Egyszer már volt nálam hasonló itt, akkor tojás is került a töltelékbe, most nem. Így is, úgy is finom.

Gyümölcsrizses rétes (2 rúd)
-6 réteslap
A töltelékhez:
-22 dkg rizs
-4 dl tej
-csipet só
-1 vaníliarúd
-4-5 evőkanál cukor vagy xukor
-35 dkg vegyes, fagyasztott bogyós gyümölcs
A kenéshez:
-1,5 dl tejföl
-1 tojás
-30 ml olaj
A hintéshez:
-kevés zsemlemorzsa

A rizst felforraljuk annyi vízzel, amennyi ellepi. Adunk hozzá egy csipet sót, egy felhasított vaníliarudat és apránként a tejet is ráöntjük. Lassú tűzön, állandóan kevergetve puhára főzzük, ha kész, édesítjük. ( Ha nem találjuk a rizst kellőképp puhának, akkor több tejet is használhatunk.) Teljesen sűrű, krémes rizst kell kapnunk. Kihűtjük.
Kiolvasztjuk az erdei gyümölcsöt, majd leszűrjük a levét. A gyümölcsöt összeforgatjuk a rizzsel.
A réteslapok átkenéséhez elkeverjük a tejfölt a tojással és az olajjal.
Enyhén nedves konyharuhára terítjük az első réteslapot, ecsettel átkenjük a tejfölös keverékkel, ráfektetjük a második lapot, azt is megkenjük. A következő lapot kenés után egyenletesen meghintjük némi zsemlemorzsával, majd az egyik hosszanti oldalán elosztjuk a gyümölcsrizs felét. 1-1 cm szélességben visszahajtjuk az alsó és a felső szélt, hogy ne folyjon ki a töltelék, és konyharuhával föltekerjük a rétest. Sütőpapírral bélelt tepsibe emeljük, és kívülről is lekenjük a tojásos-olajos tejföllel.
Ugyanígy elkészítjük a második rudat.
175 fokra melegített sütőben körülbelül 20 perc alatt aranybarnára sütjük. Langyosan vagy hidegen tálaljuk.
Jó étvágyat!

3 megjegyzés:
Csssssssssssss!!!!
Ezt nem mutatom meg a férjemnek.....:-D
Hű, de finomat hoztál megint Trinity!:)
Sütit szoktam ilyen rizses töltelékkel készíteni, de rétessel még nem próbáltam.
Belly,
pedig olyan kis egyszerű...mutasd csak meg:D
Nelli,
egy próba? :D
Megjegyzés küldése