marcipános golyó, aminek a leírását nagyon várom én is!!!( Hallod, Ancsi??? )
A fotó nem a legjobb, ezúton is elnézést, majd Ancsi blogján lesz tökéletes kép erről az édességről, ami bár külsőre hasonlít a kókuszgolyóhoz, de ég és föld...

Maimoni szintén mártogatósokkal érkezett és ha jól emlékszem, akkor hozzá illő pita kenyérkékkel-ha nem az volt, akkor elnézést, de rengetegen voltunk.....Remélem, erről is lesz fotónk előbb-utóbb!

Szintén Editnek köszönhetően kóstolhattunk igazi telamea sajtokat, édes
és sós változatban is. Tudom, nem látszik a különbség, pedig valóban más!!!


Szintén tőle származott a nassolnivaló rahat, amit gyümölcszseléként tudnék jellemezni, valamint az eszméletlen finom zakuszka, amit szorgalmasan mártogattunk-kenegettünk. Fotóra itt is várok valakitől!!!

Volt finom sajtos pogácsa is-amiről viszont nem tudom, ki sütötte-segítség!!!!!!!! Update:
Chef Viki sütötte ezt a pogácsát, kiderült végre a titok!!!

És mellette igazi retro finomság volt a csokis és vaníliás kinyomós keksz Tulippe-tól:


valamint hogy meg ne feledkezzek róla Mesi almás-fahéjas sütije is szuper volt!!! (Foto, please!!)

A sorrend teljesen véletlenszerű-semmi logika nem keresendő benne-ha csak az nem, hogy ez egy éjszakai bejegyzés, és sietek aludni....

Ja, hogy én mit vittem??? Ez vicces, mert nem fényképeztem ott a saját gyártmányt, nem volt időm:DD De szerencsére még itthon készítettem néhány éjszakai felvételt a 2 sütiről - nemsokára jelentkezem velük csatolva a receptet is!!

Majd elfelejtettem...
Hát igen, iszogattunk is...Mondhatnám folyt a pezsgő és az aranyérmes bor( szintén Edit párjának jóvoltából), ez utóbbiból is volt szerencsénk többfélét is végigkóstolni...

Biztosan vannak, akik kíváncsiak lennének egy nagy, közös fotóra. Hát, elárulhatom, hogy igen, készült...
Amennyit ebből közreadhatok, az ez, mondjuk dombormű változatban:)


Vagy ezek is mi lennénk a nagy búcsúzásnál, impresszionista felfogásban:)


Ennyire talán megkapom utólag a felhatalmazást-egyenlőre maradunk inkognitóban....

Kiegészítő post néhány gasztro ajándékról kicsit később!!!