2010. november 25., csütörtök

Székelykáposzta


Engem (is) elért az évvégi hajrá, sajnos, még nem a konyhában. Úgyhogy mostantól a gyorsan elkészíthető ételek, valamint a talonban lévő fotók, receptek ideje következik. Amúgy szűkszavúan.
Most néztem, sosem volt a blogon még káposzta. Ennek egyszerű az oka: csak a férjemmel ketten esszük meg, így ritkán főzök, pedig nagyon szeretjük. Ez most egy light verzió, akár elő lehet készülni vele az ünnepi nagyobb evésekre is kalóriákat tekintve:))

Székelykáposzta

-50 dkg sertés apróhús ( de lehet szárnyas is, ha valaki azt szereti )
-1 közepes vöröshagyma felaprítva
-3 ek. olaj
-fél tv paprika
-1 közepes paradicsom
-2 gerezd fokhagyma
-kb. 70 dkg savanyú káposzta
-víz
-1 púpozott tk.pirospaprika
-só, bors, biovegeta, őrölt köménymag, 1 babérlevél

A habaráshoz:
-2 dl tejföl
-1 púpozott ek. liszt (el is hagyható)

A húst nagyjából centis kockákra vágtam. A felaprított vöröshagymát olajon megdinszteltem, hozzáadtam a húst és fehéredésig sütöttem. Pirospaprikával meghintettem és kevés vízzel felöntöttem. Sóztam, fűszereztem, a zúzott fokhagymával ízesítettem, valamint én mindig teszek bele évszaktól függetlenül paradicsomot és paprikát is. (Fagyasztott is jó.) Szerintem nagyon jót tesz az ízének:) Ha van otthon eltett lecsó, akkor ehelyett abból mehet bele 1-2 kanállal.
Kis lángon, fedő alatt félpuhára pároltam, de közben szükség szerint pótoltam a vizet, nehogy leégjen.
Eközben a káposztát megkóstoltam, ha nagyon savanyút kapok, akkor azt picit kiáztatom, mert utólag nehéz helyrehozni. Miután kinyomkodtam belőle a felesleges vizet kicsit aprítok rajt, általában túl hosszú szálú.
A félig kész húshoz adtam, összekevertem és még annyi vizet öntöttem hozzá, hogy ellepje. A hús teljes puhulásáig tovább pároltam, az idő itt a hús milyenségétől is függ, figyelni kell. Ha nagyon besűrűsödik, akkor a vizet szintén utána kell még önteni.
Mikor minden megpuhult, jöhet a habarás. A lisztet a tejföllel simára keverjük és hőkiegyenlítéssel a káposztához adjuk. Még egyet forralunk rajt, hogy a liszt nyers ízét elvegyük.
Én most nem tettem hozzá egyáltalán lisztet, kóstoltam már így többször, mi ilyen hígan is szeretjük.
Forrón, friss kenyérrel tálaltam.
Jó étvágyat!


8 megjegyzés:

Nelli írta...

Trinity!Mi is nagyon szeretjük, de nálunk is csak ketten a férjemmel.

szemirámisz írta...

Nagyon guszta!
Mi imádjuk a savanyú káposztás ételeket, épp tegnap főztem én is hasonlót.

Altair írta...

Nálunk is ez volt tegnap ebédre. :o) Csak nálunk mindenki szereti, így gyakran készül és csirkéből/pulykából. És én se teszek bele lisztet.

Bonbon mánia írta...

Trinity!

Nálunk a gyermek már vagy 3-4 éve megeszi a káposztát, így sokszor készítem, ezt is imádjuk.
Nagyon guszta!

Bianka írta...

Imádom

trinity írta...

Nelli,
akkor nem vagyunk egyedül:)

Szemiramisz,
finom is nagyon:)

Altair,
akkor elárulom: ez is csirke:D Mit tegyek, a disznóból csak a szűzérme jön be.

Gesztenye,
akkor reménykedjek én is? :)

Bianka,
köszi!

Gabriella írta...

Nálunk rajtam kívül senki se eszi meg... így nem is csinálok.

Andrea írta...

Ma megcsinálom! (bár már neki kellett volna ugranom, mivel ebédközeli idöpont lenne a cél, de tudod én meg a fözés ... kmm) :)
Jelentem nálunk is csak én eszem (rengeteg tééfölllel persze), a másik felem nincs oda érte, a gyereket pedig meg se említem, kriminális! :)))