2011. május 24., kedd

Duplán kókuszos krém citromos eperrel

Egyszerű, ugyanakkor mégis különleges a friss, üde eper társítása az édes, sűrű kókuszkrémmel. A meleg, nyári napokon jól behűtve élvezhető igazán, így ideális a vendégvárásra is: előző este elkészíthetjük, másnap már csak díszíteni kell.


Duplán kókuszos krém citromos eperrel

A kókuszos krémhez:
-4 dl kókusztej
-4 tojássárgája
-4 evőkanál cukor
-fél vaníliarúd kikapart belseje
-3 evőkanál kókuszreszelék
-25 dkg mascarpone

Az eperszószhoz:
-40 dkg eper
-1 evőkanál citromlé
-1 citrom héja
-2-3 evőkanál porcukor

Először a sodót főzzük meg, mert ki kell hűteni.
2 lábosra lesz szükségünk, a nagyobbikban vizet forralunk. Egy mérettel kisebb edényben elkeverjük a 4 tojássárgáját cukorral, a vanília kikapart belsejével, majd hozzáadjuk a kókusztejet és a kókuszreszeléket is. Habverővel homogén eleggyé dolgozzuk.
Ekkor a forró, gőzölgő víz fölött állandó keverés közben addig főzzük, míg besűrűsödik. Levesszük a tűzről és kihűtjük. Belekanalazzuk a mascarponét és ezzel is egyenletesre kavarjuk.
A megmosott, lecsepegtetett eperszemekből kb. 10 dkg-ot félreteszünk a díszítéshez, a többit leturmixoljuk a cukorral, a citromlével.
A teljesen kihűlt kókuszkrémet szétosztjuk 6 pohárba, a tetejére rákanalazzuk az eperöntetet. 1 éjszakára behűtjük.
Másnap reszelt citromhéjjal díszítve tálaljuk.


Tipp: az eperszósz alá tehetünk eperszeleteket is, a tetejét megkoronázhatjuk tejszínhabbal, amit félbevágott eperszemekkel díszíthetünk. Még szebb lesz a desszert színvilága, ha citrom helyett lime-ot használunk. Mirelit gyümölcsöt is használhatunk friss eper hiányában.
Ez a recept a Kifőztük májusi számában jelent meg és továbbra is ingyenesen letölthető innen.

10 megjegyzés:

írta...

Nagyon jól hangzik,guszta!

Nelli írta...

Finom, üdítő nyári desszert!
A képek is gyönyörűek!:-)

Bianka írta...

Nagyon finom lehet és látványra is mesés

Zizi írta...

Nagyon jó recept és finom lehet. Szuper a kókusz-eper párosítás!

Ottis írta...

Nagyon finom lehet!

trinity írta...

Réka,
köszi!

Nelli,
komolyan, szerintem isteni finom. De én eperben elfogult vagyok:)

trinity írta...

Bianka,
köszönöm!

Zizi,
szerintem is passzolnak egymáshoz!

Ottis,
az a baj, hogy rég volt, újrázni kellene:)

Eszter írta...

Duplán elszálltam már a látványtól is, nagyon finom lehet.

Kriszta írta...

Ínycsiklandozó!

Csibe írta...

Hohohóóó, kitaláltam!! Kávé helyett :))) ..vagy kávéval :)