2010. január 4., hétfő

Amikor elfogy a türelem: trüffelkrém csokipohárban citromosan, borsosan, mézeskaláccsal

Vallomás: nekem néha elfogy. Mármint a türelmem.
A karácsony körüli időszak amúgy is rázós, ha ekkor nem klappolnak a dolgok, akkor bizony nálam néhanapján elszakad a cérna.
Ez történt most is.
Tavaly, mikor még nem volt sem blogom, sem fotós étel-megörökítési mániám, rengeteg bonbont gyártottam. Minden sikerült, ahogy a nagykönyvben meg van írva.
Az idei, akarom mondani a tavalyi -merthogy 2010-et írunk- karácsonyra a sütik mellett trüffelben gondolkoztam. Annyi szépségeset láttam sok blogon, gondoltam, menni fog ez, mint a karikacsapás.
Kedvenc jelenlegi csoki-ízemet céloztam meg, a citromos-borsos verziót.
( Nem kell megijedni: az édes mellett elsősorban a citrom íz a domináns, a bors csak utólag, diszkréten bukkan elő...)
Nem apróztam el, kapásból 3 tábla Milka fehércsokit áldoztam be e célra. Az odáig tökéletesen működött, hogy összeolvasztottam a 30 dkg csokit 10 dkg tejszínnel és belekevertem 3 kisebb biocitrom reszelt héját, meg is borsoztam épp annyira, amennyire emlékeim szerint kell. Idáig tökéletes volt, pont, ahogy megálmodtam, majd bekerült a hűtőbe 1 éjszakára......
Semmi változás....Még kissé folyós, de mindenesetre formázhatatlan.
Sebaj, fő a türelem, még 1 nap. Megint semmi.....
Elnyalogatni szuper, de gombócka ebből tutira sosem lesz.....
No, ugye ekkor már közel 2 napot állt, amikor feltaláltam a spanyolviaszt: ha beleolvasztottam VOLNA 7-8 dkg vajat, azzal minden bizonnyal formázható lett VOLNA. De mivel ekkor a cucc már csaknem 2 napos volt, nem mertem újra felmelegíteni, más megoldás után néztem....
Meg kell valamivel adni a kellő szilárdságot, ez világos...Ekkor jött képbe a mézespuszedli, ami szintén fűszeres, nem áll távol a citromos-borsos ízvilágtól....
Összetörtem zacskóban 3 db-ot ( nem mézeskalácsot, hanem a nagyobb méretűt, a puszedlit) és belekevertem a csokikrémbe.
Ekkorra már a kudarc kellőképp megtörte a kezdeti lendületemet, hagytam a habzsákot a csudába és egyszerűen elővettem az elfekvő készletem az étcsokipohárkákból, ezeket töltöttem meg végül.

16 pohárka lett tele - elég tömény édesség - de eszméletlenül finom-, 1 épp elég belőle egyszerre.
Ennyi volt a panasz helye, ugyanis mind elfogyott, az ízek teljesen stimmeltek....
Ismétlés lesz, de legközelebb csinos kis trüffelpapírkákba és habzsákkal, kevés reszelt citromhéjjal megdíszítve.

Így valahogy:

Citromos-borsos trüffel

-30 dkg fehércsoki
-10 dkg tejszín
-7-8 dkg vaj
-2-3 citrom reszelt héja
-ízlés szerint frissen őrölt bors
-( nem muszáj, de mézes puszi is mehet bele..)

A menet, ahogy fenn is írtam: csoki-tejszín összeolvasztva gőz felett, a vaj belekeverve a citromhéjjal, borssal, majd kihűtés pár óra alatt. Mehet is a nyomózsákba, vagy lehet gombócolni....
Most így sikerült....

Megoldás: merthogy Piszke kommentjében idelenn megoldotta a rejtélyt: Milka csokit e célra sose használjatok!!!! ( Köszi, Piszke!!!! )
Most már csak arra leszek kíváncsi, melyik az, ami tutira jó ilyenkor..Ötlet????


21 megjegyzés:

Flat Cat írta...

Azért ez így is jól hangzik! :)
Érdekes ez, nekem 20 dkg csoki mellé 10 dkg tejszínnel, vaj nélkül egy szilárd, jól formázható massza lett a végeredmény... Lehet, hogy nem minden fehér csokival egyforma?
Én a kísérletezős fehér csoki trüffel-gyártásnál fehér csokit adtam pluszba ahhoz a masszához, amelyik lágyabb maradt.
De a fehér csokis krém mindenesetre nálam nagyobb kedvenc, mint a trüffelek! :)

Piszke írta...

A Milka fehér csokit nem szabad használni!! Erre én is rájöttem az ünnepek alatt. Nem keményszik meg, sőt, nekem nem is olvadt bele normálisan a tejszínbe, hanem apró csomós lett, (vagy mi?) pedig nem forrón öntöttem rá a tejszínt...

Ági, aki főz írta...

Hú, ez nagyon jól hangzik!

Most azon gondolkodom, hogy én Boci fehér csokit használtam-e, mert az jó volt!

szemirámisz írta...

Hú, ez nagyon jól hangzik!
Még nekem is a hutoben várnak a sorsukra a kis csokipohárkáim! Eloszor karácsonyra,majd szilveszterre akartam megtolteni, de mindkét alakalommal annyi édesség jott ossze,hogy nem csináltam meg.
Egyébként azt már én is észrevettem,hogy ha csak úgy magunknak osszedobok valamit, az mindig csúcs. Ha ugyanazt megpróbálom olyankor,mikor vendégek jonnek, az általában kész katasztrófa... :))

Kiskukta írta...

Azért nekem így is nagyon tetszenek, kikanalaznák egyet, na meg a poharat is megenném:D

trinity írta...

Flat Cat,
a rejtély alant megoldódott, biztosan más csokit használtál: nem mind egyformán működik!

Piszke,
köszönöm!!!!! Akkor ez a bibi!! Az olvadás még rendben volt, de vissza nem keményedett valóban. Majd megnézem nálad, milyen fajtát használsz...

trinity írta...

Ági,
az íze az rendben volt...Ki hitte volna, hogy a Milka nem lesz jó...

Szemiramisz,
a csokipohárka szerintem nem romlik meg, ne aggódj..
Bizony, ez a vendégség meg Murphy törvénye:))

Kiskukta,
köszi!! A pohár is finom:))

ancsika1 írta...

Látod Barátném! Jó pap is holtig tanul. De ügyesen kivágtad magad! :)

Gizi írta...

Nagyon finom lehetett, olyan kis guszták!!
Nálam is van hogy elszakad a cérna, látom ebben hasonlítunk egymásra.:)

nokedlis írta...

trinity, az az igazaság, hogy téged ismerve, már amikor elkezdtem olvasni rögötn tudtam, hogy valami oltári jót hozol majd ki a katasztrófából;-)

szepyke írta...

Olyan érdekes, de nem mindig az a minőségi, amit annak hisz az ember. A Lidl-ben kapható fehércsoki például tökéletes egy-két dologra, és a fekete csokijuk is jó. Én csak azokkal főzök szinte. Vagy szerencsivel...

Gabriella írta...

Látod azért milyen klasszul kievickéltél a problémából????

Boldog Újévet Kívánok!!!

Wise Lady írta...

Hát nyugodtan elhagyhattad volna a bevezetőt, s leírni úgy, hogy eleve így akartad, mert ez tökéletes lett így is. (Jó, hát értem én, nem ezt akartad :D).

trinity írta...

Ancsi,
volt más választásom?:DD

Gizi,
emberek vagyunk:)

Nokedli,
akkor te előbb tudtad:))

trinity írta...

Szepyke,
azért vettem Milkát, mert a Bocival azonos árban volt, úgy gondoltam, jobb lesz. Az Aldis fehércsokit azt már felolvasztani sem lehet, ne is próbálja senki!!!
Akkor marad a Tibi..A Szerencsinek van fehér változata???

Gabriella,
köszi és nektek is BUÉK!!!

Wise Lady,
kedves vagy...De akkor sosem tudom meg, hogy a Milka alkalmatlan erre a célra:)

Flat Cat írta...

Trinity! Én az ALDIs 20 dkg-osat használom... :)
Nekem bevált, kicsit óvatosabban kell vele dolgozni, de a nekem működik az olvasztás, még tejszín nélkül is. És mindig visszakeményedik! Viszont nagyon vigyázok arra, hogy nagyon apróra legyen törve/vágva, és ne melegedjen túl (30°C körül már olvad).

Flat Cat írta...

A legfontosabbat meg kihagytam: vastag falú, öntvény, teflonos lábasban olvasztom, így nem ég meg, és egyenletesen oszlik el a hő. Van olyan jó, mint a vízgőz fölötti olvasztás, csak kevésbé macerás! :) (nemcsak az ALDIs fehér csokihoz :) )

L.Krisztina írta...

De jó hogy leírtad, én is Milkával próbálkoztam és szintén folyós lett el is ment tőle a kedvem:( akkor viszont újra neki állok, más csokival, ha mégsem sikerül akkor viszont már biztos, hogy az én készülékemben van a hiba!

KataKonyha írta...

Hmmm...nekem a fiókban maradt 2 tábla Milka fehér csoki, amit hasonló célra szántam, csak nem maradt rá időm, azután el is felejtettem. Lehet, hogy szerencsém volt?:)

anyamanya írta...

A Milka csokikkal nem érdemes továbbdolgozni, én is ezt tapasztaltam. Talán a Tibik a legjobbak ebben az árkategóriában.
Viszont az a gyanúm, ezúttal megérte "elrontani": fantasztikusan hangzik!!!

trinity írta...

Flat Cat,
köszi szépen az ötleteket, ezentúl így csinálom!!!
( Nálam az Aldis az a 10 dkg-os volt, ami nem sikerült....akkor ez más minőség lehet, mint a 20 dkg-os)

Krisztina,
ezek szerint egy cipőben jártunk??

Kata,
bizony, szerencséd volt...Ezzel a Milkával valami mást kell kitalálnod. A megolvadás nem volt gond, csak a visszakeményedés, az nem megy....

Anyamanya,
kedves vagy, kösz..Oké, akkor a Tibivel teszek egy próbát!!