2011. június 30., csütörtök

Meggyes gesztenyeparfé csokikosárban: VKF XLIII

Ezt a nagyon egyszerű, de isteni finom desszertet készítettem a Prima Maroni Kft receptversenyére, valamint egyúttal az aktuális VKF-re.
Bár a gesztenyéről megszokásból az ősz és tél jut eszünkbe, gyümölcsökkel megbolondítva igazi nyári, hűsítő édességet is készíthetünk belőle.


Meggyes gesztenyeparfé csokikosárban (8 adaghoz)

-250 g Maroni Fehérarany gesztenyepüré
-250 g mascarpone
-1-2 evőkanál rum
-16 szem meggy
-180 g étcsokoládé
- pár csepp étolaj

A díszítéshez:
- Spar cukrozott tejszín spray (250 g)

Szükséges a kosárkák készítéséhez 8 db forma, amiben a csoki "tálkák" elkészülnek. Ez lehet papír muffinkapszli is, én most szilikonosat használtam.
A csokit megolvasztottam, pár csepp olajat kevertem bele és ecsettel átkentem a muffin formákat. 5 percre hűtőbe tettem, majd eloszlattam még egy réteg csokit. Ismét hűtőbe tettem.
Közben elkevertem a kiolvasztott gesztenyemasszát a mascarponéval, rummal. Cukor nem kell hozzá, ami a masszában van, épp megfelelő.
A kosarakba kanalaztam a gesztenyés krémet, középre 1-1 szem meggyet rejtettem.
Egy éjszakára (de legalább pár órára), mélyhűtőbe tettem.
Fogyasztás előtt a formát eltávolítottam, tejszínhabbal tálaltam.


Előnye ezeknek az összetevőknek, hogy velük fagyasztáskor sem lesz a parfé jeges, hanem teljesen krémes, pillanatok alatt fogyasztható, miután kivettük a -18 fokról.

További gesztenyés receptek itt találhatók: www.gesztenyepure.hu

Jó étvágyat!



2011. június 29., szerda

Kávés csokitorta


Kicsit megkéstem ezzel a poszttal, nem erre a nyári időszakra szántam, de elmaradt. Viszont, most újra átgondolva, ma már tennék a tésztájába is, a krémjébe is a bőséges csokiadag mellé gyümölcsöt, mégpedig meggyet vagy ribizlit. Vagy ki-mit szeret. Mert a csoki szereti a gyümölcsöt:))
Ez a recept a Kifőztük júniusi számából letölthető továbbra is ingyenesen.
A torta nem túl édes, inkább a markáns étcsokoládé íz dominál a kávé kellemes aromájával kiegészülve. ( Amit mint említettem, gyümölcsös, nyárias kiegészítőre is cserélhetünk! )


Kávés csokitorta

a tésztához:

-5 tojás
-30 dkg cukor
-15 dkg vaj
-4 teáskanál azonnal oldódó kávé
-10 dkg olvasztott étcsokoládé
-2 evőkanál cukrozatlan kakaó
-35 dkg liszt
-1 sütőpor
-3 dl tejföl

a krémhez:
-30 dkg étcsokoládé
-3 dl tejszín
-10 dkg vaj
-10 dkg mascarpone
-3 teáskanál azonnal oldódó kávé

A tésztához felhabosítjuk a cukrot a vajjal, majd egyenként hozzáadjuk a tojásokat. A csokoládét vízfürdőben megolvasztjuk, az instant kávét kevéske meleg vízben feloldjuk, majd a tejföllel, a kakaóporral együtt a tojásos masszához keverjük. A sütőporos lisztet is beledolgozzuk a tésztába. Egy sütőpapírral kibélelt, 26 cm-es tortaformába simítjuk a csokoládés keveréket, majd előmelegített, 180 fokos sütőbe tesszük. 20 perc után 170 fokra mérsékeljük a hőmérsékletet, szükség esetén alufóliával lefedjük a tésztát. Körülbelül 50-55 perc sütés után tűpróbával ellenőrizzük. Ha kész van, hagyjuk teljesen kihűlni, csak ekkor vágjuk félbe.
Míg a tészta hűl, elkészítjük a krémet: egy lábosba öntjük a tejszínt, beletördeljük a csokoládét és a vajjal, kávéval együtt állandó keverés mellett felolvasztjuk. Amikor már csak langyos, eldolgozzuk benne a mascarponét és teljesen kihűtjük. Időközben félóránként habverővel átkeverjük. Érdemes odafigyelni a krém állagára, s akkor felhasználni, mikor már épp szépen kenhető.
Ekkor bő harmadrészét az alsó tortalapon simítjuk el, a többi krémmel pedig a torta tetejét és oldalát vonjuk be. Ízlés szerint mintázzuk, díszítjük. Pár órára hűtőszekrénybe tesszük, utána tálaljuk.


Tipp: még különlegesebbé tehetjük a tortát, ha a tésztalapokat pár evőkanál whiskyvel meglocsoljuk, valamint a krémbe is keverünk keveset az alkoholból. Nos, az alkohol mellé tényleg passzol a gyümölcs is!
Jó étvágyat!

2011. június 25., szombat

Citromfagyi extra krémesen: lemon pie fagyi


Mivel itt a hétvége, egy kis nyalánkságot hoztam. Nyár lenne ugye, vagy valami olyasmi, bár nem mindig érezhető....de legyen fagyi:)))
Citromfagyi, de most nem vizes, jeges, hanem jó krémes, kicsit nekem olyan lemon pie jelleggel. Bár a tojást kihagytam belőle ( legközelebb azzal is megkísérlem), de ettől még roppant krémes és benne van a kötelező tésztás rész is morzsa formájában.


Lemon pie fagyi

-2 dl tejszín
-2,5 dl sűrített, cukrozatlan tej
-25 dkg mascarpone
-2 citrom leve és reszelt héja ( legjobb a kezeletlen)
-cukor/fruktóz
-kekszmorzsa vagy pitemorzsa maradékból

A tejszínt kemény habbá vertem. A sűrített tejjel elkevertem a mascarponét, beletettem a citromok kifacsart levét és lereszelt héját, édesítettem fruktózzal. Beleforgattam a tejszínt és máris mehet a fagyigépbe. (Ennél a fázisnál kevertem bele némi maradék pite tésztát morzsa formájában.) Gép híján azonnal be lehet tenni a mélyhűtőbe, ez esetben óránként át kell keverni habverővel legalább 4 órán keresztül.


Egy 750 ml-es doboz épp tele lett vele.
Pár óra múltán gombócolható. Reszelt citromhéjjal és sütimorzsával meghintve tálaljuk.
Mennyei élvezet volt:)))
Jó étvágyat!

2011. június 24., péntek

Zöldséges omlett sütőben

A Kifőztük júniusi számában jelent meg ez az egyszerű vacsoraétel, az újság még mindig letölthető ingyenesen, innen.
A nyáron készülő omlettek esetében kár volna kizárólag tojásos, sajtos és sonkás összeállításban gondolkodni. A szezonális zöldféléket is érdemes is számba venni, és akár a maradék zöldségeket is fölhasználhatjuk hozzájuk.


Zöldséges omlett sütőben

-6 tojás
-1 dl tejszín
-8 dkg reszelt sajt
-só
-bors
-vaj
-metélőhagyma
-3 közepes újburgonya
-8-10 szál spárga
-8 koktélparadicsom

180 fokra melegítjük a sütőt. Kivajazzuk az omlett készítéséhez használt tálat vagy tálakat.
Előkészítjük a zöldségeket.
Sós vízben félpuhára főzzük a falatnyi kockákra vágott burgonyát. Letörjük a fás részt a tisztított spárgákról, levágjuk róluk a sípot, a többi részüket földaraboljuk, és sós-citromos-cukros vízben 8-10 percig főzzük. (A jóval gyorsabban puhuló sípokat csak pár percre tesszük a többi spárgadarab mellé.)
Félbevágjuk a koktélparadicsomot, fölaprítjuk a metélőhagymát, lereszeljük a sajtot.
Elhabarjuk a tojásokat a tejszínnel, sózzuk, borsozzuk, belekeverjük a reszelt sajtot és a metélőhagymát.
A kivajazott tálba rendezzük a zöldségeket, rájuk öntjük a tojásos keveréket. A 4 adagot egy darabban kb. 20-25 percen át sütjük, a kisebb, egyszemélyes tálkáknál 15-18 perc is elég.


Miután elkészült, valamilyen friss zöldséggel, például újhagymakarikákkal is megszórhatjuk a tetejét. A csírákat most nem merem ajánlani:((
Friss kenyérrel tálaljuk.
A fenti mennyiség eléggé mini 4 adag. Étvágyunknak megfelelően módosítsuk a mennyiségeket.
Tipp: természetesen kedvünk szerint számtalan zöldségfélével készíthetjük, és sonkával is gazdagíthatjuk.
Jó étvágyat!

2011. június 22., szerda

Tarama

Ez az előétel a Kifőztük júniusi számában jelent meg. Az újság továbbra is ingyenesen letölthető innen.
A tarama nem más, mint halikraalapú dip, amelyet pirítósra is kenhetünk, és pitával is mártogathatunk. Török- vagy Görögországba tett nyaralások, vacsorák hangulatát idézi.


Tarama
-10 dkg piros halikra
-2 szelet fehér kenyér
-kevés tej
-1 salottahagyma
-1 gerezd fokhagyma
-1/2 citrom leve
-kis csokor kapor
-8-10 szem olívabogyó
-2-3 evőkanál olívaolaj

Levágjuk a kenyér héját, tejbe áztatjuk a belét. Megtisztítjuk és nem túl kis kockára aprítjuk a hagymát. Leöblítjük, majd megszárítjuk a kaprot. Lecsöpögtetjük az olívabogyót, kicsavarjuk a citrom levét.
Kinyomkodjuk a kenyérből a fölösleges tejet, és magas edénybe tesszük, amelyben botmixerrel tudunk dolgozni. Hozzáadjuk a halikrát, a hagymát, a citrom levét, a kaprot, az olívabogyót. Mixelés közben adagoljuk hozzá az olívaolajat, míg a kellően krémes állagot el nem érjük. (Sózni nem szükséges, maga az ikra elég sót tartalmaz.)


Pár órára behűtjük, kaporlevéllel, halikrával díszítjük. Friss pirítóssal vagy pitakenyérrel tálaljuk.
Tipp: a kapor helyett ízlés szerint petrezselymet vagy snidlinget is használhatunk.
Jó étvágyat!

2011. június 18., szombat

Epres morzsasüti Csibétől

Amint megláttam a Kifőztük júniusi számában, eldöntött kérdés volt, hogy akkor ezt meg kell sütni. Tegnap éjjel került rá sor, és mint minden ilyen jellegű éjszakai tevékenységemnél, becsúszott pár félreolvasás, amit azonban sikeresen korrigáltam.
Kezdtem azzal, hogy túl nagy tepsit vajaztam ki, sebaj, zutty + 1 tojás és egy kk. sütőpor a tésztába. A morzsaréteget én nem kevertem, ez is azért mert nem olvastam el időben:D, szóval kézzel gyúrtam össze, de ez sem rontott semmit az eredményen.
Pillekönnyű, az epertől szaftos, a morzsa ropogós, szóval maga a tökély!
Jöjjön Csibe receptje, szerintem zseniálisan finom!


Epres morzsasüti

Morzsaréteg:
-10 dkg vaj
-15 dkg barna cukor
-csipet só
-15 dkg liszt

Gyümölcsréteg:
-35 dkg eper ( nálam +5 dkg)
-15 dkg barna cukor
-4 dkg liszt

Tészta:
-20 dkg vaj
-15 dkg porcukor
-csipet só
-2 db tojás (nálam +1)
-15 dkg liszt
-1 teáskanál vanília kivonat
-1 kk. sütőpor ( eredetileg nincs benne)

A morzsaréteget kézzel gyúrtam össze, ( ez esetben a vaj legyen jó hideg! )
pillanatok alatt elkészül, csak épp morzsásra kell összedolgozni.
A kevert tésztánál a cukrok-vaj habosra keverése után hozzádolgoztam a tojásokat, a lisztet.
Kivajazott tepsibe ment a kevert tészta, rá a darabolt, cukrozott eper, a tetejére pedig rámorzsoltam a gyúrt tésztát.
Előmelegített 175 fokos sütőbe tettem légkeverésre, összesen 45 perc elég volt. Félidőben visszavettem a hőt 155 fokra.


Langyosan is megkóstoltam ( éjjeli apró bűn...), de ma is isteni finom! Egy kis porcukorral meg lehet szórni, de elég édes anélkül is, nem muszáj.
Szerintem málnával, barackkal is szuper! Jön majd úgy is...
Köszi, Csibe. A lánykám (középső) külön köszöni:DD )
Jó étvágyat!

2011. június 17., péntek

Hőségben: kókuszkoktél

Forró nyári estéken jólesik finom gyümölcsös koktélt kortyolgatni, amelyet alkohollal és anélkül is készíthetünk. Az előbbi esetben nagy melegben szerencsésebb, ha long drink típusú koktélt választunk, amelyben kevesebb az alkohol.
A 2 koktélrecept a Kifőztük júniusi számában jelent meg, továbbra is ingyenesen letölthető innen.

Amarettos kókuszkoktél

-60 ml kókusztej
-20 ml amaretto likőr
-20 ml fehér rum
-15 ml cukorszirup
-1,5 csésze tört jég


Előre elkészítjük a cukorszirupot, hűtőben hetekig eláll: 1,2 dl vízben fölforralunk 10 dkg cukrot, és legalább 5 percig lassú tűzön főzzük. Teljesen kihűtjük.
Kókusztejet friss kókuszdióból is kicsurgathatunk, és konzervet is használhatunk. Utóbbi valamivel sűrűbb, ekkor célszerű több jeget tenni az italhoz.
Turmixoljuk vagy shakerben jól összerázzuk a jég felével a kókusztejet, az amarettot, a fehér rumot és a cukorszirupot. Pohár aljára rakjuk a maradék tört jeget, és ráöntjük a kókuszos italt.
Szívószállal kínáljuk, mentalevéllel, gyümölccsel díszíthetjük.


Ananászos kókuszkoktél ( lásd a fenti fotó)

-60 ml kókusztej
-1,5 dl ananászlé
-1/4 vaníliarúd
-1 csésze tört jég
-tejszínhab

Kikaparjuk a vaníliarúd belsejét.
Shakerben összerázzuk a kókusztejet az ananászlével, a vaníliával és a tört jég felével. Koktélos pohár aljára szórjuk a többi jeget, ráöntjük a kókuszos
ananászlét.
Egy kis tejszínhab a tetejére, majd ananászszelettel díszítjük.
Szívószállal kínáljuk.

Egészségetekre:)

2011. június 15., szerda

Lazacos újburgonyasaláta

A hideg hozzávalókkal kevert frissen főtt, meleg újburgonya kellemes, langyos salátát eredményez. Kevés füstölt lazaccal kiegészítve kiadós előételt tálalhatunk belőle 4 fő részére.
A recept a Kifőztük júniusi számában jelent meg, ami továbbra is ingyenesen letölthető innen.


Lazacos újburgonyasaláta

Hozzávalók:
-40 dkg apró újburgonya
-15 dkg vegyes salátalevél
-15 dkg füstölt lazac
-8-10 szem olívabogyó
-4 szál újhagyma
-1 kis csokor kapor
-1-2 evőkanál olívaolaj
-1,5 dl joghurt
-só
-bors

Sós vízben megfőzzük a tisztított újburgonyát. (A falatnyinál nagyobbakat előzőleg félbevágjuk vagy negyedeljük.) Leszűrjük, pár percig hűtjük.
Közben fölaprítjuk a salátát és a lazacot, karikázzuk az újhagymát, apróra vágjuk a leöblített kaprot. Lecsöpögtetjük az olajbogyót.
Sózzuk, borsozzuk a joghurtot, elkeverjük benne a kapor nagyobbik részét.
A maradék kaprot az olívaolajhoz adjuk.
Tálakba osztjuk a salátaleveleket és a burgonyát, majd meglocsoljuk kevés kapros olajjal. Egyenlően elosztjuk rajta a lazacot, az olajbogyót és az újhagymát. A fűszeres joghurtból keveset a tetejére öntünk, a többit a saláta mellé kínáljuk.


Tipp: joghurt helyett tejfölt is használhatunk, felhasználás előtt mindkettőt jól hűtsük le.
Jó étvágyat!

2011. június 13., hétfő

Cseresznyés lepény

Most a legegyszerűbben, minden trendiséget, újragondolást mellőzve. Ahogy a nagyanyáink is süthették.....


Cseresznyés lepény

-6 tojás (külön a fehérje és a sárgája)
-22 dkg cukor vagy xukor, esetleg 16 dkg fruktóz
-15 dkg vaj
-1 dl tejföl
-45 dkg liszt
-1 sütőpor
-1 van. cukor
-csipet só
-fél dl rum
-65 dkg cseresznye (kimagozva mérve)
-kevés fahéj
-1 ek. liszt
-2 ek. barnacukor


A fenti alapanyagokból sima kevert tésztát készítünk. ( A tojáshabot keményre verjük a csipet sóval, a vajat a cukrokkal habosra keverjük, mehet hozzá a tojások sárgája, majd a tejföl, a sütőporos liszt, a rum, végül fakanállal beleforgatva a hab.)
A cseresznyét elkeverjük 1 ek. liszttel, a fahéjas cukorral. A tésztát közepes tepsibe simítjuk ( kb. 28X22 cm), megszórjuk a gyümölccsel és 175 fokon 40-45 percig sütjük.


Langyosan vagy hidegen, porcukorral meghintve szeleteljük.
Jó étvágyat!

2011. június 11., szombat

Ribizlis-pudingos táska

Ugyanabból a jól bevált tésztából készült, mint az almás-mákos csiga itt. Ebből is látszik, milyen sokféleképp használható ez az túrós-olajos tészta.
Most táskák készültek, mégpedig gyümölcsösen, "ki a mélyhűtőből a tavalyi ribizlivel"-akció keretében.:)


Ribizlis-pudingos táska


A túrós-olajos tésztához:
-20 dkg túró
-6 ek. tej
-8 ek. étolaj
-1 tojás
-1 csipet só
-10 dkg cukor
-1 vaníliás cukor
-40 dkg finomliszt
-1 zacskó és 2 csapott tk. sütőpor

A töltelékhez:
-1 vaníliás pudingpor
-3 dl tej
-1 dl ribizlilé
-kb. 5 ek. ribizli
-cukor

A lekenéshez:
-kevés tej

A mázhoz:
-10 dkg porcukor
-kevés citromlé

A töltelékhez a szokásosnál sűrűbb pudingot főzünk a tejjel és a ribizlilével, ízlés szerint cukorral. Kihűtjük, elkeverjük benne a ribizliszemeket.
A tésztához valókat géppel összedolgozzuk, rugalmas gombócot kell kapni. Túl sokáig nem szabad gyúrni, mert ragacsos lesz.

Lisztezett deszkán vékonyra nyújtjuk és kb. 11 cm átmérőjű körlapokat szaggatunk. Nagyjából 20 darab lesz belőle...
Egyik felükre kanalazunk a pudingos töltelékből, a lapok szélét tejjel lekenjük, a másik felét ráhajtjuk, a széleket jól lenyomkodjuk.
Légkeverésen, 160 fokos (egyébként 180 fok) előmelegített sütőben 15-20 perc alatt készre sütjük.
A mázhoz a porcukrot elkeverjük a citromlével egészen sűrűn folyó masszává, és a forró táskákat átkenjük vele.


Hagyjuk kihűlni, sokáig veszélyesen meleg a töltelék ilyenkor, úgyhogy vigyázat a kóstolással!
Jó étvágyat!
(Nekem valamiért nem lett szép a cukormáz, fényleni kellene, ehelyett néhol inkább kicsapódott...De ettől még finom volt! )
Az alapötlet Dr Oetker Almás sütemények c. könyvéből.