Egy pohár bor mellé csak úgy, vagy egy kis szárított sonkával vacsorára: tökéletes választás.

Focaccia sajttal töltve
-3-3,5 dl langyos víz ( nekem 3 elég volt)
-3 ek. olívaolaj
-1 csapott tk.só
- 40 dkg finomliszt
-10 dkg durumliszt
-1 ek. méz
-7 g szárított élesztő
A töltelékhez:
-20 dkg aromás sajt ( juh, kecske, esetleg feta)
-2 gerezd zúzott fokhagyma
-olívaolaj
A hozzávalók szokott módon és sorrendben kerülnek a kenyérsütőgépbe dagasztás-kelesztés céljából ( alulra a folyadék és a só, rá a szárazanyag, felülre a méz és az élesztő, mindez langyosan).
Ebben az esetben bőven kelhet a tészta 1,5 órát-én ekkor átgyúrtam és 2 egyenlő részre osztottam. Élvezet volt dolgozni a ruganyos tésztagömbökkel.
Tepsi méretűre nyújtottam (kb. 4 mm vastagra) -az alsót valamivel nagyobbra. Erre került a szobahőmérsékletú sajt, egy kevés zúzott fokhagyma és kevéske olívaolaj. ( Ízlésünknek megfelelő fűszerek is jöhetnek itt rá-rozmaring, oregano, bazsalikom, stb. )
Erre fektettem a 2. kinyújtott tésztalapot és a széleket összenyomkodtam, zártam, ne tudjon szétnyílni. Így kelt még majd' 1 órát. Ekkor a tésztát lekentem olívaolajjal és ment a 175 fokos ( légkeverésen ennyi, amúgy 200 fokos ) sütőbe kb. 20 percre.
Még melegen felszeleteltük és este el is tüntettük:)A recept a NLK-ban jelent meg Dolce Vita oldalain.

16 megjegyzés:
na végre:) valami túros:) itt nincs turo:( de én ma vajas kiflit fogok sütni:)
Szuper jól néz ki!! Most meg is tudnám enni az egészet, és még finom borocska is van itthon hozzá.:)
Robi,
de feta van :)) Ugye??
Akkor cserebere-vajas kiflire:D
Gizike,
finom roséval vagy egy kis vörösborral :)
jaj baszki megettem hat kiflit
Milyen régen készítettem Focaccia-t... Köszönöm az ötletet! Bár az újság is megvan, ez most hatásosabb volt! :)
Nagyon guszták! :)
Itt van túróóóó, mennyivel jobb nekünk, mint belgának!:)))
Vagy nem. Nem tudom.:)))
Jól hangzik, jövő hétre betervezem!
Kipróbálom mindenképp,nagyon guszta!:-))A töltelék meg a fokhagymával,szintén fini lehet!:-))
Ezt én is kipróbálom, tetszik a recept!
Kérlek nézzél be hozzám, vár ott rád egy kis ajándék!!:)
Ez irtó guszta!
Olyan szivesen kipróbálnám,de mostanában nem ehetek fehérlisztes dolgokat,sajnos. :(
Kecskesajttal kérem szépen! Bár szívesen megkóstolnám juhsajtosan vagy fetával töltve is :)
Jól néz ki, én meg éhes lettem.
Felhőlány,
köszi :)
Ami,
és nagyon eteti magát...
Szepyke,
még én is gondolkodom..De egyenlőre ők állnak nyerésre :)
Anyahajó,
talán már el is készült, olyan rég voltam...Majd mesélj!!
Andi,
bizony! És a töltelék ezerféleképp variálható..Mondjuk olajbogyó??
Ottis,
remélem ízleni fog!!
Jutka,
köszi, ha késve is, de megyek!
Szemiramisz,
jajj, miért nem? Sajnálom..megyek hozzád és meg is nézem!! Remélem csak átmeneti! (Bár keverhető ez is tk liszttel is!!)
Garffyka,
jól mondod!! Kecskesajt, juhsajt-imádom, bármelyikkel jöhet!!!
Megjegyzés küldése