2011. július 31., vasárnap

Szardíniás pizza cukkinivel és fetával

Szombati ebéd volt. Szokás szerint nagy adag pizzatészta, természetesen több részre osztva. Jó része a szokásos rakománnyal, jelen esetben szalámival, tükörtojással, a kisebb része képezi a címben megadott új variációt.
S ami még új: miután jól körbejártam a témát, hasznos tanácsokkal láttak el nálam hozzáértőbbek, most először bátorkodtam este bedagasztani a tésztát, ami csak másnap délután 2 körül került ki a hűtőből. Szóval kb. 15 órát töltött a hidegen és kutya baja sem lett. Hogy pontosan hogy is készült, azt kicsit később lejegyzem.


Szardíniás pizza cukkinivel és fetával

A tésztához:

-3 ek. olívaolaj
-3 dl víz
-1,5 tk. só
-50 dkg liszt
-1 ek. tejsavópor (elhagyható, de hasznos)
-1 tk. cukor
-5 g szárított élesztő ( ha nem pihentetjük a hűtőben, akkor 7 g)

A pizzamártáshoz:
-1 paradicsomkonzerv (400 g, hámozott paradicsom lében)
-3 ek. olívaolaj
-só, bors,
-2 gerezd fokhagyma
-pár bazsalikomlevél

A feltéthez: (ez egy közepes pizzához, nem az egész tésztára!)
-1 kisebb cukkini
-1 gerezd zúzott fokhagyma
-só
-szardínia konzerv
-fetasajt


A fenti sorrendben pakoltam a kenyérsütőgép dagasztóüstjébe a tésztához valókat. A korábbiakhoz képest annyi volt a különbség, hogy most 2 dagasztás (kb. 25-30 perc) után a tésztát kivettem a gépből és egy kiolajozott, zárható fedelű, nagyméretű tálban betettem a hűtőbe. (Ekkor már a tészta állagáról látható, hogy megfelelő-e. Nem lehet sem túl lágy, sem túl kemény, rugalmas tésztagombócnak kell lenni. Jó nagy tál kell, mert másnapra nagyra nő a tészta.)
Ez este 10-11 körül történt, a pizzatészta másnap délután 2-ig a hűtőben maradt. (Előbb is ki lehet venni természetesen, valószínű már reggel korán elérte a kívánt térfogatot.) Hogy meddig lehet maximálisan így tárolni? Erről megoszlanak a vélemények, de extrém ideig azért biztosan nem célszerű.
A pizzamártást előre elkészítettem: egy darabos paradicsomkonzervet összeforraltam a fenti hozzávalókkal és botmixerrel pürésítettem, de maradhat kissé darabos is. Kihűtöttem.
A tésztát hagytam bő fél órát a konyhapulton, hogy kicsit felmelegedjen. Ezután lisztezett deszkán átgyúrtam, 2/3 része nyújtás után egy nagyobb tepsibe került, a kisebb részből egy közepes méretű, hagyományosan kerek pizza készült. (Ez látható a fotókon.)
A cukkinit felszeleteltem, került rá só, fokhagyma. A szardíniáról leöntöttem az olajat, a fetát felkockáztam.
20 percet hagytam pihenni a tésztát, majd rátettem a pizzaszószt, a feltétet és légkeverésen 175 fokon a kisebbet 20, a nagyobbat 25 perc alatt készre sütöttem.
Nem a leghagyományosabb pizza ezekkel a feltétekkel, de a fokhagymás cukkini a szardíniával és a fetával kifejezetten finom volt! Érdemes kísérletezni:)
Jó étvágyat!

2011. július 30., szombat

Sonkás padlizsán és cukkinicsigák

A júliusi Kifőztükben jelent meg az alábbi receptem is. Az újság ingyenesen letölthető innen.
Ezeket a fűszeresen illatozó, zöldséges-sonkás falatokat előételnek vagy könnyű, nyári vacsorának ajánlom. Friss, ropogós kenyér és egy pohár hűvös bor teszi tökéletessé. A megadott mennyiség 4 főre előételnek felel meg.


Sonkás padlizsán és cukkinicsigák


-1 közepes padlizsán
-1 közepes cukkini
-15 dkg sajt
-1 tojás
-15-20 dkg hajszálvékony szárított sonka
-rozmaring
-só, bors


A megmosott padlizsánt és cukkinit héjastól hosszában körülbelül 3 mm-es szeletekre vágjuk. Ehhez nagyon éles kés, esetleg zöldséghámozó szükséges. A padlizsán szélesebb, ezért célszerű a szeletelés előtt hosszában kettévágni, s utána szeletelni. Ekkor kapunk csak megközelítőleg egyforma csíkokat a kétféle zöldségből. A padlizsánt besózzuk és fél órán át csepegtetjük a levét. A cukkinit csak felhasználás előtt sózzuk.
A sonkát a zöldséggel azonos szélességű, hosszú csíkokra vágjuk fel. A tojást felverjük, elkeverjük benne a sajtot. Ízlés szerint bármilyen sajtféle alkalmas erre, lehet reszelt kemény sajt, de belekeverhetünk villával összetört fetát is. Utóbbinál sózni nem kell, elég a bors. A felaprított rozmaringot is a tojásos keverékhez adjuk.
A zöldségcsíkokra fektetjük a sonkát, majd bekenjük a sajtos masszával és csigává tekerjük. Egy kiolajozott jénaiba szorosan egymás mellé állítjuk vagy felváltva keskeny nyársakra tűzzük, így könnyebb elhelyezni.
Előmelegített sütőben, 175 fokon 25 perc alatt megsütjük. Forrón tálaljuk, rozmaringágacskákkal díszítjük.
Tipp: a tojásos keverékbe kerülhet apróra vágott kaliforniai paprika, aszalt paradicsom is.
Jó étvágyat!

2011. július 29., péntek

Joghurtos kivijégkrém

Nincs annál egyszerűbb, mint friss gyümölcsből a boltban kaphatónál jóval egészségesebb jégkrémet készíteni. Pár percnyi munkára, majd némi türelemre van szükség, a hozzávalók pedig ízlésünk szerint variálhatóak.


Joghurtos kivijégkrém

-6 db kivi
-kb. 4 dl natúr joghurt
-kevés méz

Egy szűrőt gézzel kibélelünk, beleöntjük a joghurtot és szorosan megkötjük. 1 órán át csepegtetjük, ezalatt savó nélküli sűrű, krémes joghurtot kapunk. Ezzel a művelettel a mennyiség nagyjából a felére, 2 dl-re csökken, azonban sokkal finomabb lesz az eredmény. A kivit meghámozzuk, a kemény középső részt eltávolítjuk, a gyümölcsöt botmixerrel pürésítjük. Összekeverjük habverővel a joghurtot és a gyümölcsöt, ízlés szerint cukrozzuk. Azonnal jégkrémformákba töltjük, de tökéletesen megfelelnek e célra pici műanyag poharak 1-1 beleszúrt pálcikával a közepén. Pár órán át nagyságtól függően fagyasztjuk, majd fogyaszthatjuk is.
Tipp: az édesebb gyümölcsökhöz szinte egyáltalán nem szükséges cukrot, mézet adni.
Ez a recept is a Kifőztük júliusi számában jelent meg, ingyenesen letölthető innen.

2011. július 27., szerda

Muszaka sok zöldséggel


A Kifőztük júliusi számában jelent meg ez a görög egytálétel, aminek számtalan fajtája ismert. (Az újság továbbra is ingyenesen letölthető innen.)
Padlizsán mindegyik muszaka receptben szerepel, de azonkívül vidékenként és házanként nagyon eltérő alapanyagokat használnak hozzá. Vannak, akik a rizses, mások a burgonyás változatra esküsznek; sokan csakis bárányhúsból főzik, és akadnak, akik marhából vagy marha- és sertéshúsból vegyesen. Készítik besamellel és anélkül is. Ebben a változatban kissé eltértem a megszokottól, kihasználtam a nyár kínálta zöldségek sokaságát.


Muszaka sok zöldséggel

A húsos réteghez:
-40 dkg darált marhahús
-1 közepes vöröshagyma
-2 gerezd fokhagyma
-kis csokor kakukkfű
-só
-bors
-2 evőkanál olívaolaj
-1 dl paradicsomlé

A mártáshoz:
-4 dkg vaj
-2 evőkanál liszt
-3 dl húsleves
-2 dl tejszín
-3 tojás
-só
-bors
-kakukkfű

A zöldséges rétegekhez:
-35 dkg burgonya
-20 dkg padlizsán
-20 dkg cukkini
-15 dkg zöldbab
-4 paradicsom
-4 evőkanál olívaolaj

A tetejére:
-15 dkg fetasajt

Ujjnyi szeletekre vágjuk a padlizsánt, besózzuk, hagyjuk kicsöpögni a levét.
Fölaprítjuk és olajon megpirítjuk a vöröshagymát. Amikor üveges, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát meg a húst, fehéredésig kevergetjük. Sózzuk, borsozzuk, kakukkfűvel ízesítjük. Beleöntjük a paradicsomlét, és bő fél órán át közepes lángon pároljuk. Szükség esetén kevés vizet öntünk rá. (Akkor jó, ha a végén besűrűsödik, de ügyeljünk rá, hogy le ne égjen!) Félretesszük.
A mártáshoz megolvasztjuk a vajat, és megpirítjuk benne a lisztet. Folyamatosan kevergetve fölengedjük a hideg húslevessel, tejszínnel dúsítjuk, és még egyszer fölforraljuk. Sózzuk, borsozzuk, és kakukkfűlevéllel fűszerezzük. Miután kissé kihűl, elkeverjük benne az egész tojásokat, és félretesszük a kész mártást.
1 centiméter vastag karikákra szeleteljük a tisztított burgonyát, földaraboljuk a zöldbabot, és külön-külön mindkettőt félpuhára főzzük sós vízben.
Fölkarikázzuk a cukkinit, a padlizsánt meg a paradicsomot, apró darabokra vágjuk a fetasajtot.
Körülbelül 4 evőkanálnyi olajon megpirítjuk a padlizsán- és a cukkiniszeleteket, törlőpapíron lecsöpögtetjük őket.

Ezután következik a rétegezés: kevés mártást merünk a kiolajozott jénai aljára, ráfektetjük a burgonyakarikákat, amelyeket meglocsolunk mártással, azután rásimítjuk a húsos masszát. Ekkor következnek a zöldségek: a padlizsán, a cukkini, majd a paradicsom és a zöldbab. Fontos, hogy minden réteg közé és az étel tetejére is kerüljön némi mártás!
A darabolt fetával zárjuk a sort, és 175 fokra melegített sütőben 35-40 perc alatt készre sütjük az ételt. Tálalás előtt kakukkfűágakkal díszítjük.


Tipp: a muszakát gyakran készítik fahéjas ízesítéssel. Aki kedveli ezt a fűszert, az tegyen a húshoz 1 rúd fahéjat, majd a párolás végén távolítsa el. Kakukkfű helyett oregánóval is ízesíthetjük.

A blogomon már készítettem egy muszakát itt, és ez a másik is a muszakához nagyon hasonlító étel.
Jó étvágyat!

2011. július 25., hétfő

Fagylaltos málnaturmix

Ez a frissítő nyalánkság a Kifőztük júliusi számában jelent meg, ami továbbra is ingyenesen tölthető le innen.
Mikor készült, tombolt a kánikula. Remélem, van olyan része az országnak, ahol ma is aktuális az elkészítése.....Lényegében nem más, mint egy joghurtos gyümölcsturmix egy kis fagyival feldobva. Pár perc és kész is.


Fagyis málnaturmix (4 nagy adaghoz)

-25 dkg málna
-3,7 dl joghurt
-1,7 dl tej
-fél citrom kifacsart leve
-4 + 4 gombóc citromfagylalt


Joghurttal, tejjel, citromlével és 4 gombóc fagylalttal turmixoljuk a málnát. Minden pohár aljára teszünk 1 gombóc fagylaltot, és ráöntjük a turmixot. Szívószállal, kanállal kínáljuk, málnaszemekkel díszítjük.
Tipp: bármilyen idénygyümölccsel készíthetjük. Külön cukrozást nem igényel. Aki nem szereti a málnamagokat, az átszűrheti a gyümölcsöt. Vaníliafagyival is finom!

2011. július 22., péntek

Csirkemellfalatok petrezselymes krémmártásban

Emőkénél láttam a napokban hasonlót, megtetszett, megfőztem és bár nem kis mennyiségből, de már híre-hamva sincs:)) Állítólag ez egy régi Stahl recept, amin Emőke is alakított ezt-azt, én is meglehetősen átvariáltam.
A végeredmény masszívan petrezselymes, selymes mártásban úszó húsfalatkák, amihez leginkább valamilyen apróbb tészta illik, jelen esetben copfocska volt itthon.


Csirkemellfalatok petrezselymes krémmártásban

-90 dkg csirkemellfilé
-2 ek. olívaolaj
-1 kisebb fehérhagyma
-2 gerezd fokhagyma
-só, bors
-2 dl száraz fehérbor
-1 tejszínes Camping sajt
-2 dl tejszín
-2-3 csokor petrezselyem
-1 tk. étkezési keményítő
-kevés parmezán jellegű sajt


A csirkemellfilét apró darabokra vágtam. Az olívaolajon megfonnyasztottam a kockákra vágott fehérhagymát, majd hozzáadtam a húsdarabkákat és a zúzott fokhagymát. Kifehéredésig kevergettem. Sóztam, borsoztam és felöntöttem borral, lefedve puhára pároltam. ( Ha nagyon elfőne a leve egy kis vízzel pótolni kell, szükség lesz rá a szafthoz! )
Közben egy mélyebb tálban összeturmixoltam a sajtot, a tejszínt és petrezselymet. Mikor a hús már csaknem teljesen kész, akkor a szaftjából pár kanálnyit hozzáadtam az előzetesen 1 evőkanál vízzel elkevert keményítőhöz, majd az egész ment a petrezselymes masszához. Még pár kanál szaft került ebbe a zöld mártásba és az egészet a húsra öntöttem. Ekkor már elég 1 percet forralni, ennyi elég a keményítőnek.
Forrón tálaltam az időközben kifőtt tésztával, egy kis grana padano kíséretében. ( Többet ettünk hozzá, mint a fotón, csak nem akartam eltakarni a mártásos húst:D)
A fenti mennyiség 6 adag. Ehhez képest szerintem a benne lévő zsírtartalom nem annyira kiugró, úgysem minden nap eszünk ilyet. Természetesen az egyszerű krémsajt márkásabb sajtra is lecserélhető, úgy biztosan még finomabb az étel.... Nekem most nem volt itthon.
Jó étvágyat!

2011. július 20., szerda

Extra krémes kávéfagyi vagy inkább capuccino fagyi?

Van olyan Murphy törvény, hogy mindig az utolsó fagyi a legfinomabb? Nincs? Nem baj, szerintem akkor is működik:)) Mert ez a fagyi tényleg briliánsra sikeredett. Igaz, egy kalóriabomba, mondjuk úgy finomabban fogalmazva, hogy meglehetősen gazdag nyalánkság:))
Ennél fogva jéghidegen is könnyen gombócolható, krémes, lágy fagyit kanalazhattunk.


Extra krémes kávé vagy capuccino fagyi

-2 dl tejszín
-2 dl sűrített tej
-25 dkg mascarpone
-3 tk. nescafé
-1,5 tk. kakaó (cukrozatlan, holland)
-3-4 ek cukor/xukor
-vanília


A tejszínt habbá vertem, a nescafé-t egy kevés forró sűrített tejben feloldottam a kakaóval együtt. Összekevertem a mascarponét a többi sűrített tejjel, hozzáadtam a kávés-kakaós részt és édesítettem. Került bele egy kevés vaníliakivonat is. A tejszínt beleforgattam. A fagyigépben 30 percet töltött, majd irány a mélyhűtő kb. 2 órára. De persze gép nélkül is működik ez, akkor óránként kivesszük a jégről és átkeverjük habverővel legalább 3-4 alkalommal.
( A kakaó eredetileg csak a színe miatt került bele, de nagyon jó döntés volt! Így tényleg olyan, mintha egy habos, kakaóval meghintett lágy capuccino kerülne a kehelybe fagylalt formájában. )
Az "Oreo keksz másolat" kiválóan illett hozzá!
Jó étvágyat!

2011. július 18., hétfő

Kapros cukkinikrémleves

Igazi könnyű, mindenfajta sűrítést nélkülöző nyári leves. Csak a levesbetétben található némi liszt, az is az egészségesebb fajtából.


Kapros cukkinikrémleves

-3-4 kicsi, zsenge cukkini
-2 újhagyma
-1 evőkanál olívaolaj
-1 kis csokor kapor
-zöldség alaplé vagy biovegeta
-2 dl natúr joghurt
-só
-bors

A túrógaluskához:
-12 dkg túró
-1 tojás
-4 dkg zabpehelyliszt
-só
-kapor

Olajon megpároljuk a fölkarikázott újhagymát, hozzáadjuk a mosott, felkockázott cukkinit, az egészet átforgatjuk. Felöntjük annyi zöldség alaplével, amennyi épp ellepi. (Alaplé híján biovegetát is használhatunk.)
Apróra vágjuk a leöblített kaprot, a leveshez adjuk a nagyobbik részét, és sózzuk, borsozzuk. Puhára főzzük a cukkinit, majd turmixoljuk, beleöntjük a joghurtot, és simára keverjük. Hozzáadunk annyi vizet, hogy közepes sűrűségű levest kapjunk. Újra fölforraljuk, félretesszük.
Míg a cukkini párolódik, a túrógaluskához összekeverjük az áttört túrót tojással, liszttel, kevés sóval és a maradék aprított kaporral. (A hagyományos galuskával azonos sűrűségűnek kell lennie.) Állni hagyjuk, majd hideg vízbe mártott kis kanállal forró, sós vízbe szaggatjuk. Pár percig főzzük, azután leszűrjük.
A kész krémlevest a galuskával tálaljuk.


Tipp: a kevésbé zsenge a cukkinit jobb meghámozni, mert a héja keserű ízt adhat a levesnek.
A leves a Kifőztük júliusi számában jelent meg, továbbra is ingyenesen letölthető innen.
Jó étvágyat!

2011. július 17., vasárnap

Tepsis zöldségek parmezánnal


Nem kifejezetten egy vasárnapi ebéd, bár ki tudja....A zöldségimádóknak miért is ne? Vagy ha másképp nem, hát köretnek is kitűnő, bár be kell vallanom, hogy csak úgy magában egy kis parmezánnal is csodás! Mellesleg 15 perc alatt kész, ez sem hátrány nyáron.
Az ötlet egyidejűleg jött 2 forrásból: Mammától és Ancsitól.
Az a legszuperebb benne, hogy ez az a kaja, ami biztosan a "mindenki másképp csinálja" kategória résztvevője:) Véletlenül sem teljesen egyforma, de így a jó. A variációk száma végtelen a zöldségek és az ízesítés tekintetében egyaránt!


Tepsis zöldségek parmezánnal

- 2 ek. olívaolaj
-1 közepes padlizsán
-1 közepes cukkini
-1 kaliforniai paprika
-2 nagy sárgarépa
-1 fehérhagyma
-só, chili, fokhagyma
-szójaszósz
-vörös balzsamecet
-parmezán jellegű sajt

A sütőt előmelegítettem 180 fokra.
Az összes zöldséget csíkokra, a hagymát karikákra vágtam. Mivel a répa puhul meg leglassabban, ezért ebből hámozóval varázsoltam egész vékony "szalagokat".
A tepsiben a sütőpapírt 1 evőkanál olajjal átkentem, a zöldségeket elterítettem, sóztam, chilivel és zúzott fokhagymával meghintettem, kevéske szójaszósszal és vörös balzsamecettel meglocsoltam. (Tényleg kevéssel, az üveg száját nagyjából befogva, hogy ne ömöljön belőle). Ezután a zöldségeket jól összeforgattam, még egy kevés olajjal a tetejét is megspricceltem. Így ment a sütőbe 15 percre. Félidőben újra átforgattam, még egy löttyintésnyi balzsamecetet kapott.
Forrón, parmezánnal tálaltam.
És persze valamit kifelejtettem: javaslom, petrezselymet vagy korianderzöldet mindenképp tegyetek rá, utólag hiányérzetem volt:)
Így, magában 2 nagy adag, de ha köretként esszük akkor 3-4 is kijön belőle.
Tipp: szerintem hidegen is finom!
Jó étvágyat!

2011. július 16., szombat

Barackos gombóc


Ha valaki egyszer azt mondja nektek, hogy nem érdemes barackos/szilvás gombóccal vacakolni, annak egyszerűen ne higgyetek!:)) Nem, nem először főztem gombócot, de ahányszor nekifutok, mindig kénytelen vagyok levonni a konzekvenciát, hogy ez a gombóc bizony nem az a gombóc. Szóval arra gondolok, hogy a mirelit és a házi......hát, köszönőviszonyban sincsenek egymással.
És az elkészítése: nem egy ördöngösség! Ha már megküzdöttünk a krumplinyomó okozta nehézségekkel, azonnal mehet a víz a fazékba, mert a többi már gyorsan megy! Az eredmény pedig önmagáért beszél....
Mérföldekkel lágyabb, könnyedebb tészta benne az ízes, fahéjas gyümölccsel.
Mondjuk egy veszélye azért van: az, hogy többé a család nem éri be kevesebbel:))


Barackos gombóc ( kb. 20 db)

-60 dkg főtt burgonya
-23 dkg rétesliszt
-1 tojás
-3 dkg vaj
-csipet só

A töltelékhez:
-kb. 10-15 sárgabarack
-cukor
-fahéj

A hempergetéshez:

-15 dkg zsemlemorzsa
-5 dkg vaj

A szóráshoz:
-porcukor


A burgonyát héjában megfőzzük, áttörjük, majd hagyjuk kihűlni.
Ezután összegyúrjuk liszttel, tojással, a lereszelt hideg vajjal, sóval. Ez a művelet nagyon gyorsan megy, csak arra kell figyelni, hogy a burgonya víztartalmától függően lehet, hogy több lisztre lesz szükség. A tésztának nem kell keménynek lenni, csak annyira, hogy jól lisztezett deszkán nyújtható legyen. A nem túl vékonyra kinyújtott tésztát kb. 20 egyenlő négyszögre vágjuk, mindegyik közepébe egy fél sárgabarackot, annak közepébe egy kiskanálka fahéjas cukrot teszünk.
A tészta 4 sarkát összecsippentve két tenyerünk közt gombócot formázunk, majd sós, lobogó vízben kifőzzük.
(Ezalatt a vajat megolvasztjuk és aranybarnára pirítjuk a morzsát.)
Kb. 5 perc forralás elég a gombócoknak, szűrőkanállal kiszedjük, pirított zsemlemorzsában meghempergetjük őket.
Porcukorral meghintve tálaljuk.
( A fotókon a porcukor helyett xukor látható.)
Jó étvágyat!

2011. július 15., péntek

Barackos jégkrém

Tudom, tudom...ez nagyon unalmas:) Közvetlenül a nektarinfagyi után most meg jégkrém és ráadásul őszibarackból. De ebben a melegben alig főztem, viszont az ilyen jeges dolgok nagyon fogytak.


Tulajdonképpen nem is recept ez, annyira egyszerű: fogunk pár barackot, leturmixoljuk és belekeverünk ugyanannyi joghurtot. Ennyi. Semmi cukor, teljesen felesleges szerintem, így üdítő és egészséges marad.
Beletöltjük tetszőleges formákba és pár óra alatt meg is fagy a mélyhűtőben.


( Ha nincs formánk, megteszi pár mini műanyagpohár és egy kiskanálka vagy fapálcika.)
Hétvégére már valami főtt étellel is előrukkolok, most kicsit lehűlt nálunk a levegő és akár így is maradhat pár napig:))
Jó étvágyat!

2011. július 12., kedd

Nektarinfagyi

Ami készülhet természetesen őszibarackból is, teljesen mindegy. Lényeg, hogy érett, zamatos gyümölcsök kerüljenek bele. Szamóca hozta meg a kedvem ehhez a fagyihoz, nála láttam hasonlót a napokban. Sosem gondoltam, hogy nektarinból is ennyire telt íze lehet egy fagyinak. Pedig bizony, nem is akármennyire!Isteni volt, hűsítő, de egyben lágy és krémes is!


Nektarin vagy őszibarackfagyi

-50 dkg barack (hámozás, turmixolás előtti súly)
-2 dl tejszín
-4 dl joghurt
-1 citrom leve
-cukor/fruktóz/xukor ízlés szerint

Kétszeres mennyiségű joghurtot lecsepegtettem sűrű szövésű anyagon át, így kaptam 2 dl krémes joghurtot. Közben a gyümölcsöt meghámoztam, citromot facsartam rá, hogy ne barnuljon meg. A tejszínt kemény habbá vertem. A gyümölcsöt botmixerrel pépesítettem, összekevertem a görög joghurttal és édesítettem. A tejszínt beleforgattam. Így ment a fagyigépbe, majd a mélyhűtőbe egy 750 ml-es dobozba.


2 óra múlva már ettük is.
Jó étvágyat!

2011. július 10., vasárnap

Megjelent a KIFŐZTÜK júliusi száma!

Ismét megjelentünk, itt a KIFŐZTÜK 2011/7 száma!
Rengeteg recept és ötlet a forróságra, könnyű ételek, sok zöldség és gyümölcs, lecsók a világ minden tájáról, igazi nyári sütemények, fagyik, jégkrémek....


És.......ami új: játék vár rátok!
Aki idekattintva kedvel minket, az sorsoláson vesz részt! Részletek az újságban, ami továbbra is ingyenesen letölthető innen.
Jó böngészést!

2011. július 8., péntek

Túrós pite barackkal, ribizlivel


Lazulós hétvégére való igazi nyárias túrós pite....Kevés tészta, sok túró, barack és ribizli, épp csak annyi édesítés, ami szükséges és kész is. Rengetegfajta gyümölcs illik hozzá, a tálalásnál meg egy gombóc fagyival maga a tökély!


Túrós pite barackkal, ribizlivel


A pitetésztához:
-30 dkg liszt
-20 dkg vaj
-10 dkg porcukor
-1 vaníliás cukor
-citromhéj
-2 tojássárgája
-csipet só

A töltelékhez:
-50 dkg túró
-3 tojás
-10 dkg cukor
-vaníliás cukor
-15 dkg ribizli
-20 dkg sárgabarack


Az omlós tésztát a szokott módon összegyúrom. (Lényeg, a vaj legyen jéghideg, durva reszelőn le kell reszelni, így pikk-pakk összeáll a tészta.)
Bő fél órára hűtőbe teszem.
Ezalatt összekeverem a tölteléket. A barackot felaprítom, a ribizlivel együtt 1-2 kanál lisztben megforgatom.
A túrót áttöröm, a tojássárgájával és cukorral elkeverem, hozzáadom a tojásfehérjéből keményre vert habot. Mehet is bele a gyümölcs.
Egy tűzálló tálat ( nálam most 26 cm átmérőjű és közel 6 cm mély volt, ez jobb, mint a lapos piteforma, több töltelék fér bele:D ) kivajazok. A tésztát kinyújtom és 3/4 részét a formába simítom. Belekanalazom a túrós masszát, de nem a tészta teljes magasságáig, hagyni kell kb 1 cm-t , mivel a töltelék kicsit felemelkedik. A túró tetejére csíkokban ráteszem a tészta maradékát.


175 fokos sütőben 45-50 perc alatt készre sütöm. Ha kell, időközben letakarom. Kihűlve az igazi.
Jó étvágyat!
(Az alsó, felvágatlan-pite fotóért sorry, de ugye a reggeli kávézáshoz fel kellett szelni a sütit. Igen ám, de koffein nélkül nem működöm, ez ám a 22-es csapdája:) Szóval félálomban készült a teljes pitéről a kép, azért ilyen.... )

2011. július 7., csütörtök

Konyakmeggy fagyi

Megint fagyit hoztam, ami a hétvégén el is fogyott. Ennélfogva újrázásra vár, mert elég ütős kis desszert! Aki bonbon formában szereti, ebben sem fog csalódni:))


Konyakmeggy fagylalt

-35-40 dkg meggy
-12,5 dkg mascarpone
-1 dl sűrített tej
-2 dl tejszín
-cukor
-3-4 ek. konyak ( több is lehet:D)
-10 dkg étcsokoládé

A meggymagozás az egyetlen kellemetlen momentum, ha ez megvan, akkor a többi már gyerekjáték:)
A gyümölcs 2/3 részét botmixerrel pürésítettem. A tejszínt kemény habbá vertem. A mascarponét elkevertem a sűrített tejjel, a meggypürével, a konyakkal és ízlés szerint édesítettem. Könnyű, laza mozdulatokkal beleforgattam a tejszínhabot.
Ezután mehet a fagyigépbe jó 30 percre.
Mire a gép végzett, a csokit megolvasztottam, pár csepp olajjal elkevertem. A fagyit dobozba rétegeztem: 1 réteg fagyi-1 réteg csoki, jó sűrűn megcsíkozva. Ezt 3x-4x ismételjük. A tetejére is jusson a csokiból és a maradék meggyszemek is ide kerülnek.
Egy 800 ml-es doboz lett tele ezzel az adaggal.
Pár óra fagyasztás után máris fogyasztható.


( A fagyigép ki is maradhat, de akkor az olvasztott csokiréteget is bele kell keverni a kötelező félóránkénti átkeverésnél, vagy csak a tálalásnál kerül a fagyira. Jobb, ha bent van, mert isteniek a roppanós csokidarabkák a konyakos meggyfagyiban! )
Jó étvágyat!

2011. július 5., kedd

Kefires lángos - az egyszerű


Na, ezzel megint nem én találtam fel a spanyolviaszt, szerintem szinte mindegyikünk anyukája, nagymamája kb. 25 éve megkapta a barátnőjétől/szomszédasszonyától ezt a receptet. Mi pedig megörököltük....Én valamiért anyura hagytam a lángos sütögetést, hiszen olyan jól csinálja, meg hát nem egy lakásbarát recept már "szagilag", ha értitek....Konkrétan kell egy 2 napos szellőztetés utána, hiába az elszívó.
De azért megéri, mert finom. Ráadásul úgysem hetente sütjük, egyszer-egyszer évente belefér.
Ja, a lényeg: sokkal egyszerűbb, mint hittem. Abszolút semmi macera, kevés mosogatnivaló, szóval maradok ennél, azt hiszem.


Kefires lángos

-3 dl kefir
-1 dl tej
-2 db egész tojás
-1 dkg só
-50 dkg liszt
-1 tk. cukor
-1 zacskó instant élesztő( 7 g)

Nem fontos, de használható hozzá a kenyérsütőgép dagasztóprogramja is, elég lesz 20 perc bőven. Így alulra tettem a folyékony alkotóelemeket, a sót, rá a lisztet, a tetejére a cukrot és az élesztőt. Hagytam, hogy a gép gyömöszölje a galuska sűrűségű tésztát egy darabig, majd kiolajozott edényben lefedve hűtőbe tettem. Akár egy hetet is állhat ( akkor a tetején is legyen vékony olajréteg), de már 1-2 óra múlva is süthetünk belőle.
A sütéshez én kb. 3 ujjnyi olajat forrósítottam, a kerámia főzőlap 9 fokozatából a 7-es vált be. A deszkát bevontam folpack réteggel, ezt jól beolajoztam ( a ragacsot nem kell mosogatni), majd egy evőkanalat is olajba mártottam. Ezzel szaggattam darabkákat a deszkára, a kezemmel pedig körbe-körbe viszonylag egyenletesre kihúzogattam. Mehet is az olajba. Ezek nem lesznek amolyan "strand" méretű lángosok, nagyobb férfitenyérnyi darabok, anyunál ezt szoktuk és szerettük meg.
Mindkét oldalát 2-3 percig sütöttem, aranybarnának kell lenni, majd papírtörlőre szedtem. 18 db lett belőle.


Forrón fokhagymával, sóval, tejföllel és reszelt sajttal ettük.
Tipp: egyszerre csak annyit érdemes kisütni, ami elfogy, úgyis eláll a hűtőben.
Jó étvágyat!