2011. november 27., vasárnap

Morzsás halszeletek mascarponés céklával

Szintén a novemberi Kifőztük magazinban jelent meg ez az egészséges főétel. Kifejezetten könnyű fogást készíthetünk halfiléből, ha színpompás zöldséggel tálaljuk. Tökéletesen illik hozzá akár a pangasius-, akár a tilápiafilé.


Morzsás halszeletek mascarponés céklával

a halhoz:
-4-6 szelet mélyhűtött halfilé
-só
-bors
-bazsalikom
-kapor
-rozmaring
-gyömbér
-citromlé
-olívaolaj
-4-6 evőkanál zsemlemorzsa
-2-3 evőkanál darált dió
-4 dkg vaj
a körethez:
-6-8 kisebb cékla (12-15 dkg-os darabok)
-15 dkg mascarpone
-tengeri só
-citrombors
-olívaolaj

Megmossuk, egyesével alufóliába csomagoljuk és 180 fokos sütőben 50-60 percen keresztül sütjük a céklákat, ennyi idő alatt tökéletesen megpuhulnak. Kicsit hűlni hagyjuk, majd kicsomagolás után meghámozzuk és félretesszük őket.
Közben kiolvasztjuk a fagyasztott halszeleteket, meglocsoljuk citromlével, sózzuk, fűszerezzük őket. 180 fokra melegítjük a sütőt.
Vékonyan átkenünk olajjal egy sütőpapírt, ráhelyezzük a halat. Felülről is megspricceljük kevés olajjal és 8-10 percen át sütjük.
Közben megolvasztjuk a vajat, elkeverjük a morzsával, a darált dióval, kevés sóval.
Megfordítjuk a halszeleteket, befedjük a diós morzsával és újabb 7-8 percen át sütjük őket.
Megfelezzük a főtt céklákat, és kiolajozott jénaiba sorakoztatjuk őket. Meghintjük tengeri sóval, citromborssal. Sózzuk, borsozzuk a mascarponét is, majd elosztjuk a cékla tetején. 180 fokon pár perc alatt átmelegítjük. Kicsit megpirítjuk a mascarponét, majd forrón tálaljuk a morzsás halszeletekkel együtt.
Tipp: a halhoz ízlésünk szerint használhatjuk a felsorolt fűszerek akár mindegyikét, és bátran változtathatjuk is az arányukat. Mascarpone helyett krémsajttal is készíthetjük.
Jó étvágyat!

2011. november 26., szombat

Krumplis rétes

Ennek az egyszerű és olcsó édességnek a készítését még gyerekkoromban tanultam a nagymamámtól. A töltelék íze alig emlékeztet a burgonyáéra: annyira finom krémes és vaníliás, hogy sokan nem ismerik föl, miből is áll.
A Kifőztük magazin novemberi számában jelent meg.


Krumplis rétes

-4-6 réteslap
a töltelékhez:
-40 dkg burgonya
-csipet só
-2 tojás
-10-15 dkg xukor vagy cukor
-1 vaníliarúd
a kenéshez:
-1,5 dl tejföl
-1 tojás
-30 ml olaj
a hintéshez:
-kevés búzadara


Sós vízben héjastul puhára főzzük a burgonyát, meghámozzuk, áttörjük és kihűtjük. Krémesre keverjük a tojással, a xukorral, a vaníliarúd kikapart belsejével, csipet sóval.
A réteslapok átkenéséhez összekeverjük a tejfölt a tojással és az olajjal.
Enyhén nedves konyharuhára terítjük az első réteslapot, ecsettel átkenjük a tejfölös keverékkel. Ha 6 lapból készítjük, akkor ráterítjük a második lapot, azt is megkenjük. A következő lapot kenés után egyenletesen meghintünk némi búzadarával, majd az egyik hosszanti oldalán elosztjuk a burgonyás massza felét. 1-1 cm szélességben visszahajtjuk az alsó és a felső szélt, hogy ne folyjon ki a töltelék, és konyharuhával föltekerjük a rétest. Sütőpapírral bélelt tepsibe emeljük, és kívülről is lekenjük a tojásos-olajos tejföllel.
Ugyanígy elkészítjük a második rudat.
200 fokra, illetve légkeverés alkalmazásakor 175 fokra melegített sütőben körülbelül 20 perc alatt aranybarnára sütjük. Langyosan vagy hidegen tálaljuk magában vagy gyümölcsöntettel.
Tipp: sósan készítve tökéletes köret szaftos húsok mellé. Ebben az esetben a krumplis töltelékbe kedvünk szerint használhatunk aprított hagymát, illetve különféle fűszereket.
A xukor beszerzési helye a Biobolt.e-tar-nál .December 31-ig 10 % akció a Kifőztük olvasóinak! Kuponkód: kifoztuk2011
Jó étvágyat!

2011. november 24., csütörtök

A Xukor dicsérete

Egészségesebb ételt szeretnénk tenni a család asztalára?
Ebben az esetben elkerülhetetlen a finomított cukrok elhagyása, de legalábbis fogyasztásának jelentős csökkentése.
Ez nem mindig könnyű, mivel enni jó, az édességekről is gyanítom, nem csak az én családom kedveli. Ugyanakkor azt is tapasztalom, hogy nagyon sokan vagyunk úgy ezzel a kérdéssel, hogy a mesterséges édesítőszereket nem tekintjük megfelelő alternatívának.


Ezt a problémát számomra és tágabb környezetemben még sokak számára a Xukor oldotta meg. Hogy mi is jó a Xukorban?
-Természetes édesítőszer.
-Glikémiás indexe mindössze 7, ami a lassú felszívódású szénhidrátok közé sorolja. Így a cukorbetegeknek, inzulinrezisztenseknek, PCOS-ben szenvedőknek is tökéletes megoldás.
-Szénhidráttartalma 75%-kal, energiatartalma pedig 40%-kal kisebb a cukorénál, így fogyókúrázóknak is ajánlott.
-Semmilyen mellékíze nincs.
-Sütésnél, főzésnél a cukorral azonos arányban használható.
-Csökkenti a fogszuvasodás veszélyét.

S még egy jó hír: karácsonyi akciónk keretében Kifőztük olvasójaként idekattintva, a biobolt.e-tar.hu webshopból rendelve 10 % kedvezményt biztosítunk minden Xukor termékre!
Mindössze annyit kell tenni, hogy rendelés után beírják a kifoztuk2011 kuponkódot.
Mivel közeleg a karácsony, a szilveszter így valószínű, az éves átlagnál is többet fogunk nassolni. Itt a megoldás a büntetlen örömökre:))
Érdemes kipróbálni!

2011. november 20., vasárnap

Karácsonyi receptelőzetes

Gyűjtitek már a karácsonyi finomságokat? Akkor most kérek mindenkit, figyeljetek!


Ez a sütemény rengeteg karácsonyi finomsággal, különlegességgel együtt a Kifőztük karácsonyi különszámában jelent meg. A magazin 82 blogger összefogásával készült adománygyűjtő különszám. Úgy mint tavaly, most is nemes cél késztetett minket közös munkára: a Velemi Camphill Gyermek Lakóotthon és a békéscsabai Degré utcai Gyermekotthon kis lakóihoz jut el a gyűjtés során befolyó pénz a SoSe Közhasznú Alapítvány közvetítésével.
A részleteket idekattintva olvashatjátok el. Ugyanitt lehetőség van az adományozásra is, majd ezután a különszám letölthetővé válik.
Az akció november 8.-án indult és december 8.-áig tart.
FIGYELEM! Az adományozásnak nincs alsó határa, ezeknek az intézményeknek, az itt élő gyermekeknek minden segítség sokat jelent! Tudjátok, ha sokan összefogunk és mindenki lehetőségeihez mérten akár csak egy kisebb összeggel is hozzájárul az akció sikeréhez, ezzel sok rászoruló kisgyerek arcára varázsolhatunk mosolyt!
Ha csodatételre nem is vagyunk képesek, együtt nagyon sokat tehetünk!
Köszönet minden támogatásért!


A Kifőztük Karácsony stábja nevében:

2011. november 19., szombat

Zabpelyhes keksz csokival

Egy jó rég, még ősszel készült bevált keksz, ami kapóra jöhet, ha gyors receptre van szükségünk. Gyerekjáték elkészíteni, de gyorsan el is fogy.
Hasonlóképp készült, mint ez a régebbi kekszem.


Zabpelyhes keksz csokival

-13 dkg zabpehely
-12 dkg liszt (lehet tk. is, nálam most finomliszt)
-1 teáskanál sütőpor
-2 egész tojás kisebb
-15 dkg hideg vaj kockákra vágva
-10 dkg xukor vagy cukor
-1 csipet só
-8 dkg étcsoki

A csokit durvára reszeljük, innentől fogva úgy készült, mint ez, vagyis így:
A zabpelyhet előre megpirítottam teflon serpenyőben, csak úgy, szárazon. Kihűtöttem.
Lehet kézzel is gyurmicolni, de a robotgéppel 1 perc alatt egynemű masszát kapunk, szóval úgy gyorsabb. Én most a gépet használtam-mindent belepakoltam, a vajat kis darabokra vágva. Mikor morzsás, de viszonylag homogén lett a massza, akkor kézzel dolgoztam tovább. A tésztagombócot kb. 20-22 részre osztottam.
A sütőlemezre sütőpapírt tettem, a kis gombócokat egymástól távol helyeztem el.
(2 tepsi kell mindenképpen, 1-re ha jól emlékszem nem fért több, mint 3x4 darab keksz.)
A gombócokat vízbe mártott kanállal lapítottam kör alakúra, mégpedig nem túl vékonyra, kb. 7-8 mm vastag lehetett.


Én légkeverésen sütöttem 150 fokon, aki nem ezzel süt, az számoljon 175 fokot. Így kb. 11-13 perc alatt sül szép aranyszínűre, nem kell, hogy megbarnuljon, az sem baj, ha nem kemény, mikor kivesszük a sütőből.
Jó étvágyat!

2011. november 8., kedd

Kifőztük november-megjelent!!!

Megjelent a Kifőztük 2011/11 száma!
Benne gesztenyés, sütőtökös és libával készült ételek, természetesen ezeken kívül sok más izgalmas recept.
Részletes összefoglaló az édesítés alternatíváiról.


A letöltés továbbra is ingyenes, gyertek és lapozgassatok, válogassatok kedvetekre!

2011. november 6., vasárnap

Wokban sült gyümölcsös csirke

Könnyen megszerethető egzotikus étel azoknak, akik kedvelik a hús és a gyümölcs párosítását. Sietős napokra is ajánlható, nagyon gyorsan elkészül.
Ez a recept még a Kifőztük októberi számában jelent meg.


Wokban sült gyümölcsös csirke

-70 dkg csirkemellfilé
-só
-citrombors
-2 evőkanál liszt
-4 evőkanál mogyoróolaj
-1 citrom
-1 csokor újhagyma
-2 kávéskanál őrölt koriander
-2-3 kávéskanál őrölt csilipaprika
-2 evőkanál korianderzöld
-3 nem túlérett banán
-1 nagyobb grapefruit
-1 gránátalma
-1/2 dl húsalaplé
-2 evőkanál barna cukor
-40 dkg rizstészta


Kisujjnyi, keskeny csíkokra vágjuk a csirkemellet. Sózzuk, borsozzuk és lisztbe forgatjuk.
Lereszeljük a citrom héját, kicsavarjuk a levét. Karikára vágjuk a hagymát. Fölszeleteljük a banánt, megöntözzük citromlével, meghintjük citromhéjjal, megforgatjuk a barna cukorban. Meghámozzuk a grapefruitot, gerezdekre szedjük, és lefejtjük róluk a fehér hártyát. Fölvágjuk a gránátalmát, és kanállal tálba szedegetjük belőle a vérvörös magokat.
Lábosba tesszük és leforrázzuk a rizstésztát. (Nem főzzük!) Hagyjuk megpuhulni, majd leszűrjük.
Wokban felforrósítjuk az olajat, 2 részletben, adagonként 4 perc alatt megsütjük benne a húst, majd lecsöpögtetjük, félretesszük. A visszamaradt olajban megfonnyasztjuk a hagymát, felöntjük az alaplével, hozzáadjuk a húst, a banánkarikákat és a fűszereket. Alaposan elkeverjük, és puhára pároljuk a csirkecsíkokat. Legvégül hozzáadjuk a rizstésztát meg a grapefruitgerezdeket is, kis lángon óvatosan összeforgatjuk. A gránátalmamagokkal meghintve tálaljuk.
Tipp: még színesebb lesz az étel, ha 1-2, kis kockákra vágott kivit is belekeverünk. Természetesen a hagyományos, vékonyabb rizstésztával is elkészíthető.
Jó étvágyat!