Ez a laktató étel kiadós főétkezésként vagy akár szilveszteri vacsoraként is megállja a helyét. Előnye, hogy jól előkészíthető, a főzés mellett másra is marad ideje a háziasszonynak.

Csülök savanyú káposztával, vele sült krumplival
-2 hátsó csülök
-só
-őrölt bors
-1-2 evőkanál zsír
-1 nagy vöröshagyma
-5 gerezd fokhagyma
-3-4 babérlevél
-kömény
-majoránna
-1 dl sör
A körethez:
-1 kg burgonya
-1/2 kg savanyú káposzta
-1 közepes vöröshagyma
-2 evőkanál olaj
-1 dl száraz fehérbor
-őrölt kömény

Keresztirányban bevagdossuk a megmosott csülök bőrét. Körben alaposan bedörzsöljük sóval, borssal, és bőrével felfelé akkora tepsibe fektetjük, amekkorába később a burgonya is belefér. A tepsibe tesszük a megolvasztott zsírt, a hagymákat, a fűszereket, és felöntjük 1 dl vízzel. Fóliával letakarva körülbelül 2 órán keresztül sütjük 200 fokos sütőben, néha meglocsoljuk a húst, szükség esetén pótoljuk a vizet.
Közben meghámozzuk és nagyságtól függően félbe vagy negyedbe vágjuk a burgonyát. Amikor már puhul a hús (ezt villával ellenőrizzük), mellérakjuk a krumplit is, amelyet kicsit megsózunk, megöntözünk a pecsenyelével. További fél órán át 180 fokon sütjük fólia alatt. Amikor már könnyedén belecsúszik a húsba a villa, eltávolítjuk a fóliát, és 20-30 percig pirítjuk a húst, miközben sörrel kenegetjük a bőrét.
Amíg a csülök sül, elkészítjük a köretet. Kevés vízben kimossuk a savanyú káposztát, kinyomkodjuk, kicsit fel is aprítjuk. Felkockázzuk és olajon üvegesre dinszteljük a hagymát. Hozzáadjuk a káposztát, felengedjük borral meg kevés vízzel, és köménnyel ízesítve fél óra alatt puhára pároljuk.
A kész csülköt éles késsel kicsontozzuk, majd szeleteljük. A káposztával és a vele sült burgonyával tálaljuk.
Jó étvágyat!




























































