Amit ígértem a szarvasgerinc mellé, de zűrösen zajló mindennapjaim eddig nem engedtek a blogom közelébe sem.
Most azonban nyomban lefirkantom, mert valójában nem egy nagy ügy. Mármint elkészíteni nem olyan vészes, mint amennyire tartottam tőle. Emiatt nem is gyakran sütöttem, de ezentúl másképp lesz! Ugyanis imádjuk. Egy kivétel, amiért hajlandó vagyok olajat forrósítani, hiszen annyira finom!
Vadhúsok, mártásos marhasültek mellé jobb köretet elképzelni sem tudok. De továbbmegyek: fokhagymás tejfölbe mártogatva is szuper!
Burgonyafánk-25 dkg főtt burgonya
-30 dkg liszt
-2 tojássárgája
-2 dkg élesztő
-1 tk. cukor
-kevés tej
-1 ek. olaj
-só, bors, szerecsendió
A burgonyát puhára főztem, áttörtem.
Az élesztőt cukros, langyos tejben felfuttattam.
A langyosra hűlt krumplit összedolgoztam az élesztős tejjel, olajjal, tojássárgájával és annyi liszttel, amennyit felvesz. Hozzágyúrtam az ízesítőket is. A liszt minőségétől függően annak mennyisége változhat, de nem túl lágy, nem is kemény, szépen gyúrható tésztát kell kapni. Kidolgoztam, ám nem igényel hosszasabb dagasztást.
Kb. 1 órán át letakarva meleg helyen kelesztettem.
Kb. 1 cm vastagra kinyújtottam és közepes pogácsaszaggatóval kiszaggattam. Forró olajban megsütöttem. Az olaj hőfokát egy próbasütéssel célszerű beállítani, mert ha túl forró, akkor a közepe nyers marad, ha nem elég meleg, akkor sok olajat szív magába. Én ezért mindig egy darabot kísérletképp kisütök az elején. Jópofa, mert szinte maguktól fordulnak át a fánkocskák, sőt, még szalagosak is lesznek:-D ( Ha nem fordul át, akkor természetesen meg kell fordítani félidőben.)
A kis lapos pogácsák az olajban gyönyörű, formás gombócokká növekednek.Forrón tálaljuk mártásos húsok ill. egyszerűbb vacsoraként fokhagymás tejföl mellé.
Jó étvágyat!


14 megjegyzés:
Nagyon guszta, imádom!
De jó kis gombócok! Még nem készítettem ilyet, biztos sikere lenne nálunk is.
Viszem a recit Trinity!:-)Fini lehet!
Nagyon tetszik, mentettem is!
Na ez tényleg elsőosztályú! :D
Úgy érzem komoly kedvencünk lesz!
Köszi Trin!
Ebből is kérek!Imádom!
Tudom, egy ilyen gombócra nem éppen találó szó, de ezek GYÖNYÖRŰEK
Imádjuk! :)
Szépségesek lettek a fánkocskáid!
Imádom, nagyon szépek lettek
Nagyon guszta kis gömböcök.Elraktároztam a recit.
Legelőször is szeretném megjegyezni hogy imádom a blog LAYOUT-odat, nem tudom hogy mondják ezt Magyarul. Látom hogy már fel vagy készülve a Valentin napra!
Nagyon finomnak néz ki a burgonya kis gömbőcöcskék, igazán sikeres!
Juj, de nagyon szépek!
Lányok,
nagyon kedvesek vagytok-mindenkinek köszönöm szépen!
Szerintem is finom, remélem, senkinél nem okoz csalódást!
Elisabeth,
most, hogy mondod...tényleg, olyan Valentin napi:) Pedig véletlen, az a helyzet! Egy drága és zseniálisan kreatív barátnőm készítette ezt a fejlécet is, mert karácsonykor beleszerettem a piros színvilágba. Nekem is tetszik, szerintem most sokáig ez lesz:)
Szia,
Nagyon tetszik a recept! Nagyon szeretem a burgonyafánkot, de itthon még sose csináltunk. Most kipróbáljuk! ;)
Megjegyzés küldése