Szóval elnézést mindenkitől, nem rajtam múlik, de remélem, megjavul, ami elromlott:(
Ami most következik, szintén karácsonyi produkció, Jókaja blogjáról származik. ( De a népszerűségét mutatja, hogy Gesztenye is sütötte szintén Jókajától, náluk is osztatlan sikert aratott.)
Köszönet a receptért, ez az aprósüti fogyott el elsőként.
Csupa jót mondhatok róla: gyorsan, egyszerűen elkészül, ugyanakkor nem szokványos, mutatós és nagyon finom sütemény.
A titok a belsejében rejlik: kell hozzá egy viszonylag nehezen beszerezhető hozzávaló, az ún. Mocca Bohnen. Ez nem más, mint kávéízű és alakú csoki, én még csak Ausztriában láttam, de remélhetőleg Budapesten és nagyobb városokban néhol fellelhető. ( Ennek hiányában én a süti közepére valamilyen kávéízű csokidarabkát tudok elképzelni...)

Bécsi nyalánkság
-25 dkg szobahőmérsékletű vaj
-10 dkg porcukor vagy xilit
-1 rúd vanília kikapart magjai
-25 dkg étkezési keményítő
-15 dkg liszt
-1 csipet só
-1 doboz (7,5 dkg) Mocca Bohnen
A díszítéshez:
-kb. 5-10 dkg étcsoki

A liszt kivételével habosra kevertem a hozzávalókat, majd belegyúrtam a lisztet. A jól formázható masszából hengert alakítottam ki és akkora darabkákra vágtam, hogy diónyi golyókat formálhassak. Mindegyik közepébe elrejtettem egy csoki-kávészemet.
A sütőt 160 fokra melegítettem légkeverésen (másképp legyen 180 fok). A tepsibe sütőpapírt terítettem, a gombócokat nem teljesen egymás mellé helyeztem, picit ellapul, de nem nagyon. Kb. 12 perc alatt meg is sültek, a recept 10-15 percet ír, ez mindig sütőfüggő. Vigyázni kell, ennek nem kell színt kapni, mert akkor kemény lesz!
A tepsiben hagytam kihűlni, majd olvasztott csokit csurgattam rá.
Jó étvágyat!


8 megjegyzés:
Szívesen eszegetnék most belőle a kávémhoz!:)
Milyen helyeskék! Szeretem a kávés sütiket, ez különlegesen finom lehet! :)
Trinity!
Nagyon klassz lett!
Ez nálunk is nagy kedvenc, hála Jókajának:-))
Az aldiban időnként lehet venni ilyen mocca bohnent, majd szólok:-))
Gyorsan elkészül és nagyon finom:-))
Már én is megsütöttem egyszer és pont azon gondolkodtam, hogy holnapra jó lenne kávés desszertnek... a bejegyzésed megadta a végső lökést :)
ui.: napokig én sem tudtam kommentelni...:(
Nagyon szépek, és nagyon ennék most belőlük. Az egész napos cukrász-sulis tortaburkolás után úgy vágyom egy kis aprósütire. Csak mostmár nincs erőm beállni a konyhába....:-( Úgyhogy nézegetem a képeid, s megpróbálom beérni a látvánnyal, ami nagyon szép!
Köszi szépen lányok!
Nekünk is nagyon ízlett.
(Kommentelni még mindig nem tudok:((( )
Jajj, ezek nagyon-nagyon jól néznek ki! Kávéztam már, de ha ezen múlik, szívesen elszürcsölgetek még egy keveset, ha mellé majszolhatok ezekből a finomságokból :)
Boldog blog-szülinapot! :)
Garffyka,
bocs, hogy csak most vettelek észre, de nagyon szépen köszönöm!!
Megjegyzés küldése