2011. november 27., vasárnap

Morzsás halszeletek mascarponés céklával

Szintén a novemberi Kifőztük magazinban jelent meg ez az egészséges főétel. Kifejezetten könnyű fogást készíthetünk halfiléből, ha színpompás zöldséggel tálaljuk. Tökéletesen illik hozzá akár a pangasius-, akár a tilápiafilé.


Morzsás halszeletek mascarponés céklával

a halhoz:
-4-6 szelet mélyhűtött halfilé
-só
-bors
-bazsalikom
-kapor
-rozmaring
-gyömbér
-citromlé
-olívaolaj
-4-6 evőkanál zsemlemorzsa
-2-3 evőkanál darált dió
-4 dkg vaj
a körethez:
-6-8 kisebb cékla (12-15 dkg-os darabok)
-15 dkg mascarpone
-tengeri só
-citrombors
-olívaolaj

Megmossuk, egyesével alufóliába csomagoljuk és 180 fokos sütőben 50-60 percen keresztül sütjük a céklákat, ennyi idő alatt tökéletesen megpuhulnak. Kicsit hűlni hagyjuk, majd kicsomagolás után meghámozzuk és félretesszük őket.
Közben kiolvasztjuk a fagyasztott halszeleteket, meglocsoljuk citromlével, sózzuk, fűszerezzük őket. 180 fokra melegítjük a sütőt.
Vékonyan átkenünk olajjal egy sütőpapírt, ráhelyezzük a halat. Felülről is megspricceljük kevés olajjal és 8-10 percen át sütjük.
Közben megolvasztjuk a vajat, elkeverjük a morzsával, a darált dióval, kevés sóval.
Megfordítjuk a halszeleteket, befedjük a diós morzsával és újabb 7-8 percen át sütjük őket.
Megfelezzük a főtt céklákat, és kiolajozott jénaiba sorakoztatjuk őket. Meghintjük tengeri sóval, citromborssal. Sózzuk, borsozzuk a mascarponét is, majd elosztjuk a cékla tetején. 180 fokon pár perc alatt átmelegítjük. Kicsit megpirítjuk a mascarponét, majd forrón tálaljuk a morzsás halszeletekkel együtt.
Tipp: a halhoz ízlésünk szerint használhatjuk a felsorolt fűszerek akár mindegyikét, és bátran változtathatjuk is az arányukat. Mascarpone helyett krémsajttal is készíthetjük.
Jó étvágyat!

1 megjegyzés:

Bianka írta...

Nagyon izgalmas a cékla, de a hal is isteni lehet