2010. április 29., csütörtök

Arab kávétorta másképp

Már majdnem 1 hete tartogatom ezt a bejegyzést. Merthogy annyira nem sikerült a kép...( Legalább ha mégis összehozok valami tűrhető fotót az agonizáló gépemmel, akkor feltűnik majd a különbség :D )
Végül meggyőztem magam, ugyanis a torta az viszont nagyon -nagyon finom!!
A Váncza féle klasszikus kávétorta kissé modernizált változata. Úgy is jó, régi emlékeim őrzik ízét, de így is kávéimádók kötelező köre.
Kissé laposka szegény, de ez nem a recept hibája, nagy volt a tortaforma. Mindegy, még így is sikerült kettévágni a töltéshez. Ahhoz azonban elég volt a méretarányok elcsúszása, hogy jól felhúzzam magam és a fotót is alaposan elszúrjam.
Az újítás: a vaj lecserélése mascarponéra...Nem áltatom magam, nem kevesebb a kalória. De hiába-a vajkrém nem jön be egyszerűen. Ez annál inkább!


Arab kávétorta másképp

Tortalap:
-6 tojás
-25 dkg cukor
-5 dkg csokoládé
-1 evőkanál őrölt pörkölt kávé
-1 vaníliarúd kikapart belseje
-4 evőkanál liszt
-1 csomag sütőpor

Krém:
-20 dkg mascarpone
-15 dkg porcukor
-3 tojás sárgája
-1 egész tojás
-2 dl tej
-2 evőkanál erős feketekávé
-5 dkg főzőcsokoládé
-1 csomag vaníliás cukor

A tésztához kemény habbá vertem a tojások fehérjét, a sárgáját szép habosra kevertem a cukorral, hozzáadtam a pörkölt kávét, a vaníliát, az olvasztott csokit, végül pedig a sütőporos lisztet.
A masszába forgattam a fehérjehabot.
A tortaforma nagyságától függően 35-40 perc alatt sül meg 175 fokon.

Közben megfőztem a krémet: a tojássárgákat és az egész tojást jó habosra kevertem a porcukorral, a vaníliával. Habverővel hozzáadtam a 2 dl tejet szép lassan, majd mérsékelt tűzön állandó keverés mellett felforraltam.Eközben ment bele a feketekávé és az olvasztott csoki is. Addig kevertem, míg szép lassan besűrűsödött-puding állagot kell öltenie. Nagyon kell vigyázni, ne legyen a művelet túl gyors-a tojás nehogy kicsapódjon!
Mikor a krém már majdnem teljesen kihűlt, akkor kevertem bele a mascarponét.

A rácson kihűtött tortalapot kettévágtam, betöltöttem a krémmel, úgy, hogy a tetejére is maradjon.
Csurgathatunk a tetejére is csokoládét, de a kész díszek is megteszik.

2010. április 23., péntek

Focaccia - sajttal töltve

Az egyszerűen és könnyedén elkészíthető olasz lepénykenyér, ami szerintem elhibázhatatlan. A natur verzió sem megvetendő, de ez a sajttal töltött változat, ez nagyon ott van. Minél aromásabb sajtot választunk, annál pazarabb az eredmény. Dolce Vita juhsajtot javasol hozzá-nálam most a gyerekek ízlése okán fetává egyszerűsödött.
Egy pohár bor mellé csak úgy, vagy egy kis szárított sonkával vacsorára: tökéletes választás.


Focaccia sajttal töltve
-3-3,5 dl langyos víz ( nekem 3 elég volt)
-3 ek. olívaolaj
-1 csapott tk.só
- 40 dkg finomliszt
-10 dkg durumliszt
-1 ek. méz
-7 g szárított élesztő

A töltelékhez:
-20 dkg aromás sajt ( juh, kecske, esetleg feta)
-2 gerezd zúzott fokhagyma
-olívaolaj

A hozzávalók szokott módon és sorrendben kerülnek a kenyérsütőgépbe dagasztás-kelesztés céljából ( alulra a folyadék és a só, rá a szárazanyag, felülre a méz és az élesztő, mindez langyosan).

Ebben az esetben bőven kelhet a tészta 1,5 órát-én ekkor átgyúrtam és 2 egyenlő részre osztottam. Élvezet volt dolgozni a ruganyos tésztagömbökkel.
Tepsi méretűre nyújtottam (kb. 4 mm vastagra) -az alsót valamivel nagyobbra. Erre került a szobahőmérsékletú sajt, egy kevés zúzott fokhagyma és kevéske olívaolaj. ( Ízlésünknek megfelelő fűszerek is jöhetnek itt rá-rozmaring, oregano, bazsalikom, stb. )
Erre fektettem a 2. kinyújtott tésztalapot és a széleket összenyomkodtam, zártam, ne tudjon szétnyílni. Így kelt még majd' 1 órát. Ekkor a tésztát lekentem olívaolajjal és ment a 175 fokos ( légkeverésen ennyi, amúgy 200 fokos ) sütőbe kb. 20 percre.

Még melegen felszeleteltük és este el is tüntettük:)
A recept a NLK-ban jelent meg Dolce Vita oldalain.

2010. április 20., kedd

Szedres-mézes krém görög joghurtból

Egy határozottan egészségesnek titulálható édesség, ami nem mellesleg gyorsan el is készül. Alapja a görög joghurt. Nos, ennek az elkészítése, vagyis inkább kivárása kihagyhatatlan momentum, azonban nem munka valójában. Rá kell szánni azt a 2-3 órát minimum-ekkor kapunk megfelelően sűrű, krémes állagú görög joghurtot a natúrból. Másféle gyümölcsökkel is bátran készíthető, de színében a bíborral egyszerűen mesés.

Szedres-mézes krém görög joghurtból (3 nagy vagy 4 kisebb adag)

-4 db 250 g-os natur joghurt
-2-4 ek. méz ízlés szerint
-kb. 30+ 10 dkg mirelit szeder vagy málna, esetleg vegyesen
-2-3 ek. méz
-1,5 tk. étk. keményítő

Kezdjük a gyümölcsöntettel, azt kell csak főzni. A mirelit bogyós gyümölcsből a nagyobbik részt lassú tűzön felforralom, eközben szépen ki is olvad, levet is ereszt. Mézzel ízesítem. Nagyon kevés ( 1,5 tk. ) étkezési keményítővel a hőkiegyenlítés elvét követve besűrítem egy picit. ( A keményítőt kevés hideg vízzel keverem ki, ebbe merek a forró gyümölcsből, majd ezt keverem bele a gyümölcsbe.) Ezután szeder, málna esetén elengedhetetlen az átpaszírozás. Már csak ki kell hűteni.
Bár majd' mindenki tudja már, hogy készül a görög joghurt, azért leírom.... Hátha valakinek új.
Egy közepes, mély tálra ráhelyezek egy szűrőt, kibélelem tiszta konyharuhával vagy gézzel és beleöntöm a joghurtot. 2-3 óra várakozás után a tál alja jócskán megtelik színtelen, vízszerű folyadékkal. Ekkor a besűrűsödött joghurtot egy tálban összekeverem a mézzel ízlés szerint édesítve.
Mikor mindez kész, nincs más hátra, mint a rétegezés: alulra kevés egész gyümölcs, rá az édes, krémesen lágy joghurt, erre az öntet, majd ezt ismételem, míg fér a pohárba. A tetejére egész szem gyümölcs kerüljön.
Bármilyen ebédet méltón lezáró könnyű desszert.

2010. április 16., péntek

Répatorta krémesen- határozottan nem csak húsvétra!

Merthogy nagyon finom.
Ráadásul akit ez tartana vissza, a répa, mint zöldség egyáltalán nem érződik, hacsak nem annyiban, hogy finom, szaftos, ki nem száradó tésztát produkál. A sok krém....na, az meg rendesen megdobja az élvezeti értékét :)
Ez volt az egyik húsvéti sütink...

Répatorta krémesen

-5 tojás
-28 dkg cukor
-1,5 dl olaj
-22 dkg reszelt sárgarépa
-1 reszelt narancshéj
-10 dkg teljeskiőrlésű liszt ( nálam zabpehelyből)
-8 dkg finom liszt
-13 dkg mogyoró vagy dió darálva
-1 sütőpor
-fahéj, reszelt szerecsendió ízlés szerint

A krémhez:

-2 doboz 25 dkg-os mascarpone ( elfér rajt, nem kell félni:) )
-cukor ízlés szerint
-narancshéj ízesítésre

A díszítéshez:
-marcipán, ételfesték, tojáscukor

A tészta elkészítése, ill. az egész torta roppant egyszerű.
A fenti alapanyagokból simán egy kevert tésztát dobtam össze, amit 40 percig, félidőtől letakarva, 170 fokon megsütöttem. A tűpróba nem árt azért..
Mikor kihűlt, rákentem a tetejére a fenti narancsos sajtkrémet, a marcipánból répákat és füvet ügyeskedtem össze. Jó ez túlzás, nem vagyok egy nagy szobrász :D A fészkeket tojáscukorral díszítettem.

Másnap még finomabb talán, de kihülés után azonnal szeletelhető.




2010. április 15., csütörtök

Coming soon: Corso Hotel Pécs

Ez most itt nem a recept helye kivételesen...
Mutatok nektek egy májusban nyitó 4 csillagos szállodát....Egy kis előzetes néhány látványtervvel spékelve.
Akit érdekel egy nyitás előtti, ill. nyitó szálloda élete, mindennapjai az idekattintva napról-napra nyomonkövetheti a kifejezetten e célból indított blogon.

Gasztroblog révén, kezdjük az étteremmel: a hagyományos szállodai vendéglátással szakítva a mediterrán és magyar konyha fúziója valósul majd meg némi franciás könnyedséggel .


A recepció látványterve :


Kedvenceim, a szobák...
a Trend:
a Klasszik:
és a Mediterrán:
Ez pedig itt a leendő konferenciaterem előtere:
Jó nézelődést....



2010. április 13., kedd

Gyorsan hétköznapokra: darafelfújt

Lassan magam is meglepődöm, hogy itt vagyok. Már napok óta azzal kelek-fekszem, hogy igen, most aztán nem halogatom, nem hanyagolom a blogot. Persze valami rendre közbejön.
Ez van, elnézést azoktól, akik hiányoltak. Igyekszem betartani a magamnak tett ígéretem, hogy hetente minimum 2x, de inkább 3x jövök!!
Aztán közben a fényképezőgépem is kezdi bemondani az unalmast, komoly kézügyességet igényel, hogy ezzel a masinával bármilyen fotót is készítsek. Szóval a képek minőségében egyenlőre nem várható javulás....
Mivel a húsvéti torta képeit jól elkevertem ( de nem adom fel, meg kell annak lenni valahol), itt egy ősrégi , de azért finom darafelfújt receptje. Lehet már egy hónapja is annak, hogy ezt sütöttem. Már nem tudom pontosan, de valamilyen főzelék kompenzálásaként készült ebédre. Mármint az elégedetlenkedőket kompenzáltam ezzel :)

Darafelfújt

-16 dkg dara
-1 l tej
-kb. 10 dkg cukor
-5 egész tojás
-1 citrom héja
-4 dkg vaj
-kevés vaj és morzsa a formához

A darát tejben sűrűre főztem. Miután a tűzről levettem, belekevertem a cukor felét majd a vajat és a citromhéjat állandó keverés közben.
Ekkor hagytam jó 10-15 percet hűlni és csak ekkor kevertem hozzá a tojások sárgáját, illetve a cukorral kemény habbá vert fehérjét.
Vajjal kikent, morzsával meghintett formában sütöttem meg.

A sütési idő természetesen függ a forma nagyságától.

Ebből az adagból egy közepes jénai tállal (azt 40 percig sütöttem, 170 fokon), és 3 kisebb tálkányival (annak 20 perc is elég volt) készült.
Vegyes bogyós gyümölcslekvárral nyakonöntve ettük, még melegen.....
5-6 embernek bőven elég ez a mennyiség.

2010. április 4., vasárnap

Kellemes Húsvéti Ünnepeket!!


Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok minden kedves olvasómnak és minden bloggernek !
Receptekkel az ünnepek után jövök.....


2010. április 1., csütörtök

Cajun csirke ananászos rizzsel

Ennek az ételnek a lelke az amerikából származó, bevándorlók által meghonosított speciális fűszerkeverék, a cajun fűszer. Könnyen összeállítható saját ízlésünknek megfelelően vöröshagyma, fokhagyma, oregano, mustármag, só, bors, chili, fűszerpaprika, köménymag és kakukkfű keverékéből. Én egy kissé előtérbe helyeztem a chilit, kellemesen csípőssé téve ezzel a húst.
Nemcsak szárnyasokhoz, de halakhoz is kiválóan használható.
Cajun csirke ananászos rizzsel

-2 ek. olívaolaj
-1 kaliforniai paprika kis kockákra vágva
-35 dkg konzerv kukorica
-2 ek.cajun fűszerkeverék
-25 dkg hosszúszemű rizs
-7 dl húsalaplé vagy leveskocka
-4 csirkemellfilé
-1 közepes ananász vagy 25 dkg ananászkonzerv

1 ek. felhevített olívaolajon megforgattam a kockákra vágott paprikát és kukoricát, majd fél ek. fűszerkeverékkel ízesítettem. Néhány percig kevergetve sütöttem. Ekkor adtam hozzá a rizst és felöntöttem kb. 7 dl húsalaplével ( esetleg ennek hiányában itt következik a leveskockás megoldás ), felforraltam, majd lefedve lassú tűzön 15-20 percig főztem, míg megpuhult.
Eközben a maradék fűszerkeverékkel bedörzsöltem a csirkemelleket és a felforrósított olajon minden oldalát szép aranybarnára sütöttem. A sütési idő függ a hús vastagságától, ha sietünk, akkor érdemes vékonyabb szeleteket vágni belőle.
Mikor a rizs megpuhult, óvatosan hozzákevertem a kockákra vágott ananászt-ha konzerv, akkor a levéből is hozzáönthetünk egy keveset- majd még 2-3 percig ezzel együtt főztem. Még egy utolsó kóstolás, esetleg sózás és máris lehet tálalni a köretre halmozott csirkemelleket.

A fűszer csípősségét kellemesen ellensúlyozza az ananász édes-savanykás íze-nálunk nyerő kombináció.
Az ötlet a Good Foodból.