2010. november 17., szerda

Aszalt barackos, zabpelyhes keksz

Volt már zabkeksz, itt, de ez most nekem még jobban ízlett. (Vagy rég sütöttem? :D)
Valahogy jobbak lettek ezzel az összetétellel az arányok, a sütési időt is sikerült eltalálni, a kekszek vastagsága is optimális-vagyis nem száradtak ki egyáltalán-, a barack pedig az előzetes beáztatásnak köszönhetően kellemesen szaftos.
Szóval nem ragozom tovább: finom!

Aszalt barackos, zabpelyhes keksz

-13 dkg zabpehely
-12 dkg liszt (lehet tk. is, nálam most finomliszt)
-1 teáskanál sütőpor
-1 egész tojás
-1 kk. fahéj
-15 dkg hideg vaj kockákra vágva
-12 dkg barnacukor
-1 csipet só
-10 dkg aszaltbarack apróra vágva, teában megáztatva

A zabpelyhet előre megpirítottam teflon serpenyőben, csak úgy, szárazon. Kihűtöttem.
Lehet kézzel is gyurmicolni, de a robotgéppel 1 perc alatt egynemű masszát kapunk, szóval úgy gyorsabb. Én most a gépet használtam-mindent belepakoltam, a vajat kis darabokra vágva. Az aszalt barack kimaradt, az közben egy fél pohár gyümölcsteában ázott apró darabokra vágva.
Mikor morzsás, de viszonylag homogén lett a massza, akkor kézzel dolgoztam tovább - belegyúrtam az alaposan lecsepegtetett barackot is. A tésztagombócot kb. 20-22 részre osztottam.
A sütőlemezre sütőpapírt tettem, a kis gombócokat egymástól távol helyeztem el.
(2 tepsi kell mindenképpen, 1-re ha jól emlékszem nem fért több, mint 3x4 darab keksz.)
A gombócokat vízbe mártott kanállal lapítottam kör alakúra, mégpedig nem túl vékonyra, kb. 7-8 mm vastag lehetett.
Én légkeverésen sütöttem 150 fokon, aki nem ezzel süt, az számoljon 175 fokot. Így kb. 11-13 perc alatt sül szép aranyszínűre, nem kell, hogy megbarnuljon, az sem baj, ha nem kemény, mikor kivesszük a sütőből.

Emlékezetem szerint tehát nagyjából 20-22 db kis tenyérnyi cookie lett ebből a mennyiségből.
Dobozban napokig is eláll, ma épp 4 napos volt az utolsóként elmentett darab: puha, a baracktól még mindig picit szaftos maradt. Mondjuk ez nem akkora menyiség, ami ránk száradna, szerintem ettől nem kell félni.
Jó étvágyat!

13 megjegyzés:

gesztenye írta...

Trinity!

Mostanában én is rákattantam a kekszekre, épp tegnap is sütöttem egyet.
Nagyon klassz ez is, még aszalt barakkal nem készítettem, köszi az ötletet.

Ami írta...

Milyen kis guszták! :)

Bianka írta...

Nagyon guszta, finom lehet

Dia írta...

Igazán finom lehet!

Mézigörl írta...

Húhaaa, éhes lettem a képek láttam! Viszem is a kekszedet....most azonnal :)))

Nelli írta...

Látszik a képeken, hogy finom, omlós puha lehet!:-)

pipacs írta...

Guszta nagyon és nekem való! ;)

Belly írta...

Nagyon guszta!

Gabriella írta...

Aszalt barack... szinte mindenbe jó. :-)

trinity írta...

Lányok, nagyon szépen köszönöm, örülök, hogy tetszik!!

Igen, az aszalt barack szerintem is az egyik legjobban felhasználható szárított gyümölcs, nagyon gyakran használom.

Melinda írta...

Szia! Én tegnap megcsináltam ezt a kekszet és a párom közölte, hogy süssünk ilyet ma is mert ez annyira jó :-)
Szóval, köszönöm a receptet :-)
Én egyébként a fahéj helyett őrölt gyömbért tettem bele, mert annak jobban szeretem az ízét.
Még egyszer köszönöm, ez a keksz nagyon finom és tényleg puha!
Melinda

szemirámisz írta...

Nagyon guszták!

trinity írta...

Kedves Melinda,
nagyon örülök, hogy ízlett, jó ezt hallani:)))) Jól tetted, hogy a saját ízlésetekhez igazítottad, finom a gyömbérrel is!

Szemiramisz,
köszönöm!