2011. január 31., hétfő

Újabb kedves szavak...


Tudatosan nem szeretném díjnak nevezni, mivel annyit kaptunk-kaptam az elmúlt 2 évben. Annyival is több számomra, mint egy díj, mert társult mellé egy idézet, ami megragadott és talán nem haragszik meg érte Foodafok, de ezennel közkinccsé teszem:

„Mások szeretete Feléd tart észrevétlen hömpölygéssel. Ne siettesd jöttét, ami személyesen a Tiéd, Rád talál. Várd nyitott szívvel, egész sorsoddal, egész életeddel!” - Tatiosz


A fentiekből kiderül, hogy Foodafoktól kaptam ezt a figyelmességet, amit nagyon köszönök! Nemrég találtam rá a blogjára, mindenkinek csak ajánlani tudom, rendkívül sok kisebb-nagyobb fortélyt leshetünk el tőle nap, mint nap.

A szabályok a következők:
linkeld be, hogy kitől kaptad a díjat. 5 embernek lehet tovább küldeni, akiket érdemesnek tartasz rá, és pár mondatban alá is kell támasztani, miért érdemli meg a blog a kitüntetést. Magadról is írj öt mondatot! A díjazottakat értesítened kell kommentben, e-mailben, chet-ben, bárhol, ahol tudod.
Akiknek pedig továbbadom a díjat, ők a következők. Fogadjátok szeretettel!

-Ancsika
Nem titok, most kicsit személyeskedő leszek, hisz ő a barátnőm:) De emellett a blogját is imádom, aminek aktualitása is van-hisz most indította újra, amit már nagyon vártam.
(Reméljük, nemsokára a hibaelhárítás is sikerrel jár!)
-Duende

Másik szívbéli barátosném, akit szintén nagyon szeretek! A blogja meg maga a csoda, a gondolatairól, a karizmatikus személyiségéről nem is beszélve.
-Belly
Őt szintén a net világának köszönhetem, hogy megismerhettem és barátomnak tarthatom. Vannak kis titkaink vele is, persze emellett a blogját is kedvelem nagyon.

A többieket személyesen nem ismerem, de a blogjuk valóban egyedi, személyiségük pedig átütő.
-Flat Cat
Tudom, te sem szereted a díjakat, de muszáj odaadnom! Ahogy a blogodért odavagyok, ugyanúgy tisztellek, kedvellek mint Embert így, nagy betűvel, Te tudod, miért :)
-Starfokker
Persze sorrendiség nélkül. Ő nagyjából a fiam lehetne, ezért is csodálom tehetségét, amit a blogján is pillanatok alatt fel lehet fedezni. Emellett igen jófej srác, még nem mondtam neki soha, de azt hiszem, örülnék, ha 10 év múlva az én kisfiam is hasonló felnőtté válna:)

Ha nem haragszik meg senki, akkor most eltekintenék az 5 mondatos felsorolástól. Más játék során írtam erről , ha valaki kíváncsi, akkor megtalálja itt és itt.

2011. január 29., szombat

Gnocchi tejszínes pesto rossoval


Nos, ez nem az a "félóralalattösszedoboméskészis" ebéd, ez a rossz hír. Nekem legalábbis tovább tart némileg. Szóval azokon a napokon álljunk neki, mikor kényelmesen elszöszölhetünk a konyhában. Az eredmény miatt viszont megéri-ez pedig a dolog pozitív oldala :)

Gnocchi tejszínes pesto rossoval

A gnocchihoz:
-80 dkg burgonya
-2 nagyobb vagy 3 kisebb tojássárgája
-10-15 dkg liszt
-só, bors
-3-4 dkg vaj

A pesto rossohoz:
-10-15 dkg szárított paradicsom (olajban)
-1 kis maréknyi bazsalikom
-2 gerezd fokhagyma
-1 ek. dió
-2 ek grana padano
-1- 1,5 dl olívaolaj
-só
-+ ebben az esetben 1 dl tejszín

A tálaláshoz:
-durvára reszelt grana padano vagy parmezán

Az első lépés, hogy megfőzöm a burgonyát, majd burgonyanyomón átpaszírozom. Langyosra hűtöm, lisztezett deszkán hozzáadom a lisztet, a tojások sárgáját, sózom, enyhén borsozom( nem muszáj) és elkezdem összegyúrni. A liszt mennyisége változhat, a krumplitól függ. Ha nagyon nyúlik a tészta, akkor még teszek hozzá annyit, hogy túl kemény ne legyen, de szépen formázható, rugalmasnak mondható gömbőccé alakuljon a kezem alatt. Ebből hüvelykujjnyi rudakat sodrok, kisebb, kb. 2 cm-es darabokra vágom, kézzel kicsit formázom, ha szépet szeretnék, akkor a villa hátával mintát nyomok bele.
Forró, sós vízben kifőzöm több részletben, leszűröm,majd olvasztott vajon átforgatom. Érdemes megkóstolni, mert miután feljön a víz felszínére, utána gyorsan elkészül.

Még a krumplifőzés alatt összeállítom a pestót: épp maradt 1 adag a nyári szárított paradicsomból, ezt és a többi hozzávalót késes aprítóba teszem az olaj és a tejszín kivételével. Az olajat lassan adagolom, hogy ne legyen túl folyós a pesto.

Ennél a mostani receptnél közkívánatra tejszínnel lágyítottam a pesto ízét ( bár anélkül is finom). Felforrósítva öntöttem a gnocchira, parmezán jellegű sajttal hintettem meg.
Jó étvágyat!

További gnocchi receptek nálam itt, itt és itt találhatóak.

2011. január 28., péntek

Almaleves télre,egy kis karamellizálással - plusz egy díj:)

Nem tudom, ki hogy van vele, de mi télen is szeretjük a gyümölcsleveseket. Na nem jéghidegen, inkább langyosan. Így esik most jól.
Almából még sosem főztem, de mivel a kompótot mindenki szereti, nosza legyen almaleves! Mégpedig a mániámmá vált karamelles alappal, ami remekül megdobja az ízét.



Almaleves karamelles alapon


-4 ek. cukor
-3 dkg vaj
-kb. 6-7 dl víz
-csipet só, szegfűszeg, fahéj
-4 nagyobb alma-kb. brutto 1 kg
-kevés citromlé az almára csepegtetve
-1,5 dl tejszín vagy joghurt
-2 tk. étkezési keményítő

A tetejére: pisztácia

A cukrot karamellizáltam, rádobtam a vajat, mikor elolvadt, hozzáadtam óvatosan az almadarabkákat és átforgattam. Lassanként felengedtem vízzel, fűszereztem. Csak annyi ideig főztem, míg az almaszeletek kicsit megpuhultak-szétfőzni nem jó.
A keményítőt elkevertem 1-2 kanál hideg vízzel, felengedtem a tejszínnel/joghurttal és hőkiegyenlítéssel ( vagyis előbb ebbe mertem egy merőkanálnyit a forró levesből) behabartam vele a levest.


Szobahőmérsékletűre hűtöttem, de már langyosan is élvezhető.
A tálaláskor aprított pisztáciával szórtam meg.
Jó étvágyat!
Kicsit sem mellesleg - csak az egyszerűség kedvéért nem akartam recept nélkül külön bejegyzést kanyarítani neki-kaptam a napokban ezt a rendkívül kedves díjat, itt fent. Elisabeth és Lobelin ajándékozott meg vele-nagyon aranyosak, köszönöm szépen nekik!!
Bemásolom a szabályokat, ahogy kérték....

„Kötelezettségek”:
1.Írj egy bejegyzést, amelyben közzé teszed a Liebster-Blog képet, és másold be ezt az útmutatót.
2. Linkeld be annak a személynek a blogját, akitől a díjat kaptad, és hagyj nála egy hozzászólást, hogy elfogadod a díjat, és add meg a bejegyzésed elérhetőségét.
3. Ezután gondolkodj el, melyik az a 3-5 blog, amelyiknek tovább szeretnéd adni a díjat, linkeld be őket a bejegyzésedbe, és értesítsd őket egy hozzászólásban a jelölésről.
4. Tehetséges kezdő blogolókat részesíts előnyben, ne olyanokat jelölj, akiknek több 100 követője van.

Akinek én továbbadnám, ez a Colors in the Kitchen blog, mert nagyon ízléses, színvonalas - aztán adnám még Foodafoknak, bár mások is megtették, de rengeteget lehet tőle tanulni és nemrég fedeztem fel. A harmadik pedig-sorrendiség nélkül, Ritmus, akinek a blogját szintén nagyon szeretem, de nem tudok sajna sosem kommentelni nála-remélem talán megtalál:))

2011. január 26., szerda

Göngyölt karaj zöldpestoval, sonkával


Gabojszánál láttam hasonló receptet nemrég. Megtetszett, megjegyeztem magamnak:)
Mi relatíve kevés sertéshúst eszünk, ez most kivételnek számít, ugyanis sikerült pulykaként "eladnom" a gyerekeknek. Jobban mondva valójában nem is kérdezték, mit esznek, ez pedig nem jelenthet mást, csak azt, hogy ízlett nekik:)
Ettük melegen, krumlipürével, savanyúsággal, hidegen pedig szendvicsbe is került.
Gabojsza kifejezetten a felvágott alternatívájaként készítette-tökéletesen igaza van, vékonyra szelhető, mindenféle adalékanyagtól mentes zsemlébevaló. (Hmmmm....most a sonkát vegyük úgy, hogy ennyi még belefér, minimális az össztömeghez képest.)
Mindkétféleképpen nagyon finom!

Göngyölt karaj zöldpestoval, sonkával

-1,2 kg karaj
-15-20 dkg prosciutto cotto vagy más sonka
-1 adag zöldpesto
-kevés olaj
-só, frissen őrölt bors, kömény, rozmaring, kakukkfű, pirospaprika
-húsalaplé

Zöldpesto

-1 kis maréknyi friss bazsalikom levél (ami a kis bokorról leszedhető volt)
-1 csokor petrezselyemzöld
-1 gerezd fokhagyma
-1 ek.dió vagy fenyőmag
-2 ek. grana padano vagy parmezán
-kb. 1 dl olívaolaj (amennyivel még szép, sűrű állagú a pesto)
-só

A karajt lehártyáztam, a zsírt leszedtem róla ( nem szeretjük, de aki gondolja, maradhat is), majd éles késsel úgy vágtam be, hogy minél nagyobb téglalappá tudjam szétteríteni. Kiklopfoltam, sóztam, borsoztam.
Ezután elkészítettem a pestot: késes aprítóban pépesítettem a zöld leveleket a fokhagymával, dióval, sajttal és hozzáadtam az olajat is. Ez utóbbit csak apránként, nehogy túl híg legyen - sűrű, krémesnek kell maradnia. Sóztam, érdemes utána megkóstolni, esetleg utánsózni.
A karajra rákentem egyenletesen a pestot, majd befedtem a sonkaszeletekkel, felgöngyöltem szabályos roláddá és megkötöztem, hogy ne essen szét sütés közben.
Kívülről beledörzsöltem a fent leírt fűszerek kevéske olajban elkevert elegyével.

Kevés olajat tettem alá a tepsibe, felforrósítottam, erre helyeztem a húst és felöntöttem némi húslével. Fóliával letakartam, 1 órán át így pároltam 180 fokon, miközben néha meglocsoltam a levével, ki ne száradjon. A végén még kb. 20 percet sütöttem fólia nélkül.
Fontos a gyakori locsolás, mert elég száraz lenne enélkül a pecsenye.
Jó étvágyat!

2011. január 24., hétfő

Sajtos karfiolkrémleves


Egy egyszerű, hétköznapi ebédnek való, tartalmas, zöldséges krémleves.
Egy újabb esély, hogy a gyerek megszeresse a karfiolt. Nekem nem sikerült elérnem, de másnak hátha...
Azért mi, nagyok megettük:)
Persze a mellé tálalt sajtropogós egy szemig elfogyott. Magában:D


Sajtos karfiolkrémleves sajtropogóssal

-1 kis fej vöröshagyma
-1-2 ek. olaj
-1 kisebb fej karfiol
-1 duci sárgarépa
-só, frissen őrölt bors,
-2 tk. biovegeta
-1 dl tejszín
-6-7 dkg reszelt sajt

A sajtosropogóshoz:
-10-15 dkg keménysajt

Az egész annyira hétköznapi, hogy már a hozzávalókból kiderül az elkészítés menete: a vöröshagymát apró kockákra vágva kevés olajon megdinszteltem, rádobtam a karikára vágott sárgarépát és pár percig kavargattam, míg az olaj színt kapott. Ekkor felöntöttem vízzel ( ha van húsalaplé, még jobb), fűszereztem borssal, biovegetával, megsóztam és felforraltam. Pár perc múlva hozzáadtam a rózsáira szedett karfiolt és puhára főztem.
Lehúztam a tűzhelyről, a tejszínnel, a reszelt sajttal együtt botmixerrel pürésítettem. Megkóstoltam, még egy kevés borsot adtam hozzá és egyet forraltam rajta.
Sűrítést nem kívánt, de ha valaki úgy akarja, be is lehet habarni. Így azonban egészségesebb. Lehet belefőzni egy közepes burgonyát-ez is kiváló sűrítésre a liszt helyett.


Mikor már a leves csaknem elkészült, akkor a lereszelt sajtot kisebb halmokban sütőpapírra rakosgattam egymástól kissé távol, mert el fog terülni. Az előmelegített forró sütőben pár perc alatt aranyszínűre-pirosasra sütöttem. Megvártam, míg kihűl és megszilárdul-ekkor lehet levenni a sütőpapírról. Szerintem bármilyen krémleves mellett kiváló ropogtatnivaló. Persze emellett pirítóskockák is kerülhetnek a levesbe.
Jó étvágyat!

2011. január 23., vasárnap

Túró Rudi torta málnazselével


Rögtön leszögezem, hogy aki bűnbe vitt, ő Doki....Folyton kitalálja ezeket a mozgalmakat, állandó jelleggel feladatokkal bombáz minket a FB-on, egyszerűen romlásba dönt sokunkat. :-)Mi meg ezt még élvezzük is:D
Mellesleg megjegyzem, hogy Túró Rudi torta ügyileg azért Flat Cat szerepe sem elhanyagolható:-)
Szóval, keményen beindultunk -nem is tudnám megmondani, hányan álltunk neki, de ami a legizgalmasabb: szerintem nincs 2 egyforma köztük.
Az enyém alapjaiban Dokiéból indult, a brownie-s alapból, de mivel én a gyümölcszselével töltött Rudi rajongók táborát erősítem, így tortában is málnás lett a nyerő. ( Jó, lehetett volna epres, meg barackos is-ezt majd máskor, vagy valaki más is kedvet kap tán....) Remélem, azért nem generálok ezzel vérre menő háborút a csak csokis ill. a gyümölcszselés Túró Rudisok közt :)

Az adagom eltér Dokiétól, mivel egész hétvégére gondolván a 18 cm-es forma most kicsinek bizonyult, meg nagyon szerettem volna már kipróbálni az év végén vásárolt 4 db fémhengert is-így nagyobb volumenben gondolkodtam. Ez a mennyiség így egy 18 cm-es kis tortát és 4 db 8 cm átmérőjű minitortát eredményezett. Számításaim szerint egy nagy tortaformára is épp elegendő lenne. De ha valaki a 18-as mellett dönt, akkor a Dokinál leírt mennyiség a mérvadó.
Gyors tortának nem mondanám, de nem a munka sok, hanem a különböző rétegek közt ki kell várni azt, hogy meghűljön, ill. a zselatin megszilárduljon. Persze eközben annyi minden mást lehet csinálni, megéri a ráfordított időt.
Senkit ne rémisszen el a sok szövegelésem, egyáltalán nem bonyolult a dolog.

Túró Rudi torta málnazselével

A brownie alaphoz:
-12 dkg étcsoki
-12 dkg vaj
-16 dkg cukor
-2 tojás
-7 dkg liszt

A túrókrémhez:

-75 dkg túró
-2,5 dl tejszín
-7,5 dkg cukor /xukor
-1 kezeletlen citrom héja
-6-7 g zselatin

A málnazseléhez:
-25 dkg málna kiolvasztva, átpaszírozva
-annyi víz, hogy 2,5-3 dl legyen
-cukor /xukor
-zselatin dl/ként 2 csapott teáskanál Horváth Rozi féle, összesen 5-6 csapott tk.

A tetejére
-15-20 dkg étcsoki

A sütőt előmelegítettem 175 fokra. Nekem erős a sütőm, lehet másnak kell a 180 fok.
A csokit megolvasztottam, a vajat a cukorral habosra kevertem, hozzáadtam a tojásokat, a lisztet, végül az olvadt csokit is.
Mehet is a sütőpapíros vagy kivajazott tortaformába- nálam 25 perc kellett a 18 cm-esben, 20 elég volt a kis, 8 cm-es formákban.
Teljesen ki kell hűteni.

Eközben összeraktam a túrókrémet -de a zselatin nélkül még! ( A tejszínt nem kell felverni, csak belekeverni a túróba. )
Elfeleztem, a felébe beletettem a zselatin felét, mégpedig úgy, hogy 3 evőkanál vízzel és 1 evőkanál túrókrémmel elkevertem, lassú tűzön felolvasztottam, hogy a csomók teljesen eltűnjenek. Nem forraltam. Langyosra hűtöttem és belekevertem a túrókrém fent említett első felébe.
Ez mehet is a kihűlt brownie-alapra, majd be a hűtőbe 2 órára. ( Esetleg a teraszra lefedve, ott hidegebb van, nekem elég volt fél óra. )

Eközben elkészítettem a málnazselét. A kiolvasztott mirelit málnát áttörtem szitán, annyi vízzel felengedtem, hogy összesen kb. 2,5 dl legyen. Enyhén édesítettem, majd a szokott módon hozzáadtam a zselatint. Vagyis a zselatint pár (3-4) kanál vízzel el kell keverni, némi málnapürét hozzáadni- ezt állandó keverés közben felmelegíteni forrpontig-ekkor a tűzről le kell venni. Lassan a többi málnapürét is hozzá lehet adni, az egészet ki kell hűteni.
Mikor már kezd sűrűsödni, de még azért folyik, akkor a túrórétegen egyenletesen el kell oszlatni, majd újra hűteni. Ez nekem gyorsan megszilárdult, kb. 20 perc elég volt a hidegen.

Erre kerül a 2. réteg túró ugyanúgy, mint fent leírtam. Ezt is meg kell várni, míg szépen megköt a zselatin. ( 2 óra a hűtőben vagy hidegebb helyen bő fél óra).

S ha idáig eljutottunk, már lehet is olvasztani a csokit: aki vékonyabb réteget akar, annak elég 15 dkg, aki vastagabbat, az olvasszon meg 20 dkg-nyit. Pár csepp olaj bele és lehet is a torta tetejére csurgatni. Pillanatok alatt megszilárdul, mert a túró már jó hideg alatta.
Még egyszer megemlítem, hogy a fenti adag egy kis 18-as és még 4 minitortára( 8 cm-es) elég, vagy egy nagy méretűre!!! Nehogy valaki bele próbálja szuszakolni a kisebb formába, közben pedig engem szidjon:)))


Kissé rusztikus hatású tortákat kaptam, ami annak köszönhető egyrészt, hogy folpackkal vontam be a formákat, ez kissé hullámos lett. Másrészt a csokizás előtt el kellett volna távolítani a keretet-de ekkorra már késő este volt, így aztán agymosottan csorgattam csak a csokit- amit aztán le kellett választani a formáról :D Erre figyeljetek majd...
Összegezve: a brownie alap tökéletes önmagában is, a túrókrém kellemesen citromos, nem túl édes, benne a málnazselé friss és üde, a csoki a tetején pedig roppanós, mint a Túró Rudi esetében. Szóval, maga a tökély:)) Szebb torta biztosan van, de túró kategóriában ez viszi prímet nálunk jelenleg.
Doki kérdezte, kell ennél jobb? Szerintetek?
Jó étvágyat!


2011. január 21., péntek

Mozart kuglóf


Ha egy igazi, régimódi, békebeli uzsonnára gondolunk, biztosan sokan asszociálunk a kuglófra. Mégpedig amolyan gazdagon, minden földi jóval telis-teli kuglófra. Na, ez itt épp ilyen. Most nem az élesztős változat következik, hanem a gyorsabb, sütőporos tésztából készült-de ez cseppet sem von le érdemeiből.
(Tudtátok egyébként, hogy már a rómaiak is sütöttek az ókorban kuglófszerű süteményt? Persze híressé az osztrákok tették, a biedermeier korszakban, hozzánk pedig a Monarchiával együtt érkezett....)
Épp sok felhasználni való tojásom akadt, így kerítettem sort erre a sütire.


Mozart kuglóf

-7 tojás
-8+8 dkg xukor vagy cukor
-16 dkg vaj
-1 citrom reszelt héja
-1 van. rúd
-csipet só
-20 dkg liszt
-3/4 sütőpor
-6 dkg aszalt sárgabarack (kupaknyi rumba áztatva, amit gyümölcsteával higítottam)
-7 dkg csokilencse (étcsoki)
-8 dkg marcipán (apró kockákra vágva)
-6 dkg nugát (kockákra vágva)

A tetejére:
-10 dkg étcsoki
-pár kanál sárgabaracklekvár
-pisztácia, szórócukor

A sütőt előmelegítettem 170 fokra.
Először a vajat kevertem habosra a cukor felével, majd a tojások sárgáját, a citromhéjat, a csipet sót, a vanília kikapart belsejét is hozzáadtam.
A tojásfehérjéből a cukor másik felével kemény habot vertem. Beleforgattam az elősző masszába és fokozatosan, finoman adtam hozzá a sütőporos lisztet és az extrákat (az apróra vágott aszalt gyümölcsöt, csokilencsét, marcipánt, nugátot).
(A kuglófba kerülő finomságokat ízlésünk szerint variálhatjuk természetesen.)
Szilikonos kuglófformába öntöttem és kb. 70 percig sütöttem, félidőtől már csak 160 fokon, letakarva.
Rácson hűtöttem ki.
A csokit megolvasztottam, a lekvárt felforrósítottam. Sávonként ezzel vontam be kívülről a kuglófot. Végül aprított pisztáciát és szórócukrot hintettem a még folyós csokira/lekvárra.
Szeletelés előtt érdemes megvárni, míg a bevonat megszilárdul. Ha bírjuk:) Ha nem, úgy is jó lesz.:)


Egy hibát azért vétettem: bár elég sok finomságot beletettem a tésztába, nem számoltam vele, hogy leszáll az aljára-elfelejtettem lisztbe megforgatni ezeket. Bár szerintem a csokilencsét nem is lehet, de egyszer majd megpróbálom...Így esett, hogy ezek a bizonyos extra tartozékok a kuglóf immáron felső részén landoltak jobbára, a marcipán és a barack pedig a színe miatt beleolvad a képbe, de sebaj.
Nagyon gazdag, finom kuglóf volt. Sajna, már csak volt...Majdnem elfelejtettem: nem szárad ki másnapra sem, persze érdemes letakarni. Úgy biztosan friss marad!


Jó étvágyat!
Az eredeti receptet a Vidék íze januári számában találtam, de egy kissé felturbóztam.

2011. január 19., szerda

Kókuszos panna cotta mandarinöntettel


A krémek krémje:) Jó, tudom, igazából nem krém,több annál. Az olaszok híres tejpudingja, egy valóban szofisztikált édesség, dehát mégiscsak kanalazzuk, nemde? :))
( A nehézsége abban rejlik, hogy el kell találni pontosan a megfelelő zselatin arányt. Ha túl sok, vagyis szinte gumiszerű, az nagyon nem jó, ha kevés, akkor pedig folyik...)
Egyik kedvenc gyors desszertem, rengeteg ízben el tudom képzelni, hozzáillő sok-sok féle öntettel. Szóval a lehetőségek tárháza kimeríthetetlen.
Ez a desszert most adta magát, vagyis a hűtőben maradt pár dl kókusztej, még a banános-karamelles kókuszos torta maradványaként. Sürgősen fel kellett használni.
Így született ez a 10 perces mutatvány.



Kókuszos panna cotta mandarinöntettel


-2 dl tejszín
-3 dl kókusztej
-1 dl tej
-6 dkg cukor /xukor
-1 rúd vanília kikapart belseje
-4 dkg kókuszreszelék
-4 lapzselatin

A mandarinöntethez:
-pár mandarin kifacsart leve (3-4, mérettől függően)
-1 tk. étkezési keményítő


A panna cottához mindent egy lábosba öntöttem a zselatin kivételével és felforraltam kevergetés közben. Lehúztam a tűzről, beletettem a még meleg, de nem fortyogó folyadékba a lapokat és addig kevertem, míg feloldódott.
Szétosztottam 6 tálkába. Minimum 2-3 órát kell hűlnie ( jobb, ha picit több), ha már a szobahőmérsékletet elérte, akkor hűtőben a helye.
A mandarinokat az öntethez kicsavartam - elég belőle 1,5-2 dl. Ezt is felforraltam, csupán 1 teáskanálnyi keményítővel sűrítettem. Cukrot nem tettem hozzá, jól kiegészíti a kókuszos krém édességét és erőteljes kókuszos aromáját a mandarin savanykás íze. Aki akar, az persze tehet bele. Épp a fentiek miatt nem is fűszereztem a mandarinöntetet, de kedvetek szerint tegyétek. Szerintem így, natúr voltában is tökéletes párost alkotnak a panna cottával.

6 adag lesz belőle. Én szufléformákba szoktam tenni, késsel kicsit körbevágva mindig sikerül tálra borítani.
Panna cotta volt már itt és itt is .
Jó étvágyat!



2011. január 18., kedd

Express pizza Mammától

Elöljáróban annyit, hogy aki ennél gyorsabbat tud, az jelentkezzen:))
Valóban nagyszerű találmány azokra az esetekre, mikor keményen szorít minket az idő. A mirelit pizzát, a futárt, mint alternatívát zárjuk ki-ez utóbbi úgysem gyorsabb semmivel, mint az itt felkínált recept.
Én is nehezen hittem, mikor Mamma kissé rejtélyesen feltette ezt az villámgyors finomságot a Facebookra, hogy valóban csak ennyi lenne? Valóban 20 perc alatt mehet a sütőbe? És mitől fog megkelni...hisz nincs benne élesztő....Aztán elkezdtem bogarászni és leesett a tantusz:DD Megfejtés: a sör és a benne szunnyadó aktív élesztő.
Na most. Azt azért én is leszögezem, hogy ebből a tésztából vékony, ropogós tésztájú pizzára számítsunk, ne a görög vagy amerikai vastagabb verzióra. De ki merem jelenteni, hogy a befektetett idő-munka abszolút megfelelő arányban áll az eredménnyel: vagyis ennyi idő alatt ennél jobban képtelenség alkotni. De ezt a finnyásabbaknak írtam inkább, nálunk a család apraja-nagyja konkrétan még forrón befalta, semmiféle hiányérzet nem maradt utána. Egyszerűen tökéletes!
Egy edény a mosogatás szempontjából, 20 konyhában eltöltött perc, 20 perc ( nálam ennyi volt) várakozás, míg megsül -ennyi a statisztikája a dolognak.
Ha időszűkében vagytok, vagy egyszerűen kicsit lustább napotok van: mindenképpen próbáljátok ki!
Én nem fogom olyan mélyen részletezni a tésztára kerülő szószok, rávalók sokféleségét: ezt megtaláljátok itt, Mammánál-érdemes elolvasni! Csakis a maga egyszerűségében jegyzem le a munkamenetet és a hozzávalókat. Annyit még, hogy ideális esetben legyen minden legalább szobahőmérsékletű.
Én kicsit nagyobb adagot készítettem, ebből egy nagy gáztepsinyi lett.

Express pizza Mammától (Pizza veloce)

Az extra gyors kelttészta:
-37,5 dkg liszt
-3 ek. olívaolaj
-1,5 mk. só
-1,5 mk. cukor
-210 ml sör

A nyers paradicsomszószhoz:
-1 doboz (400 ml) darabos paradicsomkonzerv
-2 ek. extraszűz olívaolaj
-2 gerezd zúzott fokhagyma
-1 mk. tengeri só
-feketebors, frissen őrölve
-1 mk. oregánó, morzsolva

A feltéthez:
-sonka,szalámi
-5-10 dkg reszelt sajt
-2 mozarella gömb
-1 kis marok kapribogyó

Most pedig a max. 20 perces munka: bekapcsoljuk 50 fokosra a sütőt.
Egy nagyobb tálba kimérjük a lisztet, rá a többi tésztáhozvalót. Gyors mozdulatokkal pár perc alatt ruganyos tésztává gyúrjuk. Egy tepsibe sütőpapírt fektetünk vagy kivajazzuk és kézzel (vagy akinek van olyan kis spéci hengere) kinyújtjuk rajta a tésztát. Így be is tolhatjuk a sütő középső rácsára, az 50 fokon maradjon.
Közben ugyanabban a tálban ( időspórolás, hiszen a tészta után tök tiszta maradt a tál-kár lenne másikat elővenni) összekeverjük a paradicsompürét az ízesítőkkel, összekeverjük és evőkanál hátával elsimítjuk a tésztán. Mehet vissza a sütőbe kelni, míg a feltétet felaprítjuk.


Nálam most a fent említett sonka került az egyik felére, szalámi a másikra, reszelt sajjtal és mozarella szeletekkel borítottam be, a kedvenc óriás méretű kapribogyóval is megpakoltam.
További kreatív ötletek Mammánál itt találhatóak.
A sütés ideje függ attól, mire képes a sütőnk: nálam 200 fokon 20 perc alatt kész volt, de ez minden sütőben más, körülbelüli idő.
Jó étvágyat és köszi, Mamma!
További pizzáim: itt, itt, itt és itt találhatóak, valamint ez is rokonlélek:)

2011. január 17., hétfő

Harcsapaprikás óriás, túróval töltött kagylótésztával

Hétvégi ebéd volt nálunk ez a laktató fogás.
Amellett, hogy sokkal több halat kellene fogyasztanunk, amit nem lehet eléggé hangsúlyozni, egy kifejezetten háziasszony kímélő étel, nagyon gyorsan elkészül.
Mondanom sem kell, mennyire finom!
A hagyományos párosból (harcsapaprikás-túrós csusza) most a csuszát lecseréltem erre a gigantikus méretű kagylótésztára és ebbe töltöttem be a tejfölös túrót. Már rég készültem ennek a szépséges tésztának a méltó felhasználására, most jött el a megfelelő alkalom. Túl sok pepecs ezzel sem volt, mert tényleg irtó nagyok ezek a kagylók, könnyű volt betölteni őket, az alakjukat is szépen megőrizték.


Harcsapaprikás óriás, túróval töltött kagylótésztával

-3 ek. étolaj
- 2 nagy fej vöröshagyma
-1 parika
-1 paradicsom
- pirospaprika, só, frissen őrölt feketebors, kevés erős paprika
-kb. 70 dkg harcsa ( ha mirelit, akkor számolni kell a sok vízzel, amit tartalmaz! )
- 2 ek. tejföl
- esetleg 1 ek.liszt

A túrós-tejföllel töltött kagylótésztához
-30 dkg óriás kagylótészta
-25 dkg túró
-1 kis pohár tejföl
-só


A leghosszabb munkafolyamat a felkockázott hagyma párolása. Először olajon üvegesre fonnyasztottam, ne sajnáljuk belőle, ehhez az ételhez sok kell! Rádobtam egy tv paprikát karikákban és egy paradicsomot félbevágva. Pirospaprikát hintettem rá, sóztam, borsoztam és fedő alatt kevés vízzel addig pároltam, míg a hagyma szinte szétfőtt. Erre azért van szükség, mert a hal pillanatok alatt elkészül majd. (Erőteljesebb fűszerezést kíván szerintem, mint egy húsból készülő paprikás! )
A halat felkockáztam.
Közben kifőztem és leszűrtem a kagylótésztát, összekevertem a túrót tejföllel, sóztam. Betöltöttem a kagylókat és egy kiolajozott, hőálló tálba sorakoztattam, hogy majd ebben átforrósítsam.


Mikor a hagyma kész, hozzáadtam a halkockákat és 7-10 perc alatt puhára főztem. Tejföllel gazdagítottam. Ha sűrűbben szeretjük a szaftot, akkor kevés liszt kerüljön a tejfölbe habarásként.
Jó étvágyat!



2011. január 16., vasárnap

Mogyorós goffri mogyoróvajas-málnás töltelékkel


Most látom, a cím tobzódik az "m" betűkben, mint a recept a mogyoróban, de sebaj.....
Goffri volt már itt, akkor hagyományosan-most próbáltam némiképp egészségesebb, korszerűbb tésztából készíteni. ( Van benne teljes kiőrlésű liszt is, a cukrot pedig xukorra cseréltem le.)
A töltelékkel kapcsolatban ilyet nem jelentenék ki, ez egy próba volt csupán. De egy jól sikerült kis próba: amerikai módra mogyoróvajat és dzsemet, mégpedig málnadzsemet töltöttem a goffriba-így is kipróbáltuk. Egyszer lehet:D
Háááát.....csak annyit tudok mondani, hogy megosztó lesz az ötlet: aki szereti a mogyoróvajat, az ezt is imádni fogja, aki pedig nem, hát az egye a szokásos töltelékekkel ezt a light-osabb tésztát: lekvárral, nutellával, túrótöltelékkel, stb.
A tészta mindenképp megérdemel egy kóstolást: a mogyoró kellemes ízt ad ennek is, nem is tudom, eddig miért nem jutott eszembe....


Mogyorós goffri

-4 tojás
-12 dkg xukor (vagy cukor)
-fél vanília kikapart bele
-15 dkg vaj
-10 dkg zabpehelyliszt
-25 dkg simaliszt
-5 dkg darált mogyoró
-1 sütőpor
-só
-5 dl tej
-1 dl víz

A goffrikat ugyanígy készítettem el, mint itt.


A fotón látható darabok egyik felét darabos mogyoróvajjal kentem meg, a másik felét pedig málnalekvárral. Összefordítottuk, úgy ettük. Szerintem isteni!
Természetesen a hagyományos töltelékek is passzolnak ehhez a tésztához is.
22 db lett belőle.
Jó étvágyat!

2011. január 15., szombat

Vörösboros marhapecsenye sütőben sült tócsnival


Szintén még tavalyi történet....
Csodaszép, friss marhacombot pillantottam meg a hentesnél, azon nyomban 1 jó kilónyi haza is jött velem. Annyira szép volt a hús, hogy nem kívántam túlbonyolítani, úgyis rég ettünk ilyen pecsenyét.

Vörösboros marhapecsenye sütőben sült tócsnival

-1 kg marhacomb
-kevés olívaolaj
-1 fej lilahagyma
-3-4 gerezd fokhagyma
-2 közepes sárgarépa
-fél konzervparadicsom ( amiben egész, hámozott paradicsomok vannak)
-2 babérlevél
-2 ágnyi tárkony
-5 dl jó minőségű vörösbor
-kevés húsalaplé ( ha lassabban puhul a marha)
-só, bors

A tepsis tócsnihoz
-6 közepes krumpli durvára reszelve
-3 tojás
-4-5 evőkanál liszt
-1 vöröshagyma lereszelve
-só, bors, biovegeta

A húst lehártyáztam (nem volt sok, de jobb eltávolítani), ujjnyi vastag szeletekre vágtam. Serpenyőben felforrósítottam kevés olajat, ezen minden szeletet körbepirítottam épp csak pár perc alatt. Kitettem őket egy tálra.
A visszamaradt olajhoz még tettem egy keveset, ezen megpirítottam a kockákra vágott lilahagymát, a felaprított répát, rádobtam a fokhagymát, visszatettem a hússzeleteket és felöntöttem a vörösbor egy részével. Hozzáadtam a paradicsomot is és befűszereztem. A vörösbort apránként adagoltam, ahogy párolgott. Ha nem elég puha még a húsunk, mehet hozzá némi húsalaplé is.
Lassú tűzön pároltam, közben ellenőriztem többször.
Mikor a hús kellőképpen omlósra párolódott a boros lében, akkor kivettem őket, a babérlevelet szintén eltávolítottam, az már nem kell. A visszamaradt levet botmixerrel pürésítettem, megkóstoltam, ha kell, még sózom, borsozom ilyenkor és még tárkony is kerülhet bele ízlés szerint. A hússzeletet visszatettem a krémes mártásba.


Ezzel párhuzamosan elkészítettem a köretet, ami most a tócsninak egy zsírszegényebb változata, tepsiben sütve. Így is nagyon finom, bár nem állítom, hogy olyan, mintha lepényként sülne. Más, de a szaftos húshoz nem is baj, ha nincs benne annyi zsiradék. (Mellesleg egyszerű vacsoraként is megállja a helyét némi tejföllel megöntözve.)
A krumplit durvára lereszeltem, hozzáadtam a reszelt vöröshagymát, beletettem a tojásokat, a lisztet, a fűszereket és jól összedolgoztam. Egy kissé folyós masszát kell kapnunk.
Egy közepes jénait kiolajoztam és elterítettem benne a nyers tócsnit. Lefedtem fóliával és előmelegített, 180 fokos sütőben 3/4 órán át sütöttem, az utolsó negyed órában fólia nélkül.
Szeleteltem és forrón tálaltam a szaftos marhahús mellé.
Mondanom sem kell, hogy a sok vörösbor, a zöldségek, a fűszerek megteszik hatásukat: fennséges párost alkot a sűrű mártás az omlós marhahússal és a tócsnival.
Jó étvágyat!

2011. január 14., péntek

Csokis-gesztenyés sodort kifli Limara nyomán


Ma találtam rá véletlenül, még december elején sütöttem. Ez a kifli is egyike azoknak, amiért érdemes megdolgozni, hálás lesz a család:)
Semmit nem változtattam, a recept ugyanaz, mint itt, Limaránál.
A tészta nagyon hálás, szépen vékonyra nyújtható, könnyen kezelhető. A végeredmény pedig mesés!


Csokis-gesztenyés sodort kifli Limarától

A tésztához:

-60 dkg finomliszt
-1 tk. só
-1 ek. cukor
-1 tojás
-120 g tejföl
-kb. 2 dl tej
-2 dkg élesztő
-5 dkg puha vaj

A kenéshez:
-10 dkg puha vaj
-1 ek. liszt

A töltelékhez:
-150 g étcsokoládé
-0,5 dl tejszín
-25 dkg gesztenyemassza

-1 tojás a lekenéshez

A tésztát nálam is a kenyérsütőgép dagasztotta, abban kelt 30 percet.
Elkészítettem a tölteléket. A csokit megolvasztottam, összekevertem a tejszínnel és a gesztenyemasszával.
Eközben a kenéshez szánt vajat megolvasztottam, elkevertem a liszttel.
A tésztát vékonyra nyújtottam (2-3 mm), megkentem a lisztes vajjal, majd bejgliszerűen feltekertem, 2 részre osztottam. Így pihentettem 1,5 órát hűvös helyen.

Ezután a tésztát téglalappá nyújtottam, kb. 30 cm szélesre, 2 mm vastagra úgy, hogy középen megfelezve 2 sor háromszögre tudjam derelyevágóval felvágni. ( lásd fázisfotók Limaránál) Minden háromszög közepére egy kanálka tölteléket tettem és kiflivé tekertem fel. Sütőpapírra pakoltam őket és újra kelesztettem, míg a másik tésztarúddal ugyanígy jártam el.
Sütés előtt tojással lekentem és 180 fokon légkeverésen ( különben +20 fok) kb. 12-13 perc alatt pirosra sütöttem.


Meg lehet szórni porcukorral, úgy szebb lesz, de nálunk nem mindenki szereti a porcukrot. Nagyon finom, alattomos módon eteti magát :))
Jó étvágyat és köszi, Limara!


2011. január 13., csütörtök

Blogszülinap és dupla karamelles banános-kókuszos torta

Megint lemaradtam a saját blogom szülinapjáról. Szegény... tavaly 1 egész héttel tévedtem el az időpontot tekintve, ehhez képest mi is ez az 1 nap csúszás.
Szóval 2 évesek lettünk, ezalatt elég jól összemelegedtünk. Részemről legalábbis hiányozna, ha nem volna. Pár nap szünet alatt komoly megvonási tüneteim jelentkeznek:-)

Ez alkalomból hoztam is egy tortát, amiről így, 2 szelet után merem állítani, hogy prémium kategóriás:D Isteni a banán-kókusz-karamell triója, ráadásul szerintem igazi, téli torta, bár a trópusi feeling sem áll távol tőle. Az ellentmondás csak látszólagos, hiszen mi azért banánt jobbára télen sütünk, nyáron van annyi más.....
Ha pedig az édes ízt kissé ellenpontozni akarjuk, akkor remek választás mellé egy kevés görög joghurt, csak úgy, a'la natur: egy falat torta, egy kis selymes vaníliás-tejszínes karamell, egy kanálkányi joghurt. Hmmmm:))) Mennyei!


Duplán karamellás banános-kókuszos torta


A karamellöntethez:
-1 rúd vanília kikapart bele
-20 dkg cukor
-10 dkg vaj
-1 dl víz
-1 dl tejszín

A tésztához:
-4 banán
-8 dkg kókusz
-3 tojás
-15 dkg cukor
-kevés vaníliakivonat
-1 dl kókusztej
-3 dkg vaj
-15 dkg liszt
-fél tk. sütőpor

A tálaláshoz:
-kis tálkányi görög joghurt


Kiválasztunk egy közepes sütőformát, kibéleljük sütőpapírral, de legjobb a szilikonos.
Először a karamellöntetet készítjük el: a cukrot halvány barnára karamellizáljuk állandó kevergetés közben, hozzáadjuk a felkockázott vajat és a vizet, a vaníliát. Mikor egyneművé olvadt, akkor lehúzzuk a tűzről, belecsorgatjuk a tejszínt, amivel még egy utolsót forralunk rajta.
Az öntet felét az előkészített sütőformába kanalazzuk, a másik felét hagyjuk az edényben, később lesz rá szükség.
A kókuszreszelékből kb. 3 dekányit a tortaformába, a karamellrétegre hintünk. Felszeleteljük fél cm-esre a 3 db banánt, ezt a kókuszos karamellrétegre sorakoztatjuk. Ez lesz a torta teteje.
A 4. banánt villával összetörjük, ez már a tésztába kerül.
A kókusztejet felmelegítjük a kókuszreszelékkel és langyosra hűtjük.
A sütőt előmelegítjük 175 fokra.( légkeverés)
Jöhet a tészta:
a tojásokat habosra keverjük a cukorral, hozzáadjuk a vaníliakivonatot, a kihűlt kókuszos masszát, a puha vajat. Összedolgozzuk, majd mehet bele a banánpép és a sütőporos liszt.
A masszát a karamelles-banános-kókuszrétegre öntjük és 40-45 percig sütjük. Én félidőben letakartam, és visszavettem a hőt 160 fokra. Figyelni kell, mennyire pirul a tészta.
Mikor kész, még 10 percet a formában hagyjuk hűlni, majd a tálat a forma fölé helyezzük és egy mozdulattal átfordítjuk.

Már langyosan is szépen szeletelhető, mellé a karamellönetet később is érdemes kicsit megmelegíteni. A szeleteket kinek-kinek kívánsága szerint locsoljuk meg karamellel, a görög joghurtot pedig külön tálkában kínáljuk.
Jó étvágyat!
A könyvet megemlítem, de teljességében nem ajánlom, ugyanis számos hibát találtam, az ott leírt recept több ponton is értelmezhetetlen, hibákkal teli. Bár a fotók csodásak benne, de a leírások többnyire átdolgozásért kiáltanak.( Le Cordon Bleu: Édes csemegék)

2011. január 10., hétfő

Citromos joghurtban pácolt csirke


Egy rendkívül ízletes, pikáns, csöppet csípős, egyszerűen elkészíthető étel. Ezúttal a pácolásra is elegendő fél órát szánni, aztán mehet is a sütőbe a hús. Ha nincs hozzá köret, kiválóan megteszi pár szelet mediterrán kenyér is, amivel jól ki lehet tunkolni a fűszeres-joghurtos szaftot. Igaz, nem a legfotogénebb húsétel, hiszen a joghurt bizony kicsapódik némileg, de kárpótolnak érte az ízek, meglátjátok....

Citromos joghurtban pácolt csirke ( 4 főre)

A páchoz:

-4,5 dl natur joghurt
-2 kezeletlen citrom héja, 1-nek a leve
-kevés chili aprítva, vagy chilipehely
-3 gerezd zúzott fokhagyma
-1-2 ek. korianderzöld
-só, bors

-75 dkg csirkemell
-kevés olaj

A páchoz valókat összekevertem.
A csirkemellet (comb is jó, de kicsontozva) feldaraboltam közepes nagyságú darabokra ( 1 filét 3-4 részre vágtam).
A húsokat beletettem a pácba és jól beleforgattam, hideg helyen fél órát állni hagytam.
A sütőt 180 fokra előmelegítettem, egy sütőtálat kiolajoztam. A húsokat elosztottam benne, a maradék pácot ráöntöttem. Alufóliával letakartam, így sütöttem 35 percig. Ezután levettem róla a fóliát és anélkül párologtattam el a felesleges vizet (ami a joghurtból kicsapódik), ill. pirítottam a húst még kb. 15 percig.

Forró, ropogósra sült rozmaringos burgonyával és mediterrán kenyérrel ettük. A joghurtos szaftot meg ne hagyjátok, az a legfinomabb! Persze a husi is az:)
Jó étvágyat!