Ez lesz a holnapi ebédünk.
Illetve ez kerül a holnapi spagettire némi grana padano kíséretében. Bár a gyerekeknek lehet, hogy csípős lesz, meglátjuk...Mert valóban, kicsit csíp- de aki a hagyma ízét kedveli, az ezt sem fogja megvetni. Kiskanállal bele-bele kóstolgattam-ki bírja megállni, hogy ne tegye :)) Megállapítást nyert, hogy a pesto ebből is nagyon finom!! Egy új íz ( tudom sokaknak nem új, de mindig akad valaki, akinek az), amit ki kell próbálni!!
Medvehagyma pesto-1 csokor medvehagyma
-4 evőkanál finomra darált mandula
-5 evőkanál grana padano
-1 dl olívaolaj ( több is lehet)
-só, bors
A medvehagyma tisztítása, az erek eltávolítása után minden mehet a botmixer mély poharába-de az olajat célszerű folyamatosan, kisebb adagokban hozzáadni. Teljesen simára kell turmixolni, végül ízlés szerint fűszerezhetjük.

A mandula természetesen lecserélhető fenyőmagra, pirított dióra is, a sajt pedig parmezánra. Én most abból dolgoztam, ami kéznél volt.
A fenti mennyiségből kb. 4 adag pesto készült. A spagettivel együtt a fotót holnap mellékelem.
Készítettem már régebben pestot, itt petrezselyemből, fokhagymásan.



9 megjegyzés:
Ránéztem a képre és felsóhajtottam: de gyönyörű zöldborsókrémet csináltál! Látszik, hogy épp azon járt az eszem. :-)
Ebből a finomságból - szinte ugyanígy - nagy adagot csináltam és fagyasztóban tartva bármikor kaparhatok belőle. Így később is lehet tavasz :-)
Jó étvágyat a holnapi ebédhez, ami biztosan finom lesz, ahogy a pestot nézem. :)
Szívesen ebédelnék Nálatok!:-)
Jókaja,
tiszta borsó színe van valóban:DD
Egyrugó: épp azon agyaltam, hogy ezt bizony le kell fagyasztani!!
Thrini,
nagyon köszönöm!!
Latsia,
ugorj át, meg vagy hívva!!
Tetszik, nagyon tetszik!!! :)
Csibe,
tényleg nagyon jó!!
Mehetek hozzátok ebédre? :))))
Azt hiszem, még a tányért is kinyalnám :)))))))))) nyami!
Isteni zöld színe van :))) A petrezselymeset imádom !!! de kipróbálom egyszer így is!
Micsoda színek,tuti ételfesték!:-DD Nagyon guszta, s finom lehet a hagyma!:-))
Megjegyzés küldése